A katekézis Isten Szavának visszhangja – Ferenc pápa fogadta az olasz hitoktatói hivatal tagjait

A pápa először a katekézis és a kérügma kapcsolatát vizsgálta. A katekézis Isten Szavának visszhangja – kezdte beszédét. A hitoktatás révén a Szentírás „környezetté” válik, ahol ugyanazon üdvtörténet részének érezzük magunkat, és „találkozunk” a hit első tanúságtevőivel. A katekézis kézen fogva vezet ebben a történetben, személyesen kísér mindenkit, értékelve mindenki egyedi mivoltát. Bevezet a hittitkokba, állandó párbeszédben a liturgiával.

A misztérium szíve a kérügma, az üdvösség hirdetése, mely egy személy: Jézus Krisztus, akivel a találkozás a személyes emberi kapcsolatok révén valósul meg. Ki ne emlékezne az első hitoktatóira? – tette fel a kérdést a pápa, és megemlítette azt a kedves nővért, aki felkészítette őt az elsőáldozásra.

Az evangélium hírnökei, a katekézis első főszereplői gyakran világiak, akik nagylelkűen közvetítik a Jézussal való találkozás szépségét. Ápolják és táplálják magukban az Isten emlékezetét, és felszítják másokban az üdvösség emlékét. Katekéta az a keresztény, aki ezt az emlékezetet az igehirdetés szolgálatába állítja.

Az igehirdetés lényegi jellemzője Isten üdvözítő szeretetének a kifejezése, de nem az igazság kényszerítésével, hanem meghívással a szabadság felé, melyet életöröm és harmónia jellemez.

Ebből adódnak az evangelizáló személy fontos készségei: a közelség, a párbeszédre való nyitottság, a türelem, a szívélyes befogadás (Evangelii gaudium, 165). A kérügma a hit tévedhetetlen iránytűje. Ferenc pápa hozzátette: a katekéta a hitet a gyerekek, a fiatalok „dialektusában”, sajátos nyelvjárásában adja át, a közelség és a bensőségesség nyelvén, ami szívből fakad, családias jellegű és közel áll mindenkihez.

A pápa beszédének második részében a katekézis és a jövő kapcsolatát vizsgálta. Szent VI. Pál tanítását idézte, aki a CEI II. vatikáni zsinat utáni első közgyűléséhez intézett beszédében (1966. június 23.) így fogalmazott:

Isten iránti hálával kell gondolni a zsinatra és nagy bizalommal kell az Egyház jövőjére tekinteni, mert a zsinat lesz az új idők nagy katekizmusa”

Az első nemzetközi hitoktatói kongresszuson, 1971-ben a zsinat pápája leszögezte: a katekézis megújítása állandó feladat, hogy megértse az ember szívéből fakadó problémákat, és hogy azokat átalakítsa, elvezetve az embert rejtett forrásához, mely maga a teremtő és megváltó szeretet. Ezért a zsinat sugallta katekézis állandóan hallgatja az ember szívét és feszülten figyel a megújulásra.

A zsinat értelmezésével kapcsolatban Ferenc pápa szabadon megjegyezte, „a zsinat maga az Egyház Tanítóhivatala. Vagy az Egyházzal tartasz, és így követed a zsinatot, vagy a magad módján magyarázod, ahogy akarod, és akkor nem vagy az Egyházzal. Ezen a ponton nagyon igényesnek és szigorúnak kell lenni. A zsinatról nem szabad alkudozni. A probléma, amit tapasztalunk, a válogatás, mely mindig megismétlődik a zsinatok történetében. Nagyon elgondolkodtat az, hogy az I. vatikáni zsinat után püspökök egy csoportja elhagyta az Egyházat, hogy világiak csoportjaiként az »igazi tanítás« szerint éljenek, ami nem az I. vatikáni zsinat tanítása. »Mi vagyunk az igazi katolikusok«; ma nőket szentelnek fel. Szigorúbb hozzáállásra van szükség, ha valaki az Egyház Tanítóhivatala nélkül akarja őrizni a hitet, az a romlásba dönt. Kérem, ne tegyünk semmi engedményt azoknak, akik olyan katekézist akarnak felmutatni, amely nem áll összhangban az Egyház Tanítóhivatalával!”

Ferenc pápa elismerően szólt a zsinat utáni olasz egyházról, mert képes volt megérteni és befogadni az idők jeleit. Ehhez hasonlóan ma is az a hivatása, hogy egy megújított katekézist kínáljon, mely minden pasztorális területéről ihletet merít, mint a karitász, a liturgia, a család, a társadalmi élet, a gazdaság. „Óvakodjunk az Egyházon kívüli nyelvezettől, de ne féljünk az emberek mai nyelvezetétől!” – buzdított a pápa. Ne féljünk meghallgatni a kérdéseiket, törékenységüket és bizonytalanságaikat. Ne féljünk új eszközök kidolgozásától. Ma okosságra és bátorságra van szükség, hogy a kérügma az Egyházhoz tartozás örömét és gazdagságát hangsúlyozza!

Beszéde harmadik részében a pápa a katekézis és a közösség kapcsolatát tárgyalta a világjárvány fényében, ami miatt sokaknak elszigetelődésben és magányban van részük. A vírus az egzisztenciális kapcsolatrendszerekben félelmet, gyanakvást, bizonytalanságot teremtett, megkérdőjelezte régi szokásainkat, és megértettük, hogy a válságból csak együtt tudunk kijutni, senki sem szabadul belőle egyedül.

A közösség ugyanis nem a tagok halmaza, hanem család, melyben kiegészítjük egymást, ahol egymás gondját viseljük, idősek a fiatalokét, fiatalok az idősekét.

A katekézis feladata, hogy az igehirdetés középpontjába állítsa a közösségi szempontot, elkerülve az elitizmust. A pápa a nagy közösség alatt „Isten hűséges szent népét” érti, mely a zsinat szerint infallibile in credendo, tévedhetetlen a hit dolgában. „Ezért kell mindig Isten szent népével maradni, kerülve az elitizmust.” Ferenc pápa számba vette, milyen közösségi magatartásra van ma szükség: mindenki talentumait számba venni a közösségépítésben; szabad és érdekmentes missziós jellegre; szembenézni a csalódott fiatalokkal; párbeszédre törekedni a másként gondolkodókkal; az irgalmas szamaritánus lelkületére, vagyis a bárki sebét bekötöző együttérzésre.

A 2015 novemberében Firenzében, az olasz katolikus egyház nemzeti kongresszusán mondott beszédéből a pápa kiemelte: „Olyan Egyházat szeretnék, mely közelebb áll azokhoz, akiket elhagytak, akiket elfelejtettek. Egy anyai tekintetű, vidám Egyházat szeretnék, amely megért, melletted áll, megsimogat.” Öt évvel a firenzei találkozó után az olasz egyháznak vissza kell térnie ehhez, és el kell kezdenie a nemzeti szinodális utat, közösségről közösségre, egyházmegyéről egyházmegyére. „Most van itt a pillanat, hogy elkezdjetek rajta járni!” – zárta beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír