Ferenc pápa homíliája Balázsfalván: Most nektek kell harcolnotok az elnyomó ideológiák ellen!

Ferenc pápa homíliáját, magyar fordításban, teljes terjedelmében közreadjuk.

„Mester, ki vétkezett: ő vagy a szülei, hogy vakon született?” A tanítványoknak ez a Jézushoz intézett mondata egy egész sor mozdulatot és cselekvést indít el, amelyek végigkísérik az egész evangéliumi elbeszélést, és amelyek feltárják és világossá teszik, mi az, ami valójában vakká teszi az emberi szívet.

Tanítványaihoz hasonlóan Jézus is meglátja a vakon született embert, képes felismerni és középre állítani őt. Miután kijelentette, hogy vaksága nem bűn következménye, a föld porát összevegyítette nyálával, azt a vak szemeire kente, aztán pedig megparancsolta neki, hogy mosakodjon meg a Siloám tavában. Miután megmosdott, a vak visszanyerte látását. Érdemes megfigyelni, hogy a csoda elbeszélése alig két versben történik, és az összes többi vers figyelme nem a meggyógyult vakra, hanem az általa keltett vitákra irányul. Úgy tűnik, hogy a vak élete, különösképp a gyógyulása banális, anekdotikus dologgá vagy vitatémává, zavaró tényezővé válik. A gyógyult vakot először az elképedt tömeg kérdezi ki, utána pedig a farizeusok; ez utóbbiak a szüleit is kikérdezik. Kétségbe vonják a gyógyult ember identitását; aztán tagadják Isten cselekvését, azt hozzák fel ürügyként, hogy Isten nem cselekszik szombaton; sőt azt is kétségbe vonják, hogy az az ember vakon született.

Az egész jelenet és a viták rámutatnak arra, mennyire nehéz megérteni Jézus tetteit és prioritásait, aki középpontba tudja állítani azt, aki a periférián volt. Főleg akkor nehéz megérteni, ha arra gondolunk, hogy az első helyet a „szombat” foglalja el, és nem az Atya szeretete, aki azon van, hogy minden ember üdvözüljön (vö. 1Tim 2,4). A vaknak együtt kellett élnie nemcsak a saját vakságával, hanem a körülötte állókéval is. Így ellenállás és ellenségeskedés ébred az ember szívében, amikor a középpontba a személyek helyett részérdekeket, címkéket, elméleteket, absztrakciókat és ideológiákat helyeznek, melyek, ahol csak megjelennek, nem tesznek mást, mint vakká tesznek mindent és mindenkit. Az Úr logikája azonban más: nem rejtőzik tétlenségbe vagy ideológiai absztrakcióba, hanem a személyt keresi, a személy arcát, sebeit, történetét. Segítségére siet, és nem engedi, hogy megtévesszék olyan szónoklatok, melyek képtelenek prioritást adni annak, és középpontba helyezni azt, ami tényleg fontos.

Ez a föld jól ismeri, mennyit szenvednek az emberek, amikor az ideológiának vagy egy rezsimnek a súlya erősebb az életnél, és önmagát normaként állítja az élet és az emberek hite elé; amikor a döntési képesség, a szabadság és a kreativitás tere leszűkül, sőt meg is szűnik (vö. Laudato si’ enciklika, 108). Fivéreim és nővéreim, ti elszenvedtétek azokat a kompromittáláson alapuló beszédeket és tetteket, amelyek odáig mentek, hogy kizárják és megsemmisítik azt, aki nem tudja megvédeni magát, és elhallgattatják a nem tetsző hangokat. Itt főleg arra a hét görögkatolikus püspökre gondolunk, akiket boldoggá avathattam. A rezsim kegyetlen elnyomásával szemben ők példás hitről és népük iránti szeretetről tettek tanúságot. Nagy bátorsággal és lelki erővel fogadták a kemény fogva tartást és a sokféle bántalmazást, és nem tagadták meg szeretett Egyházukhoz tartozásukat. Ezek a pásztorok, a hit vértanúi drága örökséget szereztek és hagytak a román népre, amelyet két szóban foglalhatunk össze: szabadság és irgalom.

Amikor a szabadságra gondolunk, meg kell jegyeznem, hogy ezt az isteni liturgiát a Szabadság mezején tartjuk. Ez a jelentős helyszín népetek egységére utal, mely a vallási kifejeződési formák különbözőségeiben valósult meg: ez olyan szellemi örökséget jelent, amely gazdagítja és meghatározza a román nemzeti kultúrát és identitást. Az új boldogok szenvedtek és feláldozták életüket, mert szembeszálltak egy szabadságtagadó és az emberi személy alapvető jogait elnyomó ideológiai rendszerrel. Abban a szomorú korszakban a katolikus közösség életének kemény megpróbáltatást jelentett a diktatórikus és ateista rezsim: a görögkatolikus egyház és a latin rítusú katolikus egyház összes püspökét üldözték, bebörtönözték, és velük együtt sok világi hívőt is.

Az új boldogok szellemi örökségének másik aspektusa az irgalom. Nemcsak állhatatosak voltak a Krisztushoz való hűségben, hanem készek voltak a vértanúságra anélkül, hogy gyűlölködő szót ejtettek volna üldözőikre, akikkel szemben szelíd jóságot tanúsítottak. Sokat elárul, amit fogsága alatt Iuliu Hossu püspök mondott: „Isten azért küldött minket a szenvedés eme sötétségébe, hogy megbocsássunk és imádkozzunk mindenki megtéréséért.” Ezek a szavak jól jellemzik és találóan foglalják össze azt a magatartást, amellyel ezek a boldogok a megpróbáltatás időszakában segítették népüket, hogy az emberek továbbra is megalkuvás és bosszú nélkül vallják meg hitüket. Ez az irgalmas magatartás a foglárokkal szemben prófétai üzenet, mert ma mindenkihez szóló felhívásként hangzik el, felhívásként arra, hogy szeretettel és megbocsátással győzzük le a haragot, keresztény hitünket pedig következetesen és bátran éljük meg.

Kedves fivéreim és nővéreim, ma is megjelennek új ideológiák, amelyek lopakodva próbálnak népszerűségre szert tenni és megfosztani népeinket legértékesebb kulturális és vallási hagyományaiktól. Ideológiai gyarmatosító törekvések, amelyek nem becsülik a személynek, az életnek, a házasságnak és a családnak az értékét (vö. Amoris laetitia apostoli buzdítás, 40), és elidegenítő javaslatokkal – melyek ugyanúgy ateisták, mint a múltban – különösen fiataljainknak és gyermekeinknek okoznak kárt, megfosztják őket azoktól a gyökerektől, amelyekből növekedhetnének (vö. Christus vivit apostoli buzdítás, 78); és akkor minden jelentéktelenné válik, ami nem szolgálja az ember közvetlen érdekeit, s [ez a gondolkodás] arra ösztönzi az embert, hogy használja ki a többieket, és úgy bánjon velük, mint puszta tárgyakkal (vö. Laudato si’ enciklika, 123–124). Olyan hangok ezek, amelyek félelmet és megosztottságot keltenek, eltörölni és eltemetni akarják a legértékesebb örökséget, melyet ez a föld világra hozott. Eme örökség részeként gondolok például az 1568-as tordai egyezményre, amely büntetett minden radikalizmust, és Európában az elsők között mozdította elő a vallási toleranciát.

Szeretnélek bátorítani benneteket, hogy vigyétek el az evangélium fényét kortársainkhoz és továbbra is harcoljatok, mint ezek a boldogok, ezek ellen a most támadó új ideológiák ellen. Most rajtunk a sor, hogy harcoljunk, ahogyan akkoriban őrajtuk volt a sor! Legyetek a szabadság és az irgalom tanúi, tartsátok fontosabbnak a testvériséget és a párbeszédet a megosztottságokkal szemben, erősítsétek meg a vér testvériségét, melynek kezdete a szenvedés időszakába nyúlik vissza, amikor a történelem során egymástól elszakadt keresztények közelebb kerültek és szolidárisabbá váltak egymáshoz! Kedves fivéreim és nővéreim, utatokon kísérjen benneteket Szűz Máriának, Isten szent anyjának anyai oltalma és az új boldogok közbenjárása!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír