Teremtésvédelmi kalendárium – Egyszer csak elkezd hűlni az idő

Egyszer csak elkezd hűlni az időjárás a Kárpát-medencében is: már mindenszentek idején havazik, és a karácsonyok is fehérek lesznek. Januárban a mínusz 20–30 fokok sem lesznek ritkák, és március közepéig-végéig megmarad a hó és a fagy, a hóvirágok is csak akkor bújnak elő, az ibolyák csak húsvét után, a nárciszok májusi virágok lesznek, júniusban virágzik majd az orgona, hogy azután eljöhessen a rövid, de forró és száraz nyár. Tőlünk északra még tovább tart majd a tél, hogy azután a hirtelen olvadást egy rövid nyár és gyorsan beköszönő ősz kövesse. A természetes flóra és fauna szenved, lassan és részben adaptálódik. Átalakul a termesztett növények fajtaszerkezete, a művelési módok drámaian változnak, hiszen egy hidegebb, szárazabb és szélsőségesebb klímához kell alkalmazkodni.

Ez történhet Európában, ha leáll a Golf-áramlat. Ha így lesz – bár ebben nincs tudományos konszenzus –, akkor az jelentősen meghatározza, átrendezi az egész kontinens életét, az erőforrásokhoz való hozzájutás lehetőségeit nemcsak Észak-Európában (ott jelentősen), hanem akár még Közép- és Dél-Európában is.

Azt lehet tudni, hogy az Egyenlítő egységnyi területére nagyjából két és félszer annyi energia jut a napsugárzásból, mint a sarkpontok körüli területekre. De azt is tudjuk, hogy Földünknek egy állandóan mozgó dinamikus rendszere van, és így az energiabevételi különbségek nyomán kialakuló extra kiegyenlítő kinetikai és termodinamikai folyamatok által különböző óriás áramlatok úgynevezett óceáni szállítószalagok alakulnak ki a trópusok és a sarkok között: a meleg a sarkok felé áramlik, és amikor a víz lehűl, a mélybe bukik és a sarkvidékekről a trópusok felé indul el hideg áramlásként, amivel egyfajta kiegyenlítődést hoz létre. Természetesen nemcsak a vízben, hanem az ún. nagy földi légkörzésben is hasonló, de az előbbinél gyorsabb és állandóan mozgó, energiatartalmát nézve dupla akkora áramlási rendszerek vesznek részt a hőcserében. Visszatérve az óceáni áramlásokra, köztük az Európa éghajlatát jelentősen befolyásoló, a szélsőségeket kiegyenlítő Golf-áramlat kapcsán érdemes érteni, hogy az akár száz km széles és több, akár tíz km mély is lehet, ami jelentős hőtöbbletet szállít észak felé. A mozgását egy úgynevezett termohalinás-dinamikai folyamat tartja fenn, amelynek az áramlat és a környezete közötti eltérő hőmérséklet és sótartalom az alapja. Izland térségében a trópusok felől érkező meleg, sóval telítettebb vízáramlat meleg vizét alulról és oldalról a környezete hidegebb, kevésbé sós vize, felülről pedig a levegő hűti intenzíven. A hőmérséklet-többlet eltűnik, de a sótartalma megmarad, így a környezeténél sűrűbb, nehezebb víz a mélybe süllyed, majd néhány kilométeres mélységben visszaáramlik az Egyenlítő térsége felé. Amíg ez a „motor” működik Izland környékén, addig fennáll ez a kvázi egyensúlyi folyamat, amely fenntartja a Golf-áramlatot is, és jól élhető klimatikus viszonyokat ad Európa nagy részének.

Ennek a folyamatnak a globális felmelegedés miatti drámai megváltozásáról jelentek meg jelentős tudományos cikkek február elején, és egy újabb néhány napja, március végén is. Lényegében az éghajlat melegedése miatt az északi jégtakaró olvadása hígítja az óceán vízét, csökkenti a sótartalom arányát és ezáltal lassítja, akár le is állíthatja a fentiekben leírt mélybebukó folyamatot, ami a meleget hozó Golf-áramlat lassulását, leállását okozhatja. A paleoklimatológusok szerint előfordult már ilyen többször, legutóbb 11–13 ezer évvel ezelőtt, az úgynevezett fiatalabb „dryák” korszakban, amely az utolsó (Würm) eljegesedés végén a melegedő északi féltekén csaknem ezer évre visszatérő hideg időszak volt Európában és Észak- Amerikában egyaránt. Az oceanológiával foglalkozó tudósok a létrehozó folyamatot 1988 óta Heinrich-eseménynek nevezik. Az utóbbi ötven évben becsült adatok szerint már 15 százalékkal lassult a Golf-áramlat, de 2004-től – amikortól rendszeres és megbízható adatok állnak rendelkezésre az atlanti meridionális óceáni áramlás (AMOC) néhány paraméteréről – ez már pontosabb mérésekkel is megerősíthető.

Vannak olyan modelleredmények, amelyek biztosra veszik, hogy 2025–2095 között megtörténik a leállás. Jelent meg a Nature magazinban olyan tanulmány, amely a 2050-es évekre teszi a leállás legvalószínűbb idejét. Hogy mikorra tehető ez a bizonyos „billenőpont”, az sok mindentől függ.

Az eddig megismert éghajlati alrendszerekben a billenőpontok egy jól meghatározott, kritikus kényszerparaméter-küszöbnél fordulnak elő, akár a rendszerállapot egyetlen, domináns pozitív visszacsatolás általi destabilizációja miatt. Azonban a más alrendszerekhez való kapcsolódás, a további visszacsatolások és a térbeli heterogenitás elősegítheti az áramlások további kis amplitúdójú, hirtelen átszervezését a kritikus küszöbnél alacsonyabb kényszerszinteken, ami úgynevezett közbülső billenőpontok kialakulásához vezethet. Ezzel foglalkoztak egy néhány hete megjelent tanulmányban a Sciencedirect.com-on. Eredményeik azt mutatják, hogy egy globális óceánmodellben a teljes ún. atlanti meridionális óceáni áramlási rendszer, és ennek részeként a Golf-áramlás esetleges összeomlását – válaszul az olvadékvíz lassú és fokozatos növekedésére – közbülső billenőpontok előzik meg, amelyek az áramlási rendszer átlagos állapotának és változékonyságának hirtelen változásai.

Nagyon valószínű, hogy a számtalan visszacsatolással rendelkező föld-légkör-óceán együttesén belül létrejövő, akár kis beavatkozások nagy változásokat okozhatnak, amelyek aztán néhány száz vagy ezer év alatt „helyrejönnek”, azaz ezek geológiai léptékkel nézve apró háborgások.

Ugyanakkor a végletekig összekapcsolt, egymástól erősen függő jelenkori emberiség szempontjából még a néhányszor tíz éves változás is óriási káoszt és népességcsökkenést jelenthet.

A sok ezer tudós ismeretanyagát felhasználó kormányközi tárgyaló testület, az IPCC bizakodóbb, azaz két évvel ezelőtt született jelentésében a leállást inkább a 22. század elejére tette. Néhány hete Gál Tamás, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető professzora úgy nyilatkozott, hogy egy erőteljes kibocsátáscsökkentéssel el lehetne kerülni az áramlási rendszer teljes leállását, de még így is egy nem kis eséllyel meglévő opció marad.

„Egyes apokaliptikus előrejelzések könnyen tűnhetnek hihetetlennek vagy nem kellően megalapozottnak. Ez nem vezethet minket arra, hogy a valós esélyét figyelmen kívül hagyjuk annak, hogy kritikus ponthoz közelítünk. Kis változásoknak is lehetnek nagy hatásaik, melyeket nem látunk előre, és talán vissza se tudunk már fordítani a tehetetlenségi hatások miatt. Ennek a vége az, hogy egy olyan eseménysorozat indul el, ami a hólabdára hasonlít. Ezekben az esetekben mindig túl késő lesz, hiszen semmilyen beavatkozás nem tudja megállítani a folyamatot, ami elkezdődött. Nincs visszaút. Nem jelenthetjük ki bizonyossággal, hogy ez mind megtörténik, ha a mai állapotokból indulunk ki. De az biztos, hogy folyton lehetséges marad, ha figyelembe vesszük azokat a jelenségeket, amelyek már mozgásba lendültek, s amelyek „érzékenyebbé” teszik az éghajlati rendszert (helyzetértékelés Ferenc pápa Laudate Deum kezdetű apostoli buzdításából).

Szerző: Nemes Csaba

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír