Kispolskiból Ferrari?! – Pindroch Csabával és sok gyermekmosollyal mutattuk be új mesekönyvünket

A vidám, kacagással teli, gyerekek nyelvén zajló budapesti könyvbemutató házigazdája Morva Emília, a Magyar Máltai Szereteszolgálat Közép-magyarországi Regionális Központjának vezetője és Kutas Zsuzsa, a Befogadás Háza Zuglói Családok Átmeneti Otthona vezetője volt.

Morva Emília a húsz kisgyereknek elsőként bemutatta Király Esztert, a szerzőt, aki monitorról mosolygott és integetett, mert betegsége miatt személyesen nem tudott jelen lenni, de online bejelentkezett.

Majd bemutatta Pindroch Csaba színművészt, akit színházból és a képernyőről is ismerhetnek, és aki később részleteket olvasott fel a meséből; Bodonovich Mártát, a kötet illusztrátorát, aki kisfiával az ölében figyelte a könyvbemutatót; és Kuzmányi Istvánt, aki a kiadványt gondozó Magyar Kurír részéről volt jelen.

Pindroch Csaba – csakúgy, mint otthon, ha gyerekeinek olvas – ez alkalommal is beleélte magát a magyar irodalomból jól ismert felező tizenkettesben megírt, tizenkét énekből álló, felnőttek számára is tanulságos, de mindenekelőtt minden korosztályt megnevettető, nyelvi bravúrokkal teletűzdelt történetbe, mely nemcsak fiúknak élvezetes, hanem lányoknak is. A fordulatos mesében felnőttként is önmagunkra ismerhetünk: rejtett, belső kis önmarcangolásainkra és mindennapos konfliktusainkra.

A történet szerint a tornasorban utolsó ramaty járgány, Kelemen, a Kispolski megelégeli tragacs mivoltát, ezért elhatározza, alapjaiban változtatja meg életét, példát vesz Csiga Zsigáról, a Zsiguliról, akit „Fordabbá tettek a fordítóirodák” – tudtuk meg az első énekből.

„Amikor nagyon vágysz valamire, mit csinálsz?” – kérdezte Kuzmányi István a gyerekektől, mire valaki bekiabálta azt a választ, ami egy családotthonban lakó, igazán nehéz körülményekből jövő kisgyermektől kifejezetten megnyugatóan hangzik: „Megkapod!” Szinte érezni lehetett a megkönnyebbülést a nevetésben. „A Mikulástól kéred!” – mondta a másikuk. De a helyes válasz ezúttal az volt: „Elképzeled…” És bizony nem restellte az igazgató-főszerkesztő megosztani a gyerekekkel, hogyan játszott otthon kisgyerekként titokban autózást, hogyan vezette az elképzelt kisautót.

Éppen ezért nagyon megörült az Eszter által átküldött autós mesének, mely a Kispolski kalandjaival beteljesítette ezeket a gyermekkori álmait. „Mióta Márti megrajzolta, a Kispolskit csak úgy látom, ahogyan ebben a mesekönyvben van. Ez a könyv el tud vinni minket egy olyan világba, ahol picit jobbak lehetünk, és ahol közelebb lehetünk a Jóistenhez és egymáshoz” – mondta el, miért döntött úgy, hogy a Magyar Kurír kiadja a mesekönyvet, majd hozzátette: „Az már biztos, hogy egymáshoz közelebb kerültünk Csaba felolvasása és a ti nevetésetek által, aminél egy kiadónak nincs nagyobb öröme.”

Egy kisgyerekből ezek után kitört, mi az, amire ő vágyott mindig: „Én egy bikára vágytam.” „Akkor teljesült az álmod – felelte Pindroch Csaba – mert én CsaBIKA vagyok…”

A színész felidézte gyerekkorának „falakba ütköző” traktorozásait a kis faluban, majd folytatta a mesét egy másik fejezettel. Ebben Kelemen lemegy a mélygarázsba, hogy eltegye magát másnapra, de „a felszín alatt ott nyüzsög az árnyék”, így vitába keveredik a BMW-vel. Felnőttek számára nem kell ragozni a parkolóhely-keresés idegfeszültségének és konfliktusszerző képességének non plus ultráját, amiből a mesében előbb szópárbaj, majd tettlegesség alakul.

Parák Eszter felolvasta a monitoron látható Király Eszter magyar hangjaként azt a levelet, amelyet a szerző küldött az alkalomra. Így szólt az üzenet:

„Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy nem tudok most ott lenni veletek, de beteg vagyok, és egyikőtöket sem szeretném megfertőzni. Köszönöm szépen, hogy ti viszont ott vagytok, és megtiszteltetek azzal, hogy meghallgatjátok (vagy már meg is hallgattátok) Kelemen történetének részleteit.

Kedves Pindroch Csaba, nagyon hálás vagyok, hogy vállaltad az ízelítő részletek tolmácsolását. Kedves Emília és Zsuzsa, köszönöm, hogy ti vagytok a házigazdái a bemutatónak. És főleg Kuzmányi Istvánnak, az Új Ember Kiadó vezetőjének és Bodonovich Márti illusztrátornak köszönöm, hogy ez a könyv elkészülhetett. (Képzeljétek, a kislányomat István keresztelte, és most is olyan érzésem van, mintha hasonlót cselekedett volna ezzel a második „gyerekemmel”, Kispolski Kelemennel.)

Nekem a Polski Fiat egyszerre nagyon otthonos látvány, ugyanakkor ritka kincsként is tekintek rá. A mai napig kiváltságnak tartom, ha valakinek ilyen menő kicsikocsija van! Pedig a családomban két Kispolski is volt, az egyik még oviskoromban (akkor még nem volt annyi tesóm, hogy ne férjünk el benne), a másik pedig egy nagyon nehéz élethelyzetben, amikor egy törés történt a családunkban, és édesapám, aki a kenyérkereső volt, autó nélkül maradt – mígnem egy barátjától épp egy Kispolskit kapott kölcsön. Elég mókásan nézett ki a 196 centis ember egy olyan kicsi autóban… Tehát nekem minden Kispolski szívet melengető emlékeket idéz.

Bodonovich Márti illusztrátor kisfiával érkezett a bemutatóra

Ami pedig szerintem irtó vagány benne, hogy bár elsőre elavultnak tűnik, ha törődünk vele egy picikét, és rászánjuk az időt, kiderül, hogy semmi máshoz nem fogható, különleges öröm benne járni. Sosem fogy ki a meglepetésekből, és valahogy mindig felülmúlja azt, amit mások feltételeznek róla. Vannak azért páran, akik ezt jól tudják. Nem véletlen, hogy Kispolski-fanclubok meg Polski-mániások Facebook-csoportjai léteznek, időről időre összejárnak, alkatrészeket cserélgetnek, fotókat küldözgetnek a dédelgetett Polákokról... Szóval a Kispolski nekem azt is jelképezi, hogy ha van türelmünk elég közelről megismerni valamit, ha van bátorságunk az ütött-kopott felszín mögé látni, tuti, hogy nagyszerű dolgokat fedezünk föl benne. Szerintem ez a minket körülvevő emberekkel és saját magunkkal is így van, az egymásra figyelés valahogy mindig előhozza belőlünk a legjobb részünket.

Óriási örömöt szereztetek nekem azzal, hogy az időtöket és a figyelmeteket most erre a mesére szánjátok. Nagyon köszönöm nektek, szeretettel gondolok rátok, és remélem, hogy lesz alkalmunk személyesen is találkozni! Küldök sok pacsit, puszit, ölelést, kézfogást, barátságos biccentést, és mindenki válogasson belőle kedve szerint. Eszter” – eközben a gyerekek és a szerző a monitoron keresztül küldték egymásnak az ezeknek megfelelő gesztusokat.

Pindroch Csaba elmondta, az első autója körülbelül akkora volt, mint egy Kispolski. Amikor rosszalkodott ezzel, és megállította a rendőr, kiszállt a kisautóból a 196 centijével – mire mindig megsajnálták. Gyorsulási versenyekről is mesélt a gyerekeknek, ahol egyszer egészen váratlanul és csodával határos módon egy Kispolski nyert, hiszen a tulajdonosa egy Porsche-motort tett bele.

Folytatta a mesét az autók civakodásával, miközben a gyerekek nevettek megállás nélkül a szójátékokon és a fordulatokon. Azt is megtudtuk, hogy a Kispolski valóban elmegy egy műhelybe, hogy Ferrarivá varázsolják, ahol a tökéletes, full extrás világ fojtogató légköre fogadja. Vajon sikerül megvalósítani az álmát?

Hogy a jelen levő, átmeneti családotthonokban élő gyerekek megtudják a választ, kiosztották nekik a mesekönyveket, minden családba egyet, hogy a nagyobbak el tudják olvasni a kisebbeknek. Ezeket a mesekönyveket Bodonovich Márta, Pindroch Csaba és Kuzmányi István dedikálták nekik.

Vajon sikerül-e Ferrarivá avanzsálnia magát a Polski Fiatnak? Milyen kalandok várnak a tornasor „legutolsóbBIKÁra”? Mit rejt számára a nagyváros zaja, a személyiségváltoztatás reménye? Egyáltalán, megéri? Vagy van jobb út?

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír