Ferenc pápa a kongói fiatalokhoz: Ne engedjétek, hogy manipuláljanak benneteket!

Ezt követően Ferenc pápa elmondta az erre az alkalomra készített beszédét, majd rögtönözve beszélt a találkozó résztvevőihez: először arra kérte őket, hogy fogják meg egymás kezét, és énekeljenek együtt mint közösség, mint egyetlen Egyház, majd pedig, hogy tartsanak egyperces csendet, és bocsássák meg az elszenvedett sérelmeket.

Az alábbiakban a Szentatya teljes beszédének fordítását közzétesszük.

Köszönöm szereteteteket, táncotokat és szavaitokat! Boldog vagyok, hogy a szemetekbe nézhettem, hogy üdvözölhettelek és megáldhattalak benneteket, miközben kezeteket az ég felé emelve ünnepeltetek.

Most azt szeretném kérni tőletek, hogy néhány percig ne engem nézzetek, hanem a kezeteket. Nyissátok ki a kezeteket, és nézzétek a tenyereteket. Barátaim, Isten a ti kezetekbe adta az élet ajándékát, a társadalomnak és ennek a nagyszerű országnak a jövőjét. Testvérem, nővérem, a kezed kicsinek és gyengének, üresnek és alkalmatlannak tűnik ilyen nagy feladatokra? Szeretném felhívni a figyelmedet valamire:

minden kéz hasonló, de egyik sem egyforma a másikkal; senkinek sincs a tiéddel egyforma keze, ezért egyedi, megismételhetetlen és páratlan kincs vagy.

A történelemben senki sem helyettesíthet téged. Kérdezd meg magadtól: mire való a kezem? Építeni vagy rombolni, adni vagy megkaparintani, szeretni vagy gyűlölni? Látod, összeszoríthatod és bezárhatod a kezed, s ökölbe szorul; de ki is nyithatod és rendelkezésére bocsáthatod Istennek és a többi embernek. Ez az alapvető választás, ősidők óta, Ábel óta, aki nagylelkűen felajánlotta munkája gyümölcsét, míg Káin „kezet emelt testvérére, […] és megölte” (Ter 4,8). Kedves fiatal, aki más jövőről álmodsz, a te kezedből születik meg a holnap, a te kezedből jöhet elő a béke, mely hiányzik ebből az országból. De hogyan tedd ezt konkrétan? Szeretnék javasolni néhány „összetevőt a jövőhöz”: ötöt, melyeket pontosan kezed ujjaihoz kapcsolhatsz.

A hüvelykujjnak, a szívhez legközelebbi ujjnak az ima felel meg, mely lüktetést ad az életnek. Ez absztrakt, a konkrét problémáktól távoli dolognak tűnhet. Pedig az ima az első, az alapvető összetevő, mert egyedül nem tudunk boldogulni. Nem vagyunk mindenhatóak, és amikor valaki azt hiszi, hogy az, akkor szánalmasan kudarcot vall. Olyan, mint egy kitépett fa: még ha nagy és erős is, nem tud megállni a saját lábán. Ezért kell gyökeret eresztenünk az imádságban, Isten igéjének hallgatásában, mely lehetővé teszi számunkra, hogy napról napra növekedjünk mélységben, hogy gyümölcsöt teremjünk, és a belélegzett szennyezést életadó oxigénné alakítsuk. Ehhez minden fának szüksége van egy egyszerű és lényegi elemre: a vízre. Látjuk hát,

az ima a „lélek vize”: alázatos, láthatatlan, de életadó. Aki imádkozik, az belül érlelődik, az tud felfelé nézni, emlékezve arra, hogy a menny számára születtünk.

Testvérem, nővérem, szükségünk van az imára, az élő imára. Ne úgy szólítsd Jézust, mint egy távoli lényt, akitől félni kell, hanem mint a legjobb barátot, aki életét adta érted! Ő ismer téged, hisz benned és szeret téged, mindig. Ha ránézel, amint a kereszten függ, hogy megmentsen téged, rájössz, mennyit érsz neki. Bízhatsz benne, keresztjeidet, félelmeidet, aggodalmaidat pedig rádobhatod az ő keresztjére. Át fogja ölelni őket. Ő ezt már kétezer évvel ezelőtt megtette, és az a kereszt, amelyet ma hordozol, már része volt az ő keresztjének. Ne félj hát kezedbe venni a feszületet, a szívedhez szorítani, és elsírni könnyeidet Jézus felett! És ne felejtsd el megnézni az arcát, egy fiatal, élő, feltámadt Isten arcát! Igen, Jézus legyőzte a gonoszt, a keresztet híddá tette a feltámadáshoz. Ezért emeld fel a kezed mindennap feléje, hogy dicsérd és áldd őt;

kiáltsd oda neki szíved reményeit, bízd rá életed legbelsőbb titkait: a személyt, akit szeretsz, a sebeket, melyeket magadban hordozol, az álmokat, melyeket szívedben őrzöl.

Mesélj neki a lakókörnyezetedről, a szomszédokról, tanáraidról, társaidról, barátaidról és kollégáidról; az országodról! Isten szereti ezt az élő, konkrét, szívből jövő imát. Lehetővé teszi számára, hogy beavatkozzon, hogy különleges módon belépjen az élet fájó pontjaiba. Hogy eljöjjön „békéjének erejével”. Aminek neve is van. Tudjátok, hogy hívják? Ő a Szentlélek, a vigasztaló és életadó. Ő a béke megteremtője, ő a béke igazi ereje. Ezért az ima a legerősebb fegyver, ami létezik. Isten vigasztalását és reményét közvetíti számodra. Mindig új lehetőségeket nyit meg előtted, és segít legyőzni félelmeidet. Igen, aki imádkozik, az legyőzi a félelmet, és saját kezébe veszi jövőjét. Elhiszitek? Akarjátok-e az imát választani titkotoknak, a lélek vizének, az egyetlen magatokkal vitt fegyvernek, mindennapi társatoknak?

Most nézzük meg a második ujjat, a mutatóujjat. Ezzel mutatunk valamit másoknak. A többiek, a közösség, ez a második összetevő. Barátaim, ne hagyjátok, hogy fiatalságotokat tönkretegye a magány és a bezárkózás! Mindig együtt gondoljatok magatokra, és boldogok lesztek, mert a közösség az út ahhoz, hogy jól érezzétek magatokat a bőrötökben, hogy hűségesek legyetek saját hivatásotokhoz. Ezzel szemben

az individualista döntések elsőre vonzónak tűnnek, de aztán nagy ürességet hagynak maguk után.

Gondoljatok a drogokra: elrejtőzöl mások elől, a valódi élet elől, hogy mindenhatónak érezd magad; és a végén azt veszed észre, hogy mindentől megfosztottad magad! De gondoljatok az okkultizmustól és a varázslástól való függőségre is, mely a félelem, a bosszú és a harag fogságába zár benneteket. Ne hagyjátok, hogy elbűvöljenek a látszatra, a könnyű pénzszerzésre vagy a torz vallásosságra épülő önző hamis paradicsomok!

És óvakodjatok attól kísértéstől, hogy ujjal mutogassatok valakire, hogy kizárjatok valakit, mert nem olyan származású, mint ti! Óvakodjatok a regionalizmustól, a törzsiségtől, melyek látszólag megerősítenek benneteket csoportotokban, valójában azonban a közösség tagadását jelentik! Tudjátok, hogyan történik ez: először elhiszitek az előítéleteket másokról, aztán igazoljátok a gyűlöletet, majd az erőszakot, végül pedig a háború kellős közepén találjátok magatokat. De – kíváncsi vagyok – beszéltél-e valaha más csoporthoz tartozó emberekkel, vagy mindig csak a saját csoportodba zárkóztál? Meghallgattad-e mások történeteit, közelebb kerültél-e szenvedéseikhez? Nyilvánvalóan könnyebb elítélni valakit, mint megérteni; de az út, melyet Isten egy jobb világ építésére mutat, a másikon, a többiekkel való egységen, a közösségen keresztül vezet.

Egyházat alkotni azt jelenti, hogy tágítjuk látókörünket, mindenkiben meglátjuk a felebarátot, törődünk a másikkal.

Magányosnak, szenvedőnek, elhanyagoltnak látsz valakit? Lépj oda hozzá! Nem azért, hogy megmutasd, milyen derék ember vagy, hanem hogy rámosolyogj, és felajánld neki barátságodat.

David, azt mondtad, hogy ti, fiatalok joggal szeretnétek kapcsolatot teremteni másokkal, de a közösségi hálók gyakran összezavarnak benneteket. Igaz, a virtuális világ nem elég, nem elégedhetünk meg azzal, hogy távoli vagy akár álarc mögé bújt emberekkel érintkezzünk.

Az életet nem lehet érintőképernyőn keresztül élni.

Szomorú látni, ahogy fiatalok órákon át nézik a telefonjukat: ha utána az arcukra nézünk, azt látjuk, hogy nem mosolyognak, tekintetük fáradt és unott. Semmi és senki nem pótolhatja az összetartozás erejét, a szem csillogását, a megosztás örömét! A beszélgetés, egymás meghallgatása lényegi fontosságú: míg a képernyőn mindenki azt keresi, ami érdekli, addig ti nap mint nap azt fedezzétek fel, milyen jó, amikor mások, az ő történeteik és tapasztalataik lenyűgöznek.

Most próbáljuk kézzelfoghatóan megtapasztalni, mit jelent közösségben lenni: kérem, hogy néhány pillanatra mindenki fogja meg a mellette ülő kezét! Érezzétek át, hogy egyetlen Egyház, egyetlen nép vagytok! Érezd át, hogy a te javad a másik javától függ, és hogy az egész azt megsokszorozza! Érezd át, hogy törődik veled a testvéred és a nővéred, valaki, aki elfogad téged olyannak, amilyen vagy, és gondoskodni akar rólad! És érezd magad felelősnek a többiekért, érezd magad egy nagy testvéri háló élő részének, melyben támogatjuk egymást, és amelyben te nélkülözhetetlen vagy! Igen, nélkülözhetetlen és felelős vagy az Egyházadért és a hazádért; egy nálad nagyobb történet része vagy, mely arra hív, hogy főszereplő légy:

aki közösséget teremt, a testvériségért harcol, és szüntelenül egy egységesebb világról álmodik!

Ebben a kalandban nem vagytok egyedül: az egész Egyház – szerte a világon – nektek drukkol! Nehéz feladat? Igen, de teljesíthető feladat! Vannak barátaitok is, akik a mennyei nézőtérről drukkolnak és hajtanak a cél felé. Tudjátok, kik ők? A szentek. Gondolok itt például Boldog Isidoro Bakanjára, Boldog Marie-Clementine Anuaritára, Szent Kizitóra és társaira: ők a hit tanúságtevői, mártírok, akik sosem engedtek az erőszak logikájának, hanem életükkel vallották meg a szeretet és a megbocsátás erejét. A mennyben felírt nevük megmarad a történelemben, míg a bezárkózás és az erőszak mindig visszatér azok kárára, akik elkövetik őket. Tudom, többször is megmutattátok már, hogy képesek vagytok kiállni – akár nagy áldozatok árán is – az emberi jogok és a jobb élet reményének védelmében, mindenkire figyelve az országban. Köszönöm ezt, és tisztelettel adózom azok emléke előtt – sokan vannak! –, akik életüket vagy egészségüket áldozták e nemes ügyekért. És bátorítalak benneteket, menjetek előre együtt, félelem nélkül, közösségként!

Imádság, közösség; és elérkeztünk a középső ujjhoz, amely a többi fölé emelkedik, mintha valami nélkülözhetetlenre emlékeztetne bennünket. Ez a legfontosabb összetevője annak a jövőnek, amely megfelel várakozásaitoknak. A becsület! Kereszténynek lenni annyi, mint tanúságot tenni Krisztusról. Ennek első módja az, hogy tisztességesen éljünk, ahogyan ő akarja. Ez azt jelenti, hogy nem engeded, hogy a korrupció hálóiba gabalyodj! A keresztény csak becsületes lehet, különben elárulja önmagát. Becsület nélkül nem vagyunk Jézus tanítványai és tanúi; pogányok vagyunk, bálványimádók, akik saját magukat imádják Isten helyett, akik megkövetelik, hogy mások szolgáljanak nekik ahelyett, hogy ők szolgálnának másokat.

De – kérdezem – hogyan győzzük le a korrupció rákos daganatát, amely egyre csak terjed és sosem áll meg? Szent Pál segít nekünk egy egyszerű és zseniális mondattal, amelyet érdemes ismételgetni, amíg nem tudod emlékezetből. Így szól: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval!” (Róm 12,21).

Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz: ne engedjétek, hogy manipuláljanak benneteket

olyan emberek vagy embercsoportok, akik arra akarnak felhasználni benneteket, hogy országotokat az erőszak és az instabilitás spiráljában tartsátok, hogy továbbra is irányíthassák azt, senkivel sem törődve. Inkább te győzd le a rosszat jóval: legyetek ti a társadalom átalakítói, a rosszat jóvá, a gyűlöletet szeretetté, a háborút békévé alakítók. Akartok ilyenek lenni? Ha akartok, lehetséges: tudjátok, miért? Mert mindegyikőtöknek van egy kincse, amelyet senki sem vehet el tőletek. Ezek a választásaitok. Igen, te az vagy, amit választasz, és mindig a helyes dolgot választhatod. Szabadon választhatunk: ne engedjétek, hogy életeteket elsodorja a szennyezett ár, ne engedjétek, hogy száraz fatörzsként sodorjon a szennyes folyó! Legyetek felháborodottak, és sose engedjetek a korrupció csalogató, de mérgező csábításának!

Egy hozzátok hasonló fiatalember, Floribert Bwana Chui tanúságtétele jut eszembe: tizenöt évvel ezelőtt, amikor mindössze huszonhat éves volt, megölték Gomában, mert megakadályozta a romlott élelmiszerek átjutását, amelyek károsították volna az emberek egészségét. Hagyhatta volna átmenni, nem jöttek volna rá, és ő pénzt is keresett volna vele. De keresztényként imádkozott, gondolt másokra, és úgy döntött, hogy becsületes lesz, nemet mond a korrupció mocskára. Ez a kezed tisztán tartása, míg a pénzzel kereskedő kezeket vér mocskolja be. Ha valaki borítékot nyújt neked, előnyöket és gazdagságot ígér, ne ess csapdába, ne hagyd magad becsapni, ne hagyd, hogy elnyeljen a gonoszság mocsara!

Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz: ne higgy a pénz aljas ármányának, mely sötétségbe taszít!

Becsületesnek lenni annyi, mint nappalként ragyogni, annyi, mint Isten fényét terjeszteni, annyi, mint az igazságosság boldogságát élni: győzd le a rosszat jóval!

A negyedik ujjnál, a gyűrűsujjnál járunk. Erre húzzuk fel a jegygyűrűt. De ha belegondoltok, a gyűrűsujj egyben a leggyengébb ujj is, az, amelyiket a legnehezebben tudjuk kinyújtani. Emlékeztet bennünket arra, hogy az élet nagy céljaihoz, mindenekelőtt a szerelem megéléséhez, gyarlóságokon, nehézségeken át, sok fáradság árán juthatunk el. Ezeket be kell lakni, türelemmel és bizalommal szembe kell nézni velük, és nem szabad felesleges problémákkal terhelni magunkat, például azzal, hogy a hozomány szimbolikus értékét szinte piaci értékké változtatjuk. De gyarlóságainkban, válságainkban mi az az erő, ami megtart bennünket? A megbocsátás. Mert a megbocsátás azt jelenti, hogy tudunk újrakezdeni. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a múltat, hanem azt, hogy nem engedjük, hogy újra megtörténjen. A történelem menetét meg kell változtatni. Az elesettet fel kell emelni. El kell fogadnom, hogy senki sem tökéletes, és hogy nemcsak nekem, hanem mindenkinek joga van az újrakezdéshez.

Barátaim, egy új jövő megteremtéséhez tudnunk kell megbocsátani és bocsánatot elfogadni. Ezt teszi a keresztény ember: nemcsak azokat szereti, akik szeretik őt, hanem a megbocsátással képes megtörni a személyes és törzsi bosszúhadjáratok spirálját. Boldog Isidoro Bakanjára, a ti testvéretekre gondolok, akit hosszú ideig kínoztak, mert nem adta fel, hogy tanúságot tegyen hitéről, és más fiataloknak is ajánlotta a kereszténységet. Sosem engedett a gyűlölködő érzéseknek, és amikor életét adta, megbocsátott hóhérjának. Aki megbocsát, az elviszi Jézust oda is, ahol nem fogadják el, elviszi a szeretetet oda is, ahol elutasítják. Aki megbocsát, az a jövőt építi. De hogyan válunk képessé a megbocsátásra? Annak megengedésével, hogy Isten megbocsásson nekünk. Valahányszor gyónunk, elsőkként fogadjuk magunkba az erőt, amely megváltoztatja a történelmet. Istentől mindig megbocsátást kapunk, mindig és ingyenesen! És nekünk is azt mondja Jézus, mint az evangéliumban: „Menj, és te is tégy hasonlóképpen” (Lk 10,37). Menj előre harag nélkül, méreg nélkül, gyűlölet nélkül! Úgy menj előre, hogy magadévá teszed Isten stílusát, az egyetlen olyan stílust, amely megújítja a történelmet. Menj előre, és hidd el, hogy Istennel mindig újra lehet kezdeni, mindig újra lehet indulni, mindig meg lehet bocsátani!

Imádság, közösség, becsület, megbocsátás. Az utolsó ujjnál vagyunk, a legkisebbnél. Azt mondhatnád: kicsi vagyok, és a jó, amit tehetek, egy csepp a tengerben. De éppen a kicsinység, a kicsivé levés az, ami vonzza Istent. Van egy kulcsszó ebben a vonatkozásban: a szolgálat.

Aki szolgál, az kicsivé teszi magát.

Mint egy apró mag, szemlátomást eltűnik a földben, helyette azonban gyümölcsöt terem. Jézus szerint a szolgálat az az erő, amely átalakítja a világot. Tehát a kis kérdés, amelyet mindennap az ujjadra köthetsz: Én mit tehetek másokért? Hogyan szolgálhatom az Egyházat, a közösségemet, a hazámat? Olivier, azt mondta nekünk, hogy egyes elszigetelt régiókban ti, katekéták vagytok azok, akik nap mint nap szolgáljátok a hívők közösségét, és hogy az Egyházban ennek „mindenki dolgának” kell lennie. Ez igaz, és jó másoknak szolgálni, gondoskodni róluk, tenni valamit ingyenesen, ahogyan Isten is teszi velünk. Szeretnék köszönetet mondani nektek, kedves katekéták: ti olyan életfontosságúak vagytok sok közösség számára, mint a víz; mindig tápláljátok őket imátok és szolgálatotok tisztaságával. A szolgálat nem tétlenkedést, hanem megmozdulást jelent. Nagyon sokan megmozdulnak, mert saját érdekeik hajtják őket; ti ne féljetek attól, hogy a jóra mozduljatok, hogy a jóba, az evangélium hirdetésére fektessetek be, hogy szenvedélyesen és megfelelően felkészüljetek, hogy szervezett, hosszú távú projekteknek adjatok életet! És ne féljetek hallatni a hangotokat, mert nemcsak a jövő, hanem a jelen is a ti kezetekben van: legyetek a jelen középpontjában!

Barátaim, öt tanácsot hagyok rátok, hogy fel tudjátok ismerni a fontos dolgokat a sok keringő csábító hang között. Az életben, akárcsak a közúti közlekedésben, gyakran a rendetlenség az, ami felesleges dugókat és elakadásokat okoz, amelyek miatt időt és energiát veszítünk, és harag ébred bennünk. Ezzel szemben

jó, ha a zűrzavarban is szilárd pontokat, stabil irányokat adunk szívünknek és életünknek, hogy más jövőt kezdjünk, anélkül, hogy a megalkuvás szeleit kergetnénk.

Kedves barátaim, fiatalok és katekéták, köszönöm nektek, amit tesztek és amik vagytok! Köszönöm a lelkesedéseteket, a világosságotokat és a reményeteket! Még egy utolsó dolgot szeretnék mondani: sose csüggedjetek! Jézus hisz bennetek, és sosem hagy magatokra! Tartsátok meg a ma bennetek gyúlt örömöt, és ne hagyjátok, hogy kialudjon! Ahogy Floribert mondta barátainak, amikor lehangoltak voltak: „Vegyétek az evangéliumot és olvassátok! Ez vigasztalni fog és örömmel fog eltölteni benneteket.” Lépjetek ki együtt a bénító pesszimizmusból! A Kongói Demokratikus Köztársaságra egy másik jövőt vár tőletek, mert a jövő a ti kezetekben van! Országotok – nektek köszönhetően – legyen ismét testvéri kert, a béke és a szabadság szíve Afrikában! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír