Az emberek nem mozgatható tárgyak – Gallagher érsek is felszólalt az Emberi Jogi Tanács genfi ülésén

Kitekintő – 2025. február 27., csütörtök | 15:52

Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolataiért felelős titkára felszólalt az Emberi Jogi Tanács 58. rendes ülésén február 25-én Genfben.

Gallagher érsek ezen a napon az Emberi Jogi Tanács három különböző ülésén mondott beszédet. Ezekben a halálbüntetés, a globális adósság igazságos kezelése, illetve a jelenlegi geopolitikai környezetben az emberi jogokkal kapcsolatos szélesebb körű kihívások témájával foglalkozott.

A halálbüntetés elfogadhatatlan

Az államközi kapcsolatokért felelős titkár megismételte a Szentszék határozott álláspontját, miszerint a halálbüntetés „elfogadhatatlan, mert támadás a személy sérthetetlensége és méltósága ellen”. Kiemelte azt a tényt, hogy a modern igazságszolgáltatási rendszerek rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amelyek megvédik a társadalmat anélkül, hogy halálbüntetéshez folyamodnának, ami kizárja a jóvátétel és a rehabilitáció minden lehetőségét. Gallagher érsek idézte Ferenc pápa felhívását a szentév kapcsán, amely irgalmas cselekedetekre szólít fel, beleértve a büntetés megváltoztatását is, megerősítve azt a meggyőződést, hogy egyetlen hatóságnak sincs joga más életének kioltására.

Nincs olyan adósság, amely lehetővé tenné, hogy bárki, beleértve az államot is, mások életét követelje”

– jelentette ki a szentszéki képviselő.

Pénzügyi kontra ökológiai adósság – ki finanszíroz kit?

Gallagher érsek a globális adósságról szóló ülésen rámutatott, hogy a fejlődő nemzetekre nehezedő adósság aránytalan terhet jelent. Kiemelte, hogy a világ lakosságának csaknem fele él olyan országokban, ahol többet költenek adósságszolgálatra, mint olyan alapvető szolgáltatásokra, mint az egészségügy és az oktatás. „A legnagyobb szenvedések, amelyek strukturális kérdésekre, valamint személyes viselkedésre vezethetők vissza, a szegény és eladósodott országok lakóit sújtják, akik nem felelősek ezért a helyzetért” – mondta. Megjegyezve, hogy a globális államadósság 2023-ban elérte a 97 billió dollárt, és a fejlődő országoknak kell a legkeményebb következményekkel szembenézniük, az érsek rámutatott, hogy a globális Dél országai küzdenek a fenntartható fejlődés finanszírozásáért, miközben törlesztik a külső adósságokat, gyakran polgáraik jólétének rovására. A pápa szentévvel kapcsolatos felhívására utalva, amelyben jelentős adósságelengedésre szólított fel, Gallagher érsek hangsúlyozta, hogy a gazdasági igazságosságnak az emberi méltóságot kell előtérbe helyeznie az anyagi haszonnal szemben. Felhívta a figyelmet az „ökológiai adósság” fogalmára is, ami azt jelenti, hogy

a gazdagabb nemzetek méltányos ellentételezés nélkül részesülnek a szegényebb országok környezeti erőforrásaiból, tovább mélyítve ezzel a globális egyenlőtlenségeket.

„Nem helyes fizetést követelni vagy elvárni, ha egy ország lakossága az alapvető szükségletekhez sem jut hozzá” – nyomatékosította a szentszéki képviselő Ferenc pápát idézve. „Sok szegény ország adósságválságával kapcsolatos kérdések mérlegelésekor figyelembe kell venni a fejlődéshez való jogot” – jelentette ki Gallagher érsek, igazságosabb nemzetközi pénzügyi rendszer kialakítását sürgetve.

Az élethez való jog a fókuszban

Gallagher érsek az Emberi Jogi Tanács ülésének résztvevőihez intézett beszédében az élethez való jogot helyezte minden emberi jogi vita középpontjába. Elítélte az emberi méltóságot érintő minden fenyegetést, a halálbüntetéstől kezdve a kiszolgáltatott népesség nem megfelelő támogatásáig, beleértve a lakóhelyüket elhagyni kényszerülteket és a meg nem születetteket. A demográfiai válságra utalva hangsúlyozta az élet, a család és az anyaság megbecsülésének fontosságát. Emlékeztetett a pekingi konferencia közelgő – 2026-os – 30. évfordulójára, és kérte, hogy ismerjék el a nők egyedülálló részvételét a társadalom alakításában, és biztosítsák, hogy a szakpolitikák támogassák szerepüket a közéletben és a magánéletben egyaránt.

A migránsok és menekültek nem mozgatható tárgyak

A kényszerített kitelepítés kérdésével foglalkozva megerősítette a Szentszék álláspontját, miszerint a migránsokkal és a menekültekkel méltó módon kell bánni, és biztonságos, legális utat kell biztosítani számukra. Ferenc pápát idézte, aki soha nem fárad bele a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek jogainak és méltóságának védelmezésébe, akiket nem tehernek kell tekinteni, hanem olyan egyéneknek, akiknek önmagukból fakadó méltóságuk van, és potenciálisan részt vesznek a társadalom formálásában. „Nem lehet őket mozgatható tárgyként kezelni; méltósággal és erőforrásokkal rendelkeznek, amelyeket felkínálhatnak másoknak” – állapította meg a szentszéki képviselő.

Ambiciózus adósságkönnyítés és adósságeltörlés kell

Gallagher érsek beszédét a nemzetközi közösséghez intézett felhívással zárta, hogy munkálkodjanak a rendszerszintű változás érdekében. Sürgette a politikai döntéshozókat, hogy utasítsák el az olyan büntető intézkedéseket, mint a halálbüntetés, keressenek igazságos megoldásokat a globális adósságválságra, és tartsák tiszteletben minden ember méltóságát. „A Szentszék továbbra is emlékeztetni fog arra, hogy

nem a profit az egyetlen kritérium a gazdaság mérésére. A fő kritérium az emberi személy méltósága”

– erősítette meg Gallagher érsek. Befejezésül a szentszéki képviselő emlékeztette hallgatóságát, hogy a szentévi hagyomány adósságelengedésre szólít fel, hogy megerősítse a szolidaritást és az igazságosságot, amely figyelembe veszi mindenki szükségleteit és közreműködését a harmónia és a béke érdekében. „Jelenlegi helyzetünk súlyossága azonnali cselekvést követel” – figyelmeztetett Gallagher érsek a genfi ülésen. „Ambiciózus adósságkönnyítést és adósságeltörlést kell kitűzni fontos célnak. Ebben az értelemben

új, emberközpontú, kreatív és méltányosságra, igazságosságra és szolidaritásra épülő nemzetközi pénzügyi felépítményre van szükség.”

A genfi Emberi Jogi Tanács

Az ENSZ három pillérének egyike az emberi jogok érvényesítése és tiszteletben tartása. A nemzetközi szervezet legfontosabb emberi jogi testülete a 47 tagú Emberi Jogi Tanács (Human Rights Council, HRC). A testület évente három alkalommal ülésezik Genfben. Rendszeresen napirendjére tűzi a legsúlyosabb válságokat, és ennek keretében vizsgálja az adott országban elkövetett súlyos emberi jogi jogsértéseket. A testület olyan tematikus kérdésekkel is foglalkozik, mint a szólás-, a gyülekezési és a vallásszabadság; a nők, a gyermekek, a fogyatékossággal élők jogai; a demokrácia és jogállamiság; a népirtás megelőzése; a rasszizmus; a halálbüntetés alkalmazása; a kisebbségek helyzete; az emberi jogi jogvédők helyzete; valamint a terrorizmussal szembeni fellépés és az emberi jogok kapcsolata. Magyarország a tanács létrejötte óta két ízben, a 2009–12-es, valamint a 2017–19-es ciklusban vett részt tagként a szervezet munkájában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria