Teremtésvédelmi kalendárium – Napfordulón túl

Túl vagyunk a nagy égi fordulaton, a nappalok újra rövidülnek, és bármilyen hihetetlen, már az ősz felé tartunk! Az európai flóra növényei sorra befejezik a virágzást, maghozásba kezdenek, a rétek a barna, a szalmasárga ezernyi árnyalatában érlelik a jövendőt. Ehhez már nincs szükség a csalogató, színes szirmokra, csábító illatokra, ez a növény „magánügye”, a virágzásban megélt csodálatos kitárulkozás után minden tápanyag, a fogyatkozó víz, a napsugár egyre gyengülő ereje már csak a magok, az utódok táplálását szolgálja. Megáll a fák növekedése is, a levelek keményebbek, sötétebbek lesznek, erre az évre a terjeszkedés, a határok tágítása véget ért. Megkezdődik a raktározás, a felkészülés a télre. A nyári napfordulót a méhek is pontosan érzékelik. Ettől kezdve nem rajzanak, nem alapítanak új családot, csak gyűjtögetnek, töltik fel a készleteket.

De a kertek, parkok más képet mutatnak! A mai ember a virágzás, a fiatalság idejét nyújtaná a lehető leghosszabbra, ha már elmúlt a levendulák, rózsák, liliomok ideje, a nyári szabadságát nem szeretné száradó, töredező virágszárak, a kisárgult fű díszletei között tölteni, beszerzi hát az Újvilág ragyogó virágcsodáit, dísznapraforgók, a kúpvirágok ezernyi változata, rézvirág, büdöske tarkállik az öntözött ágyásokban. Mennyire mások ezek a virágok, mint a tavasz, a kora nyár szelíd színei… mintha egy Mozart-klarinétverseny után diadalmasan felharsanna az Újvilág-szimfónia, olyanok ezek a késő nyári virágok hatalmas termetükkel, világító sárga, vörös, barna szirmaikkal. Valóban, lenyűgöző a szépségük, de ennek ára van, nagyon igényesek, bőséges öntözésre, tápanyagban gazdag földre, folyamatos gyomlálásra van szükségük, hogy kibontakozhassanak. Mindezt az ember kívülről viszi be a kert életközösségébe. Megtehetem, mondja a „tehetős” ember, és kifizeti a tetemes vízszámlát. Csak anyagi kérdés lenne ez, vagy van a tisztított ivóvíz mértéktelen használatának morális vonatkozása is?

Kaliforniában, ahol a vízkészletek visszafordíthatatlan fogyatkozása miatt egyre gyakrabban van szükség korlátozásokra, már láthatók a változások. A csak öntözéssel fenntartható smaragdzöld gyepek eltűntek a kertekből, sivatagi növények kerülnek a helyükre, amelyeknek elegendő a természetes csapadék is. Lehet, hogy hamarosan már nem politikusok döntenek a klímaegyezményről, az ésszerű önkorlátozásról, hanem a kényszerítő körülmények?

Van valami hasonlóság a nyárvégi kert idegen, igényes ékességei és a mi fogyasztói társadalmunk működésében. Már régen túl vagyunk a fordulóponton, többet veszünk el a Föld kincseiből, mint aminek a pótlására képes a természet. De ha már nincs honnan elvenni, akkor csak egymás rovására élhetünk ilyen színvonalon! Persze, nincs itt mit tenni, immár hétmilliárd ember szeretne egyre jobban élni ezen a bolygón… De Ferenc pápa ebben a kérdésben is kényelmetlen szókimondással fogalmaz:

„Ha valaki a népesség növekedését, és nem bizonyos emberek szélsőséges és válogatós fogyasztását hibáztatja, az az egyik módja annak, hogy ne nézzen szembe a problémákkal. Így akarják legitimálni a jelenlegi elosztási modellt, amely szerint egy kisebbség úgy véli, joga van ahhoz, hogy olyan arányban fogyasszon, amelyet lehetetlen lenne általánossá tenni, mert a bolygó be sem tudná fogadni egy ilyen fogyasztás hulladékát.” (Laudato si’ 50.)

Uram, segíts, hogy a rét füveitől, az erdő fáitól, a méhektől tanuljunk bölcs mértékletességet!

Fotó: Lechner Judit

Lechner Judit/Magyar Kurír