Ifjúsági világtalálkozók (IVT)
november 24. | 19:07Ferenc pápa vasárnap délben: A fiatalok bízzanak az Úrban, hogy fáradság nélkül járjanak!November 24-én délben a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel, zarándokkal. Az Úrangyala elmondása után a Szentatya részletesebben is beszélt az ifjúsági világtalálkozóról,... »augusztus 14. | 17:46Hivatalosan is megkezdődtek az előkészületek a 2027-es IVT-re SzöulbanJúlius 28-án a szöuli Mjongdongi székesegyházban tartott nyitó ceremóniával és érseki szentmisével ünnepélyesen elindították az ifjúsági világtalálkozó előkészületeit. A nemzetközi találkozóra mintegy 400 ezer résztvevőt várnak.augusztus 13. | 16:15„Valóban a mi Urunk élő Egyháza voltunk” – Rövidfilm készült a lisszaboni ifjúsági világtalálkozórólAmérico Manuel Alves Aguiar bíboros, a 2023-as portugál ifjúsági világtalálkozó szervezéséért felelős alapítvány elnöke beszél abban a videóban, melyet augusztus 6-án tett közzé a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma. augusztus 8. | 15:00A moszkvai Istenanya katolikus érsekség fiataljai Kalinyingrádban találkoztak a szentévre készülveJúlius 31. és augusztus 4. között zajlott Kalinyingrádban, a Lengyelország, Litvánia és a Balti-tenger közötti orosz exklávéban a moszkvai Istenanya római katolikus érsekség ifjúsági találkozója.június 12. | 13:35A közösségi médiában hódítanak a mai koreai sámánok – miközben a helyi egyház a szöuli IVT-re készülA Fides missziós hírügynökség a sámánizmusnak a közösségi médiában zajló előretörését elemezte Dél-Koreában, ahol ezzel egy időben folyik a 2027-es szöuli ifjúsági világtalálkozó előkészítése.június 11. | 14:36Együtt minden fiatal szolgálatában a Christus vivit szellemében – Világkongresszus zajlott RómábanSzáztíz ország püspöki konferenciáinak több mint háromszáz küldötte vett részt a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma által szervezett nemzetközi ifjúságpasztorációs kongresszuson Róma mellett május 23. és 25. között. A kongresszust „a szinodális ifjúságpasztorációért:... »április 19. | 11:44Negyven éve indult az ifjúsági világtalálkozók története – Megemlékezéseket tartottak RómábanÁprilis 13–14-én Rómában, a Szent Lőrinc-központban szentmiséken ünnepeltek annak emlékére, hogy II. János Pál kezdeményezésére negyven évvel ezelőtt a Szent Péter téren elindult az ifjúsági világtalálkozók története, melyek José Tolentino de Mendonça bíboros, a Kultúra és... »február 25. | 19:07Közösségi kampány az ifjúságnak – Ötéves a Christus vivit kezdetű apostoli buzdítás Az Egyház idén ünnepli a Christus vivit (Krisztus él) kezdetű, az előző püspöki szinódus utáni apostoli buzdítás megjelenésének ötödik évfordulóját. január 30. | 19:45Ferenc pápa üdvözletét küldte egy súlyos betegségben szenvedő portugál lánynakA Szentatya január 26-án videoüzenetet küldött Ednának, egy fiatal portugál lánynak, akivel már a lisszaboni ifjúsági világtalálkozó előtt levelet váltott, és arra bátorította, hogy folytassa a harcot a betegségével, és imádkozzon a fiatalokért. Egy másik üzenetben a pápa a 107... »november 28. | 18:02KeFIR Kiskunhalason – Idén is megrendezték a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye ifjúsági találkozójátKrisztus Király vasárnapját megelőzően, az ifjúsági világnaphoz kapcsolódva november 25-én, szombaton tartották Kiskunhalason a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Ifjúsági rendezvényét, a KeFIR-találkozót, melynek a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda adott otthont –... »november 26. | 16:12Ferenc pápa: Isten barátai azok, akik a leggyengébb emberekben szolgálták őt!November 26-án a betegeskedő Szentatya nem az Apostoli Palota ablakából, hanem a Szent Márta házból imádkozta el a vasárnap déli Úrangyalát. A pápa beszédét nagy kivetítőn keresztül követhették a Szent Péter téren összegyűlt zarándokok, de természetesen a tévén és a Vatican News... »november 22. | 20:30A reményben legyetek derűsek! – Ferenc pápa üzenete a XXXVIII. Ifjúsági VilágnapraAz alábbiakban közreadjuk Ferenc pápa XXXVIII. Ifjúsági Világnapra írt üzenetének magyar fordítását, melyet Krisztus Király ünnepén, idén november 26-án tart az Egyház.november 7. | 12:19Egyszerűséggel és örömmel – A kis kambodzsai katolikus közösség az Evangelii gaudium útján járFerenc pápa 2013. november 24-én adta közre az Evangelii gaudium, azaz az Evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítást. A tizedik évfordulóhoz közeledve a Fides, az Evangelizációs Dikasztérium hírügynöksége kitekintést nyújt Kambodzsára a pápai dokumentum helyi... »október 2. | 10:27A remény jegyében rendezik meg a következő ifjúsági világnapokatElmélyíteni a keresztény remény jelentését és örömmel tanúskodni az élő Krisztusról: erre hívja Ferenc pápa a fiatalokat szerte a világon, a reményt jelölve meg a 2023-as és 2024-es ifjúsági világnapok témájául, melyeket helyi egyházi szinten tartanak majd. A világiakért, a... »szeptember 18. | 13:22Az evangélium legyőzi a megosztottságot – Ferenc pápa dél-koreai zarándokokat fogadott Kim Taegon Szent András (1821–1846), az első koreai katolikus vértanú pap égi születésnapján, szeptember 16-án ünnepélyes szertartás keretében helyezték el a szentet ábrázoló márványszobrot a Szent Péter-bazilika egyik külső falfülkéjében. Ferenc pápa a Vatikánban fogadta az... »szeptember 14. | 20:43A kedvesség, a jókedv beragyogta Lisszabont – Pál Éva grafikus az ifjúsági találkozóról A lisszaboni ifjúsági világtalálkozó után beszélgettünk a rendezvénnyel kapcsolatos grafikai munkákért felelős csapat magyar tagjával, Pál Évával. A világesemény hangulatáról, Ferenc pápáról és a zárómisén megvalósult különleges küldetéséről mesélt.szeptember 14. | 15:33Ferenc pápa a fiatalokhoz: Tartsátok életben, ne fotóalbumban a lisszaboni világtalálkozót!Az Américo Manuel Alves Aguiar lisszaboni segédpüspök által szeptember 8-án rögzített videoüzenetben Ferenc pápa az augusztus elején tartott ifjúsági világtalálkozón részt vett fiatalokhoz fordul, és arra kéri őket, hogy ne felejtsék el azt, amit együtt éltek át, ne őrizgessék az... »augusztus 31. | 16:44Az élő tanítást, és ne ideológiát kövessünk – Ferenc pápa beszélgetése a jezsuitákkal PortugáliábanAmikor Ferenc pápa apostoli látogatásra külföldre utazik, az a szokása, hogy zárt körben találkozik az adott országban élő jezsuitákkal, mivel ő maga is Jézus Társaságának a tagja. Az alábbiakban a Portugáliában élő jezsuitákkal való beszélgetésének fordítását adjuk közre,... »augusztus 31. | 16:35Egyházmegyei utótalálkozót tartottak Debrecenben az ifjúsági világtalálkozón részt vevő fiataloknakPalánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök augusztus 29-én Debrecenben, a püspöki székházban látta vendégül azokat a fiatalokat, akik Németh István püspöki titkár kíséretében az egyházmegyét képviselték augusztus elején az ifjúsági világtalálkozón, Lisszabonban.augusztus 24. | 19:02Életünk igazi célja, hogy az Urat szolgáljuk – Véget ért a Csíksomlyói Ifjúsági TalálkozóAugusztus 15. és 19. között rendezték meg az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (CSIT), melynek mottója ez volt: „Nem akarsz félszívű követőt – Lényem Tiéd!” A program lezárásáról Csiki Eszter írt beszámolót a Romkat.ro erdélyi katolikus hírportálon, amelyből... »tovább »