A 156 éve született Prohászka Ottokár püspökre emlékeztek

Mózessy Gergely püspöki levéltáros, gyűjteményigazgató Az akadémikus történetírás Prohászka-képének változásai címmel tartott előadást, melyben a Történelmi Szemle Prohászka-említéseit elemezte.

Ezt követte a szentmise, melyre a székvárosból, az egyházmegyéből, sőt még annak határain túlról és Budapestről is érkeztek hívek. Jelen voltak a város és az egyházmegye papsága, a polgármester, a Prohászka örökségét őrző Szociális Missziós Nővérek és más szerzetesrendek tagjai, valamint zarándokok. 

Spányi Antal megyéspüspök az elhangzott előadás és Tóth Tamás plébános köszöntője után hangsúlyozta: Prohászkát sokan félreismerik, de mi, akik tudjuk, kit és mit tisztelünk Prohászkában, imádkozzunk egy szívvel-lélekkel – akár jelen vagyunk, akár távolabbról testvéri közösségben imádkozunk – papi és szerzetesi hivatásokért, szolgáló papjaink életszentségéért. 

Homíliájában a főpásztor felelevenítette a Prohászka-emlékév két kiemelkedő eseményét: a nyitrai zarándoklatot a püspök szülőházához, illetve az újratemetésének napján Székesfehérváron megtartott fáklyás felvonulást, melyen olyan sokan vettek részt, hogy nem fértek be a templomba. „Mindez megerősített minket abban, hogy jó úton járunk, amikor emlékét elevenen tartjuk, és kérjük közbenjárását” – fogalmazott.

A megyéspüspök megemlékezett egy korábbi eseményről is, amikor 1947. április 13-án, „Isten szolgája, Prohászka” halálának 20. évfordulóján Mindszenty hívására 25 ezer hívő érkezett a székvárosba, hogy együtt imádkozzon a püspökökkel. „Prohászka beszédében tűz volt, de nem elégedett meg ezzel; tettekre váltotta a szavakat. Isten elhalmozta ajándékokkal, püspöktársai értékelték, ünnepelt szónok volt, írásait a korabeli sajtó leközölte – mégis azt látjuk, hogy élete tele volt kereszttel. Nem panaszkodott. De tudjuk, hogy egy szent életű ember tele van fájdalommal, amikor a bűnnel találkozik” – mondta elődjéről a székesfehérvári püspök.

Spányi Antal így folytatta: „Prohászka nem akart megalkudni, sem az emberi gyengeségnek engedni. Határozottan úton akart maradni – és maradt is. A bűnnel nem alkudott meg, de a gyarló embert megértette, segítette, felemelni igyekezett, és imádkozott érte. Teret engedett Isten irgalmának. Miután indexre került, a meg nem értettség elszigetelte, magányossá tette, de ő nem panaszkodott, hanem az imádság emberévé vált, egyre inkább vágyódott Istenhez, akinek jóságát, szeretetét közvetítette embertársainak. »A keresztfa alatt állok magamban« – mondta a kitárt karú Krisztus előtt, akihez egyre közelebb került. Magyarország tanítójának szavai és példamutatása kísérje utunkat: tegyük, amit Isten tőlünk tenni kér, szeressük testvéreinket, valljuk meg a hitünket.”

A hívek könyörgése után a Prohászka Imaszövetség hívei, a felajánláskor pedig papjai imáját imádkozták. A szentmise végén Prohászka Ottokár sírjánál imádkoztak mielőbbi boldoggá avatásáért. A templomból távozók emléklapot vehettek át.

Fotó: Bechtold Panna és Somogyi Tamás

Magyar Kurír