A velünk lévő Jézusban bízva – Összefoglaló az első online Nagymarosról

A szervezők már húsvét előtt meghozták a döntést, hogy a tavaszi Nagymaros nem marad el, online rendezik meg. A technika segítségével több internetes felületen is be lehetett kapcsolódni a rendezvény programjaiba.

Az első online Nagymaros a szokásokhoz híven reggel 9 órakor kezdődött a napindítóval, a nagymarosi plébánia Laudate zenekarának közreműködésével.

Dobszay Benedek ferences szerzetes a napindítóban elmondta: a nagymarosi találkozó, amióta létezik, egyszer sem maradt el, s most online valósul meg, „kifejezve hitünket, reményünket, hogy velünk van az Úr”. A szerzetes arra kérte a fiatalokat, hogy az online imafalon fogalmazzák meg kéréseiket, imaszándékaikat, amelyeket majd a nap végén Erdő Péter bíboros belefoglal a szentmisébe.

„Segíts, hogy áldani tudjunk, bármi is ér minket, hogy bármilyen élethelyzetben is vagyunk most, áldani tudjunk téged, aki türelmes vagy, szólongatsz, hívogatsz, szeretetet adsz nekünk” – fohászkodott a ferences szerzetes, majd így folytatta: „Van, amikor jól vagyunk, élettel telve, máskor azonban reményvesztetté válhatunk, mint esetleg most, a járvány idején is. Nehéz elviselnünk a bukást, elveszíteni azt, akiben, amiben bíztunk. Sok fiatalban megkérdőjeleződött most minden. De ezzel a tapasztalattal is odaszegődhetünk melléd, Jézusunk, mint az emmauszi tanítványok, akik a gyalázat helyéről, Jeruzsálemből elindultak a választott nép egyik győzelmes csatájának helyszínére. Meghallgatjuk most az írásokat és a kenyértörésről szóló tanítást. Próbáljuk érteni, hogy az igazi jövőbe vezet az út, és a kérdéseinkre tőled kapjuk meg az igazi válaszokat.”

A nagymarosi ifjúsági találkozók jellegzetes programja a Kárpát-medence minden tájáról érkező fiatalok, csoportok köszöntése a plébániakertben. Ezt a mozzanatot helyettesítette a napindító utáni körkapcsolás, amelybe számos egyházmegye főpásztora vagy képviselője (szerzetes, házaspár, fiatal) bejelentkezett, és buzdította az online résztvevőket: többek között zenei szolgálatot végző fiatalok a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéből és a Szeged-Csanádi Egyházmegyéből; Mészáros Judit Ráhel a Szent Ferenc Kisnővéreitől (Egri Főegyházmegye); Marton Zsolt váci megyéspüspök; Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke; Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye főpásztora; Varga László kaposvári megyéspüspök; Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke, valamint Obbágy-Kurucz Kitti és Obbágy László (Nyíregyházi Egyházmegye) 11 hónapos gyermekükkel.

A Nagymarost szervező stáb 2019 nyarán kezdte el előkészíteni az idei tavaszi találkozót. Annak idején arra számítottak, hogy 2020 májusában már a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) célegyenesében lesznek.

A járványhelyzet miatt azonban a NEK-et jövőre rendezik meg. Mindenesetre a felkért főelőadó személye és a fő téma (az Eucharisztia) nem változott, Fábry Kornél, a NEK főtitkára azonban már a karanténra való tekintettel újonnan választott mottó jegyében – „Maradj velünk, Urunk!” (Lk 24,29) – mondta el gondolatait az online hallgatóságnak.

A NEK főtitkára arról beszélt, „hogyan lehet az otthonmaradásban találkozni Istennel”. Elöljáróban leszögezte: Jézus mindig velünk van, kérni sem kell őt, velünk akar maradni. Benne élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17,28). Azt ígérte, hogy ha benne maradunk, ő is bennünk marad (Jn 15,4). Szent Ágoston azt tanítja: közelebb van hozzánk, mint mi önmagunkhoz; Teréz anya pedig azt mondta: ahol szeretet van, ott van Isten.

Fábry Kornél hozzátette: Jézus nélkül nem tudunk szeretni, s ha szeretünk, Jézussal teszünk jót, ahogy erről Máté evangéliumának 25. fejezete tanít. Embertársainkban a hit szemével fedezhetjük fel Jézust. Az előadó itt ismét Teréz anyát idézte, aki megvallotta: ha nővéreivel együtt nem végeznének szentségimádást, nem lenne erejük szeretni, és nem tudnák felfedezni a másik emberben Krisztust.

Fontos megismerni az Eucharisztiát – hangsúlyozta Fábry Kornél, és ehhez „kötelező olvasmánynak” János evangéliumának hatodik fejezetét ajánlotta. Kifejtette, hogy a kenyérszaporítás a kenyérre, a vízen járás csodája Jézus saját testére vonatkozóan mutatja meg, hogy az Úr azzal bármit képes megtenni. E két csoda szintézise, hogy ő valóságosan jelen van a kenyérben, borban. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a héber retorika szabályai szerint (görög nyelven) íródott Miatyánk szövegében a legfontosabb kérés a mindennapi kenyérre vonatkozik, ami éppen az ima közepén található, és ezt a nyomatékosítást „mi az Eucharisztiára vonatkoztathatjuk”. Idézte Szent II. János Pált, aki hangsúlyozta, hogy az Egyház az Eucharisztiából él. „Ezért szükség van papokra” – mondta Fábry Kornél, majd biztatta az online hallgatóság fiú tagjait, hogy ne habozzanak, ha a papságra éreznek hivatást.

A következőkben az Eucharisztiával kapcsolatos csodákról is beszélt. Ajánlotta a miracolieucaristici.org portált, ahol 170 ilyen kivizsgált csodát közölnek. Megemlítette többek között az 1996-ban Buenos Airesben a földön talált ostya esetét, amelyet később New Yorkban vizsgáltak, és egy vakteszt során szívizomrostot fedeztek fel benne, pulzáló, élő sejtekkel, amelynek egy sokat szenvedett embertől kell származnia.

A következőkben a NEK főtitkára tanúságot tett arról, hogyan lett 23 éves egyetemistaként napi áldozó. Otthonról kapta a hitet, de mint mondta, még meg kellett térnie. Egy Szentlélek-szeminárium (lelkigyakorlat) alkalmával megújult az imaélete (megelevenedtek számára a Szentírás szavai, megérezte, hogy hozzá szólnak), nagy örömöt élt meg életgyónása után, és megtapasztalta Isten végtelen szeretetét. Mindezt azután, hogy megkérdezte Istentől, miért nem történnek manapság csodák, úgy, ahogy annak idején az apostolokkal történtek, amelyekről az Újszövetség be is számol (ApCsel). Tehát választ kapott. Még arra a kérdésére is, hogy mi Isten legnagyobb ajándéka. A válasz meg is érkezett: Jézus maga, az Eucharisztiában. Fábry Kornél megvallotta: a szentségimádásból kér erőt a szeretethez, ami sokszor nehéz. „Nem vagyunk a tökéletesek klubja.” Az eucharisztikus élet azonban éppen arról szól, hogy mindenkit kell szeretnünk, így válunk jellé a világban.

Az emmauszi tanítványokról szólva az előadó elmondta: a Jeruzsálemtől légvonalban 24 kilométerre fekvő Emmauszba gyalogolva sok mindent átbeszélhettek, és a hozzájuk szegődő Jézus új távlatokat nyitott meg számukra. Megtanulhatjuk, hogy talán éppen egy nagyobb rossztól óv meg Isten, amikor nem hagyja, hogy berendezkedjünk erre az életre. Az örökkévalóság fényében a bosszúságaink is átértelmezhetők, sőt új lendületet kaphatunk. A közel harminc kilométeres út megtétele után az emmauszi tanítványok Jézust felismerve a kenyértörésben „még abban az órában” visszaindultak Jeruzsálembe. „Ilyen új lendületet kaptunk mi is, egy év ajándékot a NEK elhalasztásával – tette hozzá Fábry Kornél. – Elmélyíthetjük a hitünket, felfedezhetjük a küldetésünket ez idő alatt.”

Előadása végén a NEK főtitkára mindenkit meghívott a június 13-án tartandó újabb világméretű szentségimádásra.

A főelőadás után szentségimádást közvetítettek a nagymarosi plébániatemplomból, Gáspár István nagymarosi plébános és a nagymarosi Laudate zenekar szolgálatával, majd elkezdődtek a hagyományos fakultációk.

Az online térben több program közül választhattak a résztvevők: Kerényi Lajos piarista szerzetes a budapesti piarista kápolnából tartotta meg szokásos, minden alkalommal óriási érdeklődésre számot tartó, az istenkeresőknek szóló előadását. A „Kérdezz-felelek” műhely keretében Farkas László és Balázs András váci egyházmegyés lelkipásztorok válaszoltak a fiatalok online feltett kérdéseire.

Varga Kapisztrán OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára a KaranTéma című előadásában reflektált a járványveszély okozta helyzetre, amely mindannyiunkat kihívások elé állít.

Valaki azt mondta, a karantén egy nagy közös lelkigyakorlat, amelynek során mindenki azt kapja, amire szüksége van – kezdte előadását Varga Kapisztrán OFM. – Az a kérdés, hogy miként reagálunk a történtekre, és ezzel érdemes tudatosan foglalkoznunk. Ez ugyanis önismerethez és a realitásérzék növekedéséhez vezet, ennek talaján tudunk Istenhez is közeledni. A reakcióinkkal való szembenézés azonban nem mindig kellemes, lerombolhatja a magunkról vagy a szeretteinkről kialakult idealista képünket, elvezet a valósághoz.

A következő kérdés az, hogy mit kezdjünk a kialakuló bizonytalansággal, a félelmekkel, a feszültségekkel, amelyeket el kellett tűrnünk most, a járvány idején, de máskülönben is, az életünk során. Megtehetjük, hogy igyekszünk hamar megszüntetni a feszültséget, így megoldani a problémát. Sok esetben ez a rejtett motiváció egy kérőima esetében is, azaz használni akarjuk Istent, hogy ő oldja fel a bennünk lévő feszültséget. Szembe kell néznünk azonban azzal, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem tudunk megváltoztatni, s a bennünk keletkezett feszültséget el kell hordoznunk állhatatosan. Meg kell tanulnunk azonosulni Máriával – mint azzal az emberrel, aki „hordozta” Jézust, el-elgondolkodva szavain, kitartva mellette a végsőkig. Szükségünk van arra, hogy megtanuljuk hordozni a lelki feszültséget, mint Jézus tette a Getszemáni-kertben. A lélek nemessége ez.

A hűségből kispórolhatatlan a szenvedés, a „vérrel való verejtékezés”, például a házasságok esetében is – szögezte le a szerzetes. – De miért érdemes elviselnünk a feszültséget ahelyett, hogy megoldást keresnénk a problémánkra, „kezelnénk”, vagy egyszerűen elmenekülnénk előle? Mert ezáltal átalakul bennünk a sértettség, a harag és a gyűlölet: együttérzéssé, megbocsátássá, szeretetté. Így válunk azzá, akivé lennünk kell, ugyanakkor megengedjük a másiknak, Istennek is, hogy az legyen, aki. Ha azt keresem, ami nekem jár, az tiszteletlenséghez vezet, ami csak rombol.

„Sok energiát kell fektetnünk abba, hogy helyben tudjunk állni, hűségesen, de ne felejtsük, hogy a hit sem csupán Isten létének értelmi elfogadása, hanem akkor valósul meg, amikor rábízom magam Istenre” – hangsúlyozta Varga Kapisztrán. Mint mondta – idézve P. B. Pizzaballát, a jeruzsálemi latin patriarkátus érsekét –, az evangéliumi nyolc boldogság is rávilágít arra, hogy azok látják meg új módon a világot (boldogok), és értik, hogy mi a lényeges, akik nem próbálnak menekülni az élet elől, és ebben a helyzetben találkoznak Istennel.

A boldogmondásokban ugyanis nem azokról az örömökről van szó, amelyeket birtoklás által szerzünk meg. A lelki nehézségek, feszültségek közepette való állhatatos helytállás tehát lelki nemességre vall, túlmutat önmagunkon, s mégis az Isten által teremtett valónkhoz vezető út, mintegy korunk misztikája – mondta Varga Kapisztrán OFM.

A fakultációk végeztével újabb körkapcsolás kezdődött: ezúttal a világ különféle tájain missziós szolgálatot teljesítő magyarok életébe pillanthattak be az online érdeklődők. Hernádi Lehel OFM Peruból; Fábián Edit Mirjam (Mária Misszionáriusai Közösség) Manilából, a Fülöp-szigetekről; Vértesaljai László SJ Rómából; Balogh László, a Szent István Magyar Templom plébánosa New Jersey-ből; Sisak Áron (Chemin Neuf Közösség) Antwerpenből jelentkezett be.

A megszólalók után Balás Béla nyugalmazott kaposvári püspök, a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó egyik alapítója buzdítását követhették figyelemmel a fiatalok. Balás Béla rámutatott, hogy „finomabbra hangolt lélekkel, rendkívüli istenérzékenységgel felfedezhetjük a mindenhol jelen lévő Istent, akit keresztényként úgy nevezünk: Oltáriszentség.”

*

A napot Budapestről, a Szent István-bazilika Mária-kápolnájából közvetített ünnepi szentmise zárta, amelynek Erdő Péter bíboros, prímás volt a főcelebránsa.

A szentmisét a bíboros a nagymarosi online találkozó imafalára érkezett több mint százhúsz imaszándékért mutatta be. A szertartás elején Erdő Péter hangsúlyozta: „Most, hogy körülöttünk fokozatosan újraindul az élet, ne csupán újrakezdjük azt, amit március elején abbahagytunk. Térjünk vissza Krisztushoz, kérjük a Szentlelket, hogy új utakat mutasson nekünk! Az elmúlt időszak sok ötletet, tapasztalatot hozott, új szolidaritást fiatalok és idősek között. Adja Isten, hogy mindez kiteljesedjen! Az az időszak pedig, amit most kaptunk – én ajándéknak tekintem –, adjon alkalmat a lelkileg még elmélyültebb és kiteljesedő felkészülésre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra!”

Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük az alábbiakban.

A mai szentmisében Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. A feltámadás teljesíti be Jézus földi életének történetét. Ennek fényében értjük meg tetteit és szavait. Ezért van az, hogy az evangéliumok is a feltámadás világosságában tudják elbeszélni mindazt, amire a tanítványok Jézus életéből emlékeztek. Tehát nem a szenvedés, nem a sötétség, nem az elkeseredés uralja ezeket a történeteket, hanem minden nehézség ellenére is a győzelmes Krisztus öröme. Teljes megnyilatkozásában, teljes gazdagságában Krisztus a feltámadás fényében jelenik meg, mégpedig a Máté-evangélium felolvasott szakasza szerint nem is akárhol, hanem Galileában, ahová feltámadása után hívja a tanítványait. Emlékszünk, hogy az angyal, amikor az asszonyok üresen találták a sírt, azt mondja, hogy: „Előttetek megy Galileába, ott majd találkozni fogtok vele” (Mt 28,7). És ezt a találkozást írja le a mai jelenet. Nem akárhol találkoznak azonban Galileában sem, hanem egy hegyen.

Ha figyeltük az evangélistának ezt a finom elszólását, nem arra vonatkozik ez, hogy pontosan milyen földrajzi körülmények között történik a mennybemenetel csodája, hanem teológiai üzenetet hordoz. Mert hegyen szólt az Isten a népéhez, a Sínai-hegyen kapta a választott nép a tízparancsolatot (vö. Kiv 19,11–24,18), ott pecsételődött meg a régi szövetség. És hegyen szólt Jézus a tanítványokhoz és a hallgatósághoz, amikor új erkölcsi törvényét, a nyolc boldogságot és a teljes hegyi beszédet (vö. Mt 5,1–7,27) tudtul adta nekik.

Most újra egy hegyen találkozunk vele, ahol már a szenvedés és a feltámadás fényében ragyog, és összefoglalja egész földi életének tanulságát, vagyis mindazt, amit Isten Jézus Krisztus személyében az emberiségnek mondani akar.

És mit látunk Jézus arcán ekkor? Látunk rajta egy dicsőséget. Olyan dicsőséget, amitől a tanítványok földre borulnak. Megint egy elszólás az evangéliumban. De hát kinek is szól az ilyenfajta leborulás az akkori, régi időkben? Szól mindenekelőtt magának az Istennek. Az Ószövetségből is ismerjük Mózest, aki a csipkebokor égő csodája láttán megoldja saruját, és leborul (vö. Kiv 3,2–5). De máskor is, amikor a Szenttel, az Istennel, a Kimondhatatlannal találkozik az ember.

A Jézus előtti leborulás a tanítványok részéről hitvallás. Mert már nem csupán a Mestert követik mint tanítványok, hanem az Úrnak hódolnak. Annak az Úrnak, akiben ég és föld királyát ismerik fel. Igen, mert Jézusban az Emberfia jövendölései is teljesednek, akiről Dániel próféta könyvében (vö. Dán 7,10kk) azt olvassuk, hogy minden nép ura, királya és parancsolója lesz, hatalommal és dicsőséggel ruházza fel őt az Isten. Ebben a dicsőségben látják most ők a Feltámadottat. Jézus pedig summáját adja egész életének és megváltói művének. Hiszen küldetést ad. Nemcsak hatalommal és dicsőséggel jelenik meg a sokat szenvedett, a szelíd Tanító, hanem a saját isteni küldetését és a velejáró tekintélyt továbbadja az apostolainak. Most már nem csupán tanítványok ők, hanem apostolok. Küldöttek, akiknek folytatniuk kell Jézus küldetését.

Jézus Krisztus hármas küldetést ad. Azt mondja: „Tanítsatok minden népet!” Nem egy népnek, az egész világ összes népeinek szól hát a küldetés. „Megkeresztelvén őket.” A keresztelés nem csupán egy lelkipásztori eszköz, hanem az Egyház tevékenységének egyik célja. Célja, mert az Egyház Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére rendeltetett. Márpedig a keresztségben utunk van az üdvösségre. Tehát a megszentelői feladat gyakorlása nemcsak a keresztségben, de az Eucharisztiában és a többi szentségekben is az apostolokra hárul.

A második nagy küldetés: „Tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek.” Tehát tanítani is kell az apostoloknak, minden népet, azokat is, akiknek még a fogalmakat is meg kell magyarázni, hogy azután kimondhassuk a hit igazságait. Ilyen helyzetben élünk ma is, nagyon sokan nem hogy elfordulnának a hittől vagy elleneznék annak tartalmát, hanem azokat a fogalmakat, amelyekben a hitünk beszél, azokat sem értik, vagy nem tudják hova tenni. Tehát a tanításnak, vagyis a konkrét, objektív tartalmak átadásának is nagyon nagy szerepe van a küldetésünkben. És amikor az Egyház hitoktatást, katekézist és bibliaórát tart – vagy akár az igehirdetés során –, akkor nemcsak egy jó érzést kell kialakítania, hanem nagyon fontos, hogy tényszerűen megtanítsa hitünk legfontosabb igazságait. Tehát arra törekszik az Egyház, hogy tételesen és pontosan is megtanuljuk a hitünk lényegét, és ennek a tanításnak az alapján felismerjük a köteleségeinket is Isten és embertársaink iránt. Nem pusztán azért, mert egy mindenható Úr parancsolja nekünk – bár ez is elég ok lenne rá –, hanem azért, mert olyan Isten kívánja ezt tőlünk, aki végtelen szeretettel van irántunk, aki nálunk magunknál is jobban tudja, hogy mitől lesz boldog az ember. Ezért aztán nem elegendő tanítást adni Isten akaratáról, hanem pásztori szeretettel kormányozni, irányítani is kell Isten népét. Ebben a feladatban is különleges küldetése van az apostoloknak és utódaiknak.

Ennek a hármas missziós parancsnak a továbbadása után Jézus eltávozik a tanítványok köréből, vagy ahogy az Apostolok cselekedetiben olvassuk: az Atya jobbján foglal helyet (vö. ApCsel 2,34). Ugyanakkor azonban egy ígéretet ad, azt mondja: „Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.”

Nekünk nem egyedül kell keresni a tanítás útját, nem egyedül kell fáradozni azon, hogy megtegyük, amit parancsolt nekünk, hiszen itt van közöttünk, és segít minket, hogy minden egyes új helyzetben megtaláljuk az akaratát, és erőnk is legyen megtenni azt. Ilyen nehéz helyzetek vannak ma is az életünkben: a szétszórtság, a túlhajszoltság, a bennünket körülvevő kép- és hangözön mind elterelik a figyelmünket róla. Pedig nekünk személyesen is találkozni kell vele az imádságban, a szentáldozásban, a szentmise közös ünneplésében és az emberi szeretetközösségben is.

Az utóbbi hetekben több volt körülöttünk a csend. Megérezhettük azt is, hogy milyen nagy szükségünk van Isten közelségére, de arra is, hogy egymással kapcsolatban maradjunk. Ha most fokozatosan újra kezdődik az élet, ne ott folytassuk, ahol abbahagytuk! Figyeljünk arra, ami lényeges, legyen egymáshoz mindig egy jó szavunk, és vegyük észre, hogy mikor segíthetünk. A szentségekben pedig kapcsolódjunk egyre szorosabban Krisztushoz, és kérjük tőle, hogy minden helyzetben megkapjuk a Szentlélek ajándékát. Ámen.

*

A szentmise végén Erdő Péter bíboros buzdította a hivatásukat keresőket, azokat, „akik most a csöndben mintha valami hangot hallottak volna, Krisztus hívó szavát a papi hivatásra”. Mint mondta, a szemináriumi élet – még ha sok esetben online módon is zajlott – nem állt meg a járványidőszak alatt sem, és várják szeretettel a papságra jelentkezőket.

A szentmisét követően Dobszay Benedek OFM köszöntötte a következő hónapban hetvenedik életévét betöltő Kemenes Gábor atyát (a műszaki stáb alapemberét), és megköszönte Gáspár István nagymarosi plébános szolgálatát, mivel idén Szolnokra kapott dispozíciót.

Idén tavasszal a Gyerekmaros találkozót hagyományos formában nem tartották meg. A találkozó honlapján a különböző korosztályok számára az idei tematikához (Eucharisztia) illeszkedő anyagokat (például színező, elmélkedést segítő videó) tettek közzé. Mintegy hétszáz gyerek kapcsolódott be az internetes programokba. A jelenlegi és a leendő önkéntesek számára pedig az online csatornák segítségével találkozási, ismerkedési, közösen végzett imádsághoz segítő lehetőségeket biztosítottak a szervezők.

A nap végén Dobszay Benedek az októberi személyes találkozás reményében búcsúzott el az online hallgatóságtól, majd részletet olvasott fel Böjte Csaba ferences szerzetesnek a találkozóra írt leveléből, amely a nagymarosi Facebook-oldalon olvasható teljes terjedelemben.

Fotó: Merényi Zita; Zsarnóczai Judit

Körössy László/Magyar Kurír