Szinodális módon éljünk – Pál József Csaba temesvári megyéspüspök a vatikáni püspöki szinódusról

Pál József Csaba elmondta, hálát ad a Jóistennek, hogy részt vehetett az eseményen, mert meghatározó élményt jelentett számára. Ám ezzel nem volt egyedül: voltak püspökök, akik eddig nyolc szinóduson vettek részt, és az volt a véleményük, hogy ezt a közgyűlést nem lehet összehasonlítani a korábbiakkal. Először is sokkal spirituálisabb volt a korábban is részt vevők beszámolja szerint. Még soha nem kezdődött ugyanis zsinat háromnapos lelkigyakorlattal. A lelki programot egy pap, egy idős domonkos szerzetes és egy bencés nővér vezette. „A szinódus alatt gyakran imádkoztunk. Tehát spirituális volt a légkör: Istentől várjuk, hogy rajtunk keresztül vezesse Egyházát. Másodszor, eddig a zsinatokat a következőképpen tartották: az első sorban ültek a bíborosok, mögöttük az érsekek és püspökök, majd a papok, és minden úgy zajlott, mint egy konferencián. Mindenki előrement, elmondta a beszédét, majd visszaült a helyére; ezt követően valaki megírta az összegző szöveget, majd erről szavaztak. Most circuli minores-ben, tizenkét személyből álló kiscsoportokban dolgoztunk, ha jól emlékszem, összesen 38 munkacsoport volt, amelyekben bíborosok, püspökök, apácák és világiak voltak. Körben ültünk az asztaloknál, mindannyian beszélgettünk és építettük egymással a testvériséget, aminek az képezte az alapját, hogy mindannyian részesültünk a keresztség szentségében.”

A püspök arról is beszélt, hogy ilyen munkacsoportokban dolgoztak, de voltak napok, amikor a közgyűlés ülésezett. „Minden résztvevő kapott egy »badge«-et, egyfajta jelvényt, amelynek a hátlapján QR-kód volt, és feltüntették, hogy a különböző modulokban melyik asztalnál fogunk ülni, illetve az adott asztalnál hol a helyünk. A QR-kóddal kapcsoltuk be a táblagépet is. Minden egyes táblagép személyre szabott volt. Ezen kaptuk meg az összes dokumentációt, jelezhettük, ha fel akartunk szólalni, és szavazhattunk.” Minden csoportban két személyt a főtitkárság jelölt ki: a facilitátort és a titkárt. A facilitátorok speciálisan képzett szakemberek, akik gondoskodnak arról, hogy a csoportban mindenki szót kapjon, ismertetik a megbeszélés témáját, elmondják a csoport menetét, hogy mikor imádkoznak például. Segítenek abban, hogy a megbeszélés kellemes légkörben folyjon. A titkár jegyzett le mindent, amit a csoportban megbeszéltek. Egyes csoportokban testvéri küldött is volt, azaz egy másik egyház képviselője. Pál József Csabáéknál a Kopt Ortodox Egyház püspöke kapott helyet, aki Olaszországért volt felelős. A testvéri küldöttek, akik nyilvánosan is felszólalhattak, még a pünkösdi, baptista, anglikán és metodista egyházból érkeztek. Mindennap egy-egy kinevezett titkár vezette a programot és összehangolta a csoportok munkáját. A munkálatok a csoportokban angol, olasz, spanyol, portugál és francia nyelven folytak.

Legelőször mindenkinek négy perc állt a rendelkezésére, hogy hozzászóljon az adott témához, azt követően imádkoztak. „Gyakran imádkoztunk, ami nagyon hasznos volt, mert visszahelyezett bennünket a meghallgatás, a kölcsönös tisztelet és az Istenben való létezés légkörébe.” Ezután újabb négy percben el kellett mondaniuk, mi az, ami megérintette őket a többiek beszámolójában. „Általában megszoktuk, hogy mialatt mások beszélnek, összeszedjük a gondolatainkat, megfogalmazzuk mondanivalónkat, és nem figyelünk a beszélőre. Most viszont nagyon kellett figyelnünk másokra, hogy megértsük a felszólalásuk lényegét. Kifejezetten kértek bennünket, hogy mondjuk el, mi az, ami pozitívan érintett meg bennünket, és mi az, ami ellenérzést váltott ki belőlünk.”

Miután befejezték e második kört is, a titkár és a csoporttagokból megválasztott relátor egy 2000 karakteres szöveget fogalmazott meg, amelyet először a kiscsoportnak mutattak be, majd miután mindannyian egyetértettek, az előadó nyilvánosan is előadta azt három percben. Az előadások után szabad felszólásokra került sor. Ezt követően újra elolvasták a csoportok a szövegüket, és kiegészítették a többiek véleményével, beszámolóival.

A Szentatya a szinóduson töltött idő körülbelül felén volt jelen, leginkább az általános közgyűléseken.

Pál József Csabának érdekes volt a szinóduson megtapasztalt sokszínűség. Minden kontinensről, sok országból, minden katolikus rítusból érkeztek résztvevők, és „láthattuk, hogy mennyire különbözőek vagyunk, mégis mindannyian Isten népét alkotjuk”. Az afrikaiak például felvetették a poligámia kérdését. „Miközben mi a kiüresedő templomokról beszéltünk, egy afrikai püspök arról számolt be, hogy annyi ember jön a szentmisére, hogy nem férnek el a templomban, és sátrakat kellett építeniük a templom mellé. Ázsiában és Afrikában sok a hivatás is. A brazilok és általában a dél-amerikaiak sokat dolgoznak a világiakkal. Mivel az állam anyagilag egyáltalán nem támogatja őket, a hívekre támaszkodnak, akiknek segítségével templomokat újítanak fel, sőt építenek, megszervezik a hitoktatást ott, ahová a pap nem jut el, mivel a hívek száma több tízezer is lehet. Vannak országok, ahol nem lehet misszióról beszélni, mert ott a misszió szó szorosan kapcsolódik a gyarmatosítás gondolatához, egy régi történelmi szakaszhoz, amely szenvedést és kizsákmányolást jelentett az ottani közösségek számára.”

A főpásztor arról is szólt, hogy bizonyos dolgokat nem lehet csupán elméletileg megtanulni. „Tanulnunk kell a tapasztalatból is. Vagyis a szinóduson való részvétel által megtanultuk, mi a szinodalitás, mit jelent a közösség. Minden csoportban fontos volt a tisztelet és a bizalom. A szinodalitás megköveteli a megtérést. Sokat imádkoztunk ezért a szinódusért. De bíztunk-e valóban az ima erejében? Meg kell erősítsük a hitünket.

Sokszor hallott szakkifejezés volt a Szentlélekben való párbeszéd. Ez nemcsak egy spirituális beszélgetés, hanem a Szentlélekben való lét. Azt jelenti, hogy az ő szellemében vagyunk, teret adunk a közöttünk lévő Szentháromságnak. Ez egy gyönyörű kihívás. A párbeszéd egyben elkötelezettséget, odaadást is jelent.”

Elhangzott néhány szép tanúságtételt is. Egy iraki nővér például elmesélte, hogy néhány évvel ezelőtt muszlimok megölték a papjukat. A nővér gyógyszertárban dolgozott, egy másik emberrel együtt. A tragédia után ugyanolyan szeretettel szolgálták ki az ottani muszlimokat, akik ezt észrevették, és szóvá is tették: „Mi megöltük a papotokat, és ti mégis kiszolgáltok minket.” A magatartásuk olyannyira megérintette a muszlimokat, hogy néhányan közülük meg akartak keresztelkedni. Titokban megkeresztelkedtek, és titokban, hét közben járnak templomba, illetve járulnak a szentségekhez, hiszen keresztényként mindennap kockáztatják az életüket.

„Minden, amiről a szinóduson beszéltünk, a misszióért van, azokért az emberekért, akik még nem találkoztak Jézussal, vagy nincs kapcsolatuk az Egyházzal. Mert ha nem értjük meg egymást, ha nincs bennünk tisztelet, ha nincs bennünk szeretet, akkor mit akarunk nekik nyújtani? Mit valósított meg közöttünk Isten, hogyan változtatott meg minket?” – tette hozzá a püspök, aki végül arra buzdított, hogy segítsük egymást, hogy szinodális módon éljünk, hogy meghallgassuk egymást, hogy átjárjon bennünket az egymás iránti tisztelet és bizalom, és hogy élő kapcsolatunk legyen Jézussal.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír