Ferenc pápa megindító beszéde a fiatalok keresztútján: A szenvedők mellett álló Egyház akarunk lenni

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

A Szentatya bevezető szavai a keresztút elején:

Kedves fiatalok a világban!

A Jézussal járás mindig kegyelem és kockázat.

Kegyelem, mert elkötelez bennünket arra, hogy hitben éljünk, hogy megismerjük Jézust, hogy egyre mélyebbre hatoljunk szívében, és megértsük szavának erejét.

Kockázat, mert Jézusban, az ő szavaival, gesztusaival, tetteivel szembeszálltok a világ szellemével, az emberi nagyravágyással, a kidobás és a szeretetlenség kultúrájának javaslataival.

Van egy bizonyosság, amely reménnyel tölti meg ezt a keresztutat: Jézus szeretettel járta végig. És ugyanígy élte át a dicsőséges Szűz, aki az Egyház kezdetétől fogva gyöngédségével akarta kísérni az evangelizáció útját.

* * *

A Szentatya beszéde a keresztút végén:

Uram, irgalmasság Atyja, itt, a Cinta Costera partszakaszon, együtt a világ összes részéből érkezett sok fiatallal, elkísértük Fiadat a keresztúton, amelyet végig akart járni értünk, hogy megmutassa, mennyire szeretsz bennünket és mennyire elkötelezetten kíséred mindannyiunk életét.

Jézusnak a Golgotára vezető útja a szenvedés és magány útja, mely mindmáig folytatódik. Ő jár fájdalmasan sok ember arca mögött, akik szenvednek társadalmunk önelégült és elaltató közönyétől, a társadalométól, mely fogyaszt és elfogyasztódik, elhanyagol és elhanyagolja magát testvérei fájdalmában.

Mi szintén, a te barátaid, Uram, engedtük, hogy eluralkodjon rajtunk az érzéketlenség és a mozdulatlanság. Nemritkán legyőzött és megbénított bennünket a konformizmus. Nehezen ismertünk fel téged szenvedő testvéreinkben: elfordítottuk tekintetünket, hogy ne lássunk; a zajba menekültünk, hogy ne halljunk; befogtuk szánkat, hogy ne kiáltsunk.

Mindig ugyanaz a kísértés. Könnyebb és „kifizetődőbb” barátoknak lenni a győzelemben és a dicsőségben, a sikerben és tapsban; könnyebb közel lenni ahhoz, akit népszerűnek és győztesnek tartanak.

Mennyire könnyű beleesni az iskolai zaklatás, a bántalmazás és megfélemlítés, a gyengével való kegyetlenkedés trendjébe!

Nem így neked, Uram, te a kereszten azonosultál minden szenvedéssel, mindazokkal, akik úgy érzik, elfeledkeztek róluk.

Nem így neked, Uram, mert te át akartad ölelni mindazokat, akiket sokszor mi méltatlannak ítélünk egy ölelésre, egy simogatásra, egy áldásra; vagy, ami rosszabb, észre sem vesszük, hogy szükségük van rá, semmibe vesszük őket.

Nem így neked, Uram, te a kereszten csatlakozol minden fiatal, minden helyzet keresztútjához, hogy azt a feltámadás útjává változtasd.

Atyám, Fiad keresztútja ma folytatódik:

Folytatódik azoknak a gyermekeknek néma sikolyában, akiknek nem engedtük, hogy megszülessenek, és sok más gyermek kiáltásában, akiktől megtagadtuk annak jogát, hogy legyen gyermekkoruk, családjuk, hogy oktatást kapjanak, akik nem játszhatnak, nem énekelhetnek, nem álmodhatnak…

Folytatódik a bántalmazott, kizsákmányolt, magukra hagyott, méltóságuktól megfosztott, méltóságukban megsemmisített nőkben.

És a szomorú szemű fiatalokban, akik az oktatás és a tisztességes munka hiánya miatt elveszítik jövőre vonatkozó reményeiket.

Folytatódik a szorongó arcú fiatalokban, barátainkban, akik gátlástalan emberek csapdájába esnek – akik között olyanok is vannak, akik azt mondják, téged szolgálnak, Uram –, a kizsákmányolás, a bűnözés és a bántalmazás hálójába esnek, mely az ő életükkel tartja fenn magát.

Fiad keresztútja folytatódik abban a sok fiatalban és családban, akiket beszippant a kábítószernek, az alkoholnak, a prostitúciónak és az emberkereskedelemnek a halálos örvénye, és így nemcsak a jövőtől, hanem a jelentől is meg vannak fosztva. És amint elosztották ruháidat az emberek maguk között, Uram, úgy az ő méltóságukat is megsértették és összetörték.

Fiad keresztútja folytatódik a ráncos arcú fiatalokban, akik elvesztették képességüket arra, hogy álmodjanak, hogy kitalálják és megteremtsék a holnapot, akik „nyugdíjba vonulnak” a beletörődésnek és a korunkban leggyakrabban fogyasztott drognak, a konformizmusnak a színtelen-szagtalanságával.

Folytatódik azoknak rejtett és felháborító fájdalmában, akik a bőségben fürdő társadalom szolidaritása helyett elutasítást, fájdalmat és nyomort találnak, ráadásul őket tartják minden társadalmi baj hordozóinak és felelőseinek.

Fiad szenvedése folytatódik az öregek lemondó magányában, akiket magukra hagyunk és eldobunk.

Folytatódik az őslakos népekben, akiket megfosztanak földjüktől, gyökereiktől és kultúrájuktól, hallgatásra ítélve őket, és kioltva minden bölcsességet, amellyel rendelkeznek , és amelyet nyújthatnának nekünk.

Atyám, Fiad keresztútja folytatódik anyaföldünk kiáltásában, amelynek mélyreható sebeket okozunk a légszennyezéssel, a szántóföldek termőképességének tönkretételével, a vizek szennyezésével, és amelyet meggyalázunk a megvetéssel és az indokolatlan, őrült fogyasztással.

Folytatódik abban a társadalomban, amely elveszítette képességét arra, hogy megrendüljön és sírjon a fájdalom láttán.

Igen, Atyám, Jézus tovább halad, ma is hordozza keresztjét és szenved mindezekben az arcokban, míg a közömbösségben és kényelmes cinizmusban élő világ saját léhaságának drámáját fogyasztja. És, Uram, mi mit csinálunk?

Hogyan reagálunk erre a Jézusra, aki ott szenved, jár, kivándorol sok barátunk arcában, sok ismeretlen ember arcában, akiket megtanultunk láthatatlanná tenni? És mi, irgalmasság Atyja, vigasztaljuk-e és kísérjük-e a védtelen és szenvedő Urat a legkisebbekben és az elhagyottakban?

Segítjük-e vinni a nehéz keresztet, mint Cirenei Simon, azáltal, hogy a béke munkálói, szövetségek megkötői, a testvériség kovászai vagyunk?

Merünk-e ott maradni a kereszt lábánál, mint Mária?

Máriát szemléljük, az erős asszonyt. Őtőle szeretnénk megtanulni, hogy ott álljunk a kereszt mellett. Ugyanazzal a határozottsággal és bátorsággal, elmenekülés és délibábkergetés nélkül. Ő képes volt kísérni Fiának, Atyám, a te Fiadnak fájdalmát; támogatni őt tekintetével, oltalmazni szívével. A fájdalmat, amelyet ő is megszenvedett, de amely nem tette őt lemondóvá. Ő az „igen” erős asszonya volt, aki támogat és kísér, oltalmaz és átölel. Ő a remény nagy őre.

Atyám, mi is olyan Egyház akarunk lenni, amely támogat és kísér, tudja azt mondani: itt vagyok a mellettünk elhaladó sok „krisztus” életében és keresztje mellett.

Máriától megtanulunk igent mondani annak a sok anyának, apának, nagyszülőnek erős és kitartó türelmére, akik akkor is támogatják és kísérik gyermekeiket és unokáikat, amikor azok „rosszba keverednek”.

Tőle megtanulunk igent mondani azoknak makacs türelmére és kreativitására, akik nem rettennek meg és mernek újrakezdeni olyan helyzetekben, amikor úgy tűnik, minden elveszett, akik igyekeznek olyan helyeket, otthonokat, gondozó intézményeket létrehozni, amelyek kinyújtott kézként működhetnek a nehézségekben.

Máriától elsajátítjuk azt az erőt, hogy igent mondjunk azokra, akik nem hallgattak és nem hallgatnak a bántalmazás, a visszaélés, a hitelrontás és az agresszió trendjének láttán, és a biztonság és a védelem lehetőségeinek és feltételeinek megteremtésén fáradoznak.

Máriától megtanuljuk befogadni és vendégül látni mindazokat, akik elhagyatottságtól szenvednek, akiknek el kellett hagyniuk vagy akik elveszítették földjüket, gyökereiket, családjukat, munkájukat.

Atyám, Máriához hasonlóan olyan Egyház akarunk lenni, amely elősegíti a befogadni, védelmezni, előmozdítani és integrálni képes kultúrát; amely nem megbélyegez és még kevésbé általánosít azzal a legabszurdabb és legfelelőtlenebb ítélettel, hogy minden migráns társadalmi baj hordozója.

Tőle szeretnénk megtanulni, hogy ott álljunk a kereszt lábánál, de nem bezárt és behegesztett szívvel, hanem olyan szívvel, amely tudja, hogyan kell kísérni, ismeri a gyengédséget és az áhítatot; amely képes a könyörületre, tud tisztelettel, tapintattal és megértéssel bánni másokkal. Szeretnénk az emlékezés Egyháza lenni, amely tiszteletben tartja és értékeli az időseket, és harcol azért, hogy visszakapják az őket megillető helyet mint gyökereink őrzői.

Atyám, meg akarjuk tanulni, hogy mint Mária, „ott legyünk”.

Uram, taníts meg bennünket ott állni a kereszt lábánál, a keresztek lábánál; ezen az estén nyisd fel szemünket, ébreszd fel szívünket; ments ki a bénultságból és a zavartságból, a félelemből és a kétségbeesésből! Uram, taníts meg azt mondani: itt vagyok, együtt a Fiaddal, együtt Máriával és azzal a sok szeretett tanítvánnyal, akik szívükbe akarják fogadni országodat! Ámen.

Miután átéltük az Úr kínszenvedését, együtt Máriával a kereszt lábánál, menjünk csendes és békés szívvel, vidáman és Jézus követése iránti nagy kedvvel! Jézus kísérjen és Mária oltalmazzon benneteket! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír