Gazdaság
március 25. | 11:20Székely János püspök: Az ember boldogságához kell a másik emberA Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) helyi csoportja felkérésére március 19-én, szerdán a szombathelyi püspöki palota dísztermében Székely János megyéspüspök tartott előadást, amelyben egy igazságosabb világ lehetőségét vázolta fel.
március 21. | 11:02Gondoskodó Szeretet néven egyedülálló adománybolt nyílt DebrecenbenAz adományozás új lehetőségét kínálja a Hajdúdorogi Főegyházmegye Debrecenben. A fenntarthatóságot is szem előtt tartva egy úgynevezett szociális boltot nyitottak a Petőfi téren március 17-én. Ez az első olyan üzlet a városban, amelyben adakozásra nyílik lehetőség.
március 20. | 14:04Remény, támasz, közösség – Idén is fontos, hogy rendelkezzen adója egyházi 1%-áról!A Magyar Katolikus Egyház 2025-ben is segíti az adózók tájékozódását az 1%-os kampány során. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra a sokrétű és egyre bővülő oktatási és szociális intézményhálózatra, amely az ország egész területén az Önök 1%-os felajánlásainak köszönhetően... »
március 13. | 14:36Szópárbaj alakult ki Nigériában a püspöki konferencia elnöke és az államfői hivatal közöttLucius Iwejuru Ugorji, Owerri érseke és a Nigériai Katolikus Püspöki Konferencia (CBCN) elnöke március 10-én, a CBCN idei első plenáris ülésének megnyitóján mondott beszédében aggasztó képet festett az ország helyzetéről. Szavai másnap válaszra késztették Bola Tinubu elnök... »
március 12. | 13:36Bányászati moratórium Palawan szigetén – A Fülöp-szigeteki egyház az őslakosok megélhetését védiA Fülöp-szigeteki Palawan tartomány 50 évre bányászati moratóriumot rendelt el, amelyet március 5-én hagytak jóvá. Socrates Mesiona, Puerto Princesa püspöke és apostoli helynöke hangsúlyozta, ez csak az első lépés a helyi kormányzat részéről, amelynek tovább kell haladnia az őslakos... »
március 11. | 12:14A közgazdaságtan új útjának megteremtésére szólít az Európai Püspöki Konferenciák TanácsaAz Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) szociális kérdésekkel foglalkozó szekciója A közgazdaságtan új útja címmel tartotta ülését március 6–8-án Rómában. A tanácskozás levezető elnöke Gintaras Grušas vilniusi érsek, a CCEE elnöke; felelőse Székely János... »
március 7. | 9:46Egerben tartottak értekezletet a főegyházmegye iskolai vezetőinekAz Egri Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési és szakképző intézmények főigazgatói, igazgatói és gazdasági vezetői számára tartottak értekezletet március 3-án az egri szemináriumban.
február 27. | 15:52Az emberek nem mozgatható tárgyak – Gallagher érsek is felszólalt az Emberi Jogi Tanács genfi ülésénPaul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolataiért felelős titkára felszólalt az Emberi Jogi Tanács 58. rendes ülésén február 25-én Genfben.
február 22. | 19:01A jeruzsálemi egyházi vezetők támogatják a végrehajtással fenyegetett Örmény PatriarkátustA jeruzsálemi önkormányzat azzal fenyegeti az örmény patriarkátust, hogy elkobozza és aukcióra bocsátja a javaikat, hogy azzal törlesszék az elmúlt évtizedekben felgyűlt adótartozásukat. A patriarkátus vitatja az önkormányzati adó tőlük követelt összegét, és kiszámításának... »
február 14. | 16:00Teremtésvédelmi kalendárium – Jó hírek, rossz hírek DavosbólA Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. A svájci Davosban idén is találkoztak a legbefolyásosabb üzletemberek és vezető politikusok, hogy megvitassák a világ helyzetét, és azt is, hogy... »
február 7. | 8:00Fel kell ébresztenünk az igazságkeresés vágyát – Kuminetz Géza rektor a Pázmány új képzéseirőlÚj képzések indulnak 2025 szeptemberében a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE). A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (BTK) esetében három alapszakra, valamint három mesterképzésre jelentkezhetnek a hallgatók. Emellett a Társadalomtudományi Doktori Iskolával is bővült a... »
február 5. | 14:43Zarándok Akadémia Máriapócson – Vasárnapig lehet jelentkezniFebruár 13. és 15. között kerül sor immár negyedik alkalommal a Zarándok Akadémiára a Viator Egyesület, valamint a Hungary NEXT turizmusfejlesztő műhely szervezésében. A helyszín idén nemzeti kegyhelyünk, Máriapócs; a rendezvény fővédnöke Hortobágyi T. Cirill bencés főapát. A... »
február 3. | 20:05Ferenc pápa: Nem nézhetjük tétlenül, hogy sárba tiporják a gyermekek jogait!Február 3-án a vatikáni Apostoli Palota Kelemen termében rendezték meg a gyermekek jogairól szóló nemzetközi csúcstalálkozót Szeressük és védjük meg őket címmel, amelyet a gyermekek világnapjára létrehozott pápai bizottság szervezett.
január 31. | 16:00Teremtésvédelmi kalendárium – Élj egyszerűbben!A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Új szerző debütál nálunk: Jaczenkó Edit. A kétgyermekes édesanyának szívügye a természet- és teremtésvédelem.
január 28. | 16:46Az emberi méltóság figyelembevételét kérte a pápa a Világgazdasági Fórumtól az MI-vel kapcsolatbanFerenc pápa a január 20. és 24. között a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumhoz intézett üzenetében a mesterséges intelligencia etikus és felelősségteljes használatára szólított fel, aminek mindenki javát kell szolgálnia, és soha nem sértheti meg az emberi méltóságot... »
január 24. | 13:18Egy dél-afrikai püspök felszólalt az illegális bányászok tragédiája mögött álló bűnszervezetek ellenLegkevesebb 78 illegális bányász vesztette életét a dél-afrikai Stilfontein aranylelőhelyén, miután a rendőrség 2024 augusztusában lezárta a bánya bejáratát, hogy távozásra kényszerítse őket. Sithembele Anton Sipuka, a mthathai egyházmegye püspöke felemelte szavát az ügyben, és... »
január 17. | 16:00Teremtésvédelmi kalendárium – A remény zarándokaiA Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Reális, de mégis a remény szentévéhez illő gondolatok következnek szakértőnktől.
január 3. | 16:00Teremtésvédelmi kalendárium – Feladatunk vanA Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Az első 2025-ös cikk egy megdöbbentő jelenséget ismertet, azt, hogy a legújabb kutatások szerint a levegő tisztasága is hozzájárulhat a globális... »
december 27. | 12:00Gazdálkodási és menedzsment alapszak indul a PázmányonA Pázmány Péter Katolikus Egyetem gazdálkodási és menedzsment alapszakos képzést indít, amely a klasszikus gazdaságtudományi alapok mellett egyedi interdiszciplináris szemlélettel és a Katolikus Egyház társadalmi tanítása integrálásával kínál új lehetőségeket a hallgatóknak. Botos... »
december 16. | 10:20Vásárolj kevesebbet!Közeledik a karácsony. Honnan tudjuk? Természetesen onnan, hogy a boltokban már hetek óta látható a karácsonyi díszítés. Még be sem léptünk az adventbe, az áruházak máris elindították harcukat a vevők kegyeiért.tovább »
To Top