Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét.
Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria