Ferenc pápa találkozott mindazokkal, akik a Gemelli-klinikán segítették

– 2025. április 16., szerda | 13:50

A Szentatya április 16-án nem sokkal délelőtt 11 óra előtt a VI. Pál terem mögötti egyik nagyteremben találkozott a Gemelli-klinika Alapítvány, a Szent Szív Katolikus Egyetem és a Vatikáni Állam Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának vezetőségével és munkatársaival, összesen mintegy hetven emberrel, akik a múlt hónapban kórházi tartózkodása napjaiban segítették őt.

Ferenc pápa alig egy hónappal azután, hogy hazaengedték a Gemelli-klinikáról, fogadni kívánta annak a kórháznak a munkatársait, amely 38 napig a lakóhelye volt, amikor kétoldali tüdőgyulladása miatt kezelték. Egyelőre a Szent Márta-házban folytatja lábadozását, és – a Szent Péter téren és a bazilikában való megjelenésektől eltekintve – még nem kezdte újra nyilvános tevékenységeit, de szeretett volna találkozni azokkal, akik betegsége idején segítették és ápolták őt.

A Gemelli Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Daniele Franco néhány szóban üdvözölte a pápát, szép húsvétot és mihamarabbi felépülést kívánt neki. Ezt követően Ferenc pápa mindenkinek köszönetet mondott, biztosítva mindannyiukat az imáiról, és a maga számára is kérte imáikat. „Köszönöm a kórházban végzett szolgálatotokat, nagyon jó, csak így tovább!” – zárta beszédét.

Ezután egyenként köszöntötte a jelenlévőket, mindenkinek köszönetet mondott, kezdve az egyetem rektorával, Elena Beccallival. A találkozó mintegy 20 percig tartott.

*

Ferenc pápa már március 23-án, azon a nevezetes vasárnapon, amikor elhagyta a klinikát, délelőtt röviden üdvözölni akarta a Szent Szív Katolikus Egyetem és oktatókórháza, a Gemelli-klinika munkatársait és vezetését, az őt kezelő orvosi csapattal együtt. Ők 12 óra körül a klinika előtti térre mentek, ahol elvegyültek az ott összegyűlt mintegy háromezer ember között, akik üdvözölték Róma püspökét. Számos beteg is volt a tömegben. Éppen ők voltak azok – írta Beccalli –, akik „tükrei voltak egy olyan szenvedésnek, amelyet Ferenc pápa meg akart osztani, nem akart elrejteni, megerősítve ezzel azt a mélységes emberséget, amely egész tanítóhivatalát jellemzi”.

„Ha az Egyház valóban arra hivatott, hogy tábori kórház legyen, ahogy Ferenc pápa mondta, akkor a Gemelli-klinika és a hozzá kapcsolódó orvosi és sebészeti kar (ti. a Szent Szív Katolikus Egyetemé) különösen örül annak, hogy maguk is hozzájárulhattak a Szentatya gyógyulásához” – erősítette meg a rektor, köszönetet mondva az orvosoknak és az ápolóknak, akik „példamutató módon tanúsították szakmaiságukat, elkötelezettségüket és emberségüket, tükrözve a gondoskodásnak azt a hivatását, amelyről maga Ferenc pápa oly nagy szeretettel írt”.

Forrás: Vatikáni Rádió olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican News, Szentszéki Sajtóközpont

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria