Ferenc pápa a karitatív szervezetek képviselőihez Lisszabonban: Nincs elvont, csak konkrét szeretet

A Szentatya a találkozón három témát jelzett, melyekből beszédében egyet fejtette ki: együtt tegyük a jót. A másik két témára csak utalt, spanyol nyelven írt beszédét pedig átadta a helyi plébánosnak, hogy hozzák nyilvánosságra.

A Páli Szent Vincéről nevezett plébánián működik Lisszabon legnagyobb egyházi szociális központja, ahol 170 ember gondoskodik a sokrétű feladatok ellátásáról. Működik itt bölcsőde, óvoda, iskola, napközi otthon gyerekeknek, szabadidőközpont, idősek otthona, bentlakásos és napközi formában, fogyatékkal élők szociális foglalkoztatója. Ezt a hatalmas központot 1959-ben alapította Manuel Gonçalves Cerejeira lisszaboni bíboros-pátriárka; vezetését a consolata kongregációra (Institutum missionum a Consolata) bízta, és az egész művet Páli Szent Vince pártfogásába helyezte, az ő jelmondata jegyében: „Istent szolgálni a szegényekben”.

A Szentatya pénteken háromnegyed tízkor érkezett a központba, majd annak bejárása után szólt a jelenlévőkhöz.

Megállapította: Jó dolog itt együtt lenni, hiszen az ifjúsági világtalálkozó keretében Szűz Máriára tekintünk, aki „felkel, és sietve útnak indul”. Valóban, hiszen

a szeretet a keresztény út kiindulópontja és célja,

és a munkatársak jelenlétének és „cselekvő szeretetének” konkrét valósága segít, hogy ne feledkezzünk meg erről az útról, tevékenységünk értelméről.

A pápa megköszönte a jellenlévőknek tanúságtételüket, és három szempontot emelt ki a karitatív munkával kapcsolatban: jót tenni együtt; konkrétan cselekedni; közel lenni a legsérülékenyebbekhez. Más szóval – tette hozzá a pápa – együtt tenni a jót, konkrétan cselekedni, nem csak ötleteket felhozni, és a legsérülékenyebbek közelében lenni.

Tegyétek a jót együtt! Az „együtt” a kulcsfogalom, amit a pápa sokszor hallott a tanúságtételek során: együtt élni, együtt segíteni és együtt szeretni; fiatalok és idősek, egészségesek és betegek, együtt.

A Szentatya utalt az egyik tanúságtevő, João fontos szavaira: nem szabad hagynunk, hogy a betegség határozzon meg minket, hanem tegyük azt az egészhez való hozzájárulásunk élő részévé. Való igaz: nem szabad hagynunk, hogy betegségek vagy problémák határozzanak meg minket, mert mi nem vagyunk betegség, mi nem vagyunk probléma.

Mindenki ajándék, egy adomány, a maga nemében egyedülálló ajándék; értékes és szent ajándék Istennek, a keresztény közösségnek és az emberi közösségnek. Tehát úgy, ahogy vagyunk, gazdagítsuk az egészet, és engedjük, hogy az egész gazdagítson minket!

Második pontként azt kérte a Szentatya, hogy tegyünk konkrét lépéseket, hiszen ez is fontos. Utalt az őt köszöntő plébános szavára, aki Szent XXIII. Jánost idézte: az Egyház „nem régészeti múzeum”. Vannak, akik ezt gondolják, pedig nem így van – tette hozzá a pápa.

A konkrét lépés olyan, mint a falu ősi kútja, amely vizet ad a ma élő nemzedékeknek, miként a jövendő nemzedékeknek is. A forrás arra szolgál, hogy szomját oltsa az út nehézségeit leküzdő odaérkezőknek. Konkrét dolgok tehát az odafigyelés az „itt és most”-ra a részletekre figyeléssel és gyakorlatias érzékkel, a portugál népre jellemző szép erényekkel.

Ferenc pápa eddig a pontig olvasta a beszédét, ezután szabadon hozzáfűzte: Sok mindent szeretnék most elmondani, de a „reflektoraim” nem működnek – mutatott a szemüvegére –, és így nem tudok jól olvasni. Átadom a szöveget, és azt hozzátok majd nyilvánosságra. Nem lehet erőltetni a látást, hogy aztán rosszul olvasson az ember.

Olyan dologról szeretnék most szólni, ami nincs megírva, de benne van a találkozás légkörében. Ez pedig a konkrétság – mondta Ferenc pápa. – Nincs elvont szeretet, a plátói szeretet az űrben van, a valóságban nincs. A konkrét szeretet bepiszkítja a kezeket, ezért most mindenki felteheti magának a kérdést: „Konkrét vagy elvont az a szeretet, amit mások iránt érzek?” Amikor kezet fogok egy rászorulóval, beteggel, peremre szorult emberrel, gyorsan csinálom, hogy meg ne fertőződjek? Undorít a szegénység? Mások szegénysége? A desztillált életet keresem mindig, ami csak a fantáziámban létezik, de a valóságban nem? Hány haszontalan, desztillált élet van, melyek végül nyomtalanul és súlytalanul eltűnnek! Itt ellenben van egy sok-sok éves valóság, amely olyan nyomot hagy maga után, ami inspirációt jelent mások számára. Nem születhetne ifjúsági világtalálkozó ennek a valóságnak a figyelembevétele nélkül.

Mert ez is fiatalság abban az értelemben, hogy folyamatosan új életet teremt, viselkedésével és elkötelezettségével, a „valóságot megérintő, bepiszkolt kezeivel”.

„Köszönet mindezért. Szívből köszönöm mindezt. Csak így tovább, és ne csüggedjetek! De ha elcsüggedsz, igyál egy pohár vizet, és folytasd tovább!” – mondta a pápa.

Az átadott szövegben szó van még a harmadik szempontról, hogy közel kell állni a legtörékenyebbekhez. Noha mindnyájan törékenyek és rászorulók vagyunk, de az evangélium együttérző tekintete elvezet bennünket, hogy meglássuk a leginkább rászorulók szükségleteit, és így szolgáljuk a szegényeket, akiket Isten – aki szegénnyé tette magát értünk – különösen kedvel.

Szolgáljuk a kirekesztetteket, az elvetetteket, a kicsinyeket és a védteleneket. Ők az Egyház kincsei, ők Isten kedveltjei!

Ne feledjük, hogy közöttük ne tegyünk különbséget, mert egy keresztény nem válogathat köztük a kedve szerint.

Az átadott szövegben a pápa felidéz – főként a találkozó során jelen lévő gyerekeknek – egy történetet, mely egy portugál fiatalemberről szól. João Cidade (Városi János) kalandos életről álmodott, ezért korán elindult otthonról boldogságot keresni. Sok-sok esztendő és számos kaland után talált rá Jézusra. Annyira megörült a felfedezésnek, hogy még a nevét is megváltoztatta, és onnantól kezdve már nem Városi Jánosnak, hanem Istenes Jánosnak hívta magát. Merész dologra szánta el magát: bement a városba és koldulni kezdett az utcákon, miközben ezt mondta az embereknek: „Tegyetek jót magatoknak, testvérek!”. Adományt kért, de akik jót tettek vele, azoknak azt mondta, hogy valójában először saját magukon segítsenek! Aztán megmagyarázta, hogy

a szeretet gesztusai mindenekelőtt ajándékok azoknak, akik adják, még mielőtt e gesztusok hasznára válnának azoknak, akik kapják őket.

Minden elvész, amit magunknak gyűjtünk, míg amit szeretetből odaajándékozunk, az nem megy veszendőbe, hanem kincsünk lesz a mennyben.

Az emberek azonban nem értették meg Istenes Jánost. Őrültnek tartották és bolondok házába zárták. De ő nem keseredett el, ezért az Isten éppen ott adott neki jelet, hogy miként siessen az emberek segítségére.

Nem sokkal azután, hogy kiszabadult, néhány társával elkezdték a szegény betegek ápolását, majd megalapította Betegápoló Irgalmasrendet. Néhányan azonban azt a nevet adták a közösség tagjainak, amivel egykor Istenes János a szolgálatát kezdte: Tegyetek jót, testvérek (Fate del bene fratelli). Rómában máig így hívják őket: fatebenefratelli, azaz tegyetek jót testvérek. Milyen szép név! Milyen fontos tanítás: mások megsegítése ajándék önmagamnak, és jót tesz mindenkinek. Igen, a szeretet ajándék mindenkinek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír