„A bölcsesség nem hagyja el az igazat” – Katonai zarándoklatot rendeztek Somogyvárra

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Amikor megérkezünk, a látogatóközpont környékén nagy a készület. Noha erdők között jöttünk, itt sehol semmi árnyék. Egy katonai kisbusz lépcsőjén két terepruhás fiatalember szendvicset majszol, mellettünk egy autóból nagyszülők szállnak ki az unokájukkal. Gyerekeket ezután jó ideig nem látunk már, de később, az ebéd és a játék idején kiderül, hogy ők is sokan érkeztek. Utunk a Szent László borozó mellett vezet el, a bejárat mellett egy katonalány áll piros-fehér-zöld gyertyákkal a kezében. A recepción a zarándoklat Szent Lászlóról szóló és a mise szövegét tartalmazó „kisokosát” és családi imafüzetet osztanak, jobbra egy bódénál pálinkát lehetne inni-venni – de az alkalomhoz ez cseppet sem illik. Kicsivel odébb piciny kiállítás. Megtudjuk, hogy Somogyvár korábban Kupavár volt, egy időben Koppány vára állt itt. László később bencés monostort, monumentális templomot és kápolnát építtetett a vár területén.

A misére az egykori templom részben eredeti, részben kiegészített falai között, de a szabad ég alatt várakozunk. Tűz a nap, rettenetesen fülledt a levegő, így óriási elismeréssel, de kicsit ijedten is figyeljük, amint Varga László kaposvári főpásztor, Bíró László tábori püspök és a papok után teljes menetfelszerelésben megérkeznek a mai nap hősei: a hatvannégy zarándok katona, akik már reggel hét óra óta úton voltak Somogyvámosról.

A misét az ő jelentésük vezeti fel, miszerint „az ezred a gyalogmenetet sikeresen végrehajtotta”, majd Bíró László tábori püspök köszönti a megjelenteket, és hangsúlyozza: a mai, László-napi megemlékezés, ünnepi mise számára nem is találhattak volna megfelelőbb helyet, mint Somogyvárt, mivel itt egész biztosan járt Szent László.

A két püspököt névnapjuk alkalmából megtapsolja a tömeg, majd Varga Tamás államtitkár, miniszterhelyettes lép a mikrofonhoz. A László-legenda felidézésével kezdi beszédét, amely szerint az akkor húszéves, mindenkinél legalább egy fejjel magasabb későbbi király – noha súlyos sebet kapott – négy pogány után egy ötödikkel is végzett, és ezzel megmentett egy elrabolt magyar lányt, aki talán a váradi püspök lánya volt.

Varga Tamás hozzáteszi: László úrrá lett a pártoskodáson, a nemzet megérezte történelmi hivatását. Keménység, bölcsesség és krisztusi türelem egyszerre jellemezte, szigorú büntetőtörvényei, amelyek a tisztviselőkre és a bírókra is vonatkoztak, a lovagkirályság hősi eszményei jegyében együtt jártak a szegények, árvák, özvegyek védelmével. „A múlt iránt tanúsított legnagyobb hűség az, hogy mindent átadunk a jelennek” – idézi Camus-t az államtitkár, majd hangsúlyozta, nincs módunk kitérni e hűség elől.

A szentmisén Bíró László kiemeli: az emlékezés nem azonos a nosztalgiázással, hanem azoknak a szikráknak a felfedezése, amelyek eleinket éltették. Ezután Zrínyi Miklós Szent Lászlóról szóló beszédéből idéz: „László király (…) úgy cselekedett a polgárok érdekében, a haza épségéért, a családi tűzhelyekért, mintha a kihalt római virtus (…) e vitézben támadt volna fel.” Ma azért imádkozzunk, hogy mindezekért mi is tenni tudjunk – kéri.

Az ószövetségi olvasmány ékesszólóan a bölcsességre irányítja a figyelmet, kiemelve, hogy bölcsnek lenni jóval több mint okosság: erős erkölcsi töltete van:

„A hívőnek az Úr megmutatja az igaz utat (…) Kemény harcaiban neki juttatja a győzelmet, hogy belássa, mennyivel hatalmasabb a bölcsesség mindennél.

A bölcsesség nem hagyja el az igazat akkor sem, ha elárulják, hanem megszabadítja a gonoszoktól. Elkíséri a börtönbe, vele marad a bilincsekben is. Végül uralomra segíti, és oltalmat nyújt neki zsarnok elnyomóival szemben. Kimutatja azok álnokságát, akik őt gyalázták, neki pedig örök hírnevet ad a mi Istenünk.”

Ezek a gondolatok visszarepítenek László idejébe, amikor óriási tétje volt az ország kormányzásának: királyok jöttek-mentek, a bukás lehetősége nem csak elméleti volt.

„Apa, felállhatok a falra?” – kérdezi egy fiúcska, és megkapja az engedélyt. Amikor a tűző nap elől menedéket keresve megfordulok, hogy a falnak támaszkodjam, nagyon meglepődöm: legalább tíz gyerek áll mögöttem a fal tetején, és buzgón tanulmányozza a misefüzetet, énekli a zsoltárt: „Boldog az az ember, aki az Urat féli (…) Az igaz világít, mint fény a sötétségben (…) Boldog ember, aki irgalmas, és szívesen ad kölcsön, aki a törvény szerint intézi minden dolgát (…) Bőséges adományt oszt a szegényeknek (…) Rossz hírtől nem kell félnie; szíve nyugodt, mert az Úrban bízik.”

A szentlecke is Szent Lászlóra alkalmazható – és kellően „katonás” is: „Öltsétek fel Isten fegyverzetét (…) derekatokat övezzétek fel igazságossággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét! (…) Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát.”

Az evangélium pedig a két főparancsról, Isten és a felebarát szeretetéről szól. Varga László azzal kezdi prédikációját, hogy a királyon túl a szentről akar beszélni, mert Isten mindannyiunkat szentnek szán: egy keresztény számára ez a legjobb „karrier”, „életpályamodell”. Szent az az ember, aki teljes a szeretetben, mert Isten a szeretet. A szent ember mindennapjain, mivel élő, mély kapcsolatban van Istennel, átragyog a szeretet. Szent László erre hív bennünket ma.

Hatalom és tekintély, igazságosság és irgalom, harc és béke, az idők jelei és az evangélium. A püspök jelzi, hogy e fogalompárokat előtérbe állítva fog a szent királyról beszélni.

Varga László úgy fogalmaz: hatalma mindenkinek van, és mindenki felett gyakorolnak hatalmat mások. De a tekintély nem jár automatikusan hatalommal. Minek köszönhető, hogy Lászlónak tekintélye is volt? Annak, hogy elismerte, neki is van egy ura. Alárendelte magát Isten akaratának, és ez hitelessé tette. Az irgalom nélküli igazságosság kegyetlen, pokoli, az igazságosság nélküli irgalom édeskés és erőtlen. László egyszerre gyakorolta mindkettőt. Azért harcolt, hogy békét teremthessen. És képes is volt békét teremteni. Nem egy magasabb rendűnek állított másik ördöggel próbált az ellenfeleiből ördögöt űzni, mint ez napjainkban gyakran szokás.

Az idők jelei és az evangélium. A keresztény embernek mindkettőre figyelnie kell, ami hatalmas felelősség. Istennek élő kapcsolata van minden emberrel – azokkal is, akik nem hisznek benne, nem gondolnak rá. Ő „csak” szeret, nem kérdez. Olyan, mint a nap, amely mindenkire egyformán süt – zárja beszédét a Kaposvári Egyházmegye püspöke.

A szentmise végén Bíró László mindenkinek megköszöni a segítséget, aki az ünnepet lehetővé tette, külön kiemelve a zenészek: a veszprémi Magyar Honvédség Légierő Zenekar, a Kaposfői Kórus és a kaposvári székesegyház énekkara közreműködését. „Reméljük, hogy amint az általuk képviselt zenei stílusok harmóniát alkottak, nemzetünk is úgy egyesül majd lassanként” – búcsúzik.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír