Téged keres mindenki...

Ezt olvastuk a mai evangéliumban, Márk evangélista első fejezetéből. Isten igéje örök és mindenkorra érvényes, napjainkra is! De ilyenkor jön a kisördög, és felteteti velünk a kérdést: csakugyan?! Nem lehet, hogy Péter apostol meg a többi tévedett, amikor ezt állították? 

Mert valljuk meg őszintén,

ha megjelenne közöttünk Szent Péter, és 2024-ben beszélgetni tudnánk vele szemtől szembe, azért lenne mondanivalónk… Nemhogy nem keresik a Mestert a tömegek, hanem a „szent maradékot” is alig tudjuk megtartani, szinte lasszóval fogjuk össze az embereket.

Lassan nem is emberek halászaivá kell válniuk a lelkipásztoroknak, hanem sokkal inkább emberek vadászaivá. És ha a képzeletbeli látomást folytatom, akkor a bukdácsoló, ám mégis Kőszikla apostol, életbölcsességéből kiindulva, azt kérné, tegyük le a vadászfegyvereket, ne agitáljunk, és ne tukmáljuk az örömhírt senkire, mert az nem erre való.

Azt kérné, hogy vegyük elő a hálóinkat, és kezdjük el toldozni-foldozni őket. A hálóinkkal van a gond… Sok rajtuk a lyuk, a sérülés, az összekuszálódás. Nem fordítunk kellő időt a javítgatásukra, és régi tömlőkbe akarunk új bort tölteni (vö. Mt 9,17). 

A helyi temetkezési vállalat alkalmazottja meséli: „Atyám, mostanában annyira sok a polgári temetés, egyre többen kérik.” Kérdem, miért lehet ez. A válasz: „Tudja, sok pap csak adóbehajtó.”

A régi időkben nagy szégyen volt, ha valakit csak karingben, stólában temettek el. A ma emberét ez nem hatja meg, sőt végleg hátat fordít az Egyháznak, ha egy temetés bejelentésénél az egyházi hozzájárulási karton átnézése a legelső lelkipásztori teendő. Mellesleg, ma egy polgári búcsúztató jóval költséghatékonyabb az érvényben lévő stóladíj-szabályzatunknál. Íme, egy gyakorlati példa a maradi vadászmódszereinkről, a régi, szakadt hálóink elavultságáról és azok oktalan használatáról. 

Püspökként ugyanakkor határozottan látom, hogy őt keresi mindenki. És ez örömhír!

A rengeteg hányatott sorsú, sokszor nem is csak testi, hanem lelki beteg, aki éhes és szomjas, de megfogalmazni már nehezen tudja, hogy mire, kire… Szent Ágoston szavai nagyon is élnek: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik benned!” Óriási a nyugtalanság a lelkekben. Nem tudom, élt-e valaha annyi kereső ember a földön és hazánkban, mint napjainkban.

Egy kollégám mesélte, hogy Istentől eltávolodott rokonához hívta a kórházlelkészt. Bizonytalan volt, és fel is készítette az atyát, hogy az illető el is zavarhatja a betegágytól. És ez a kegyelem! Hogy egy halacska megannyiszor kikerült Krisztus hálójából, de a betegágynál csak bent maradt a hálóban. Évtizedek múltán elvégezte őszinte szentgyónását, és aznap „elaludt”, reményeink szerint a boldog örökkévalóságra.

Isten igéje örök és mindent átható! Csak engedjük, hagyjuk, s velünk és általunk működhet!

Szerző: Fekete Szabolcs Benedek 

Magyar Kurír