A szervezet a krízis első napjaitól kezdve személyes jelenléttel segíti mind a hazánkba érkező menekülteket, mind pedig azokat, akik Ukrajnában maradva kerültek nehéz helyzetbe, több százezer főt segítve így.
Becslések szerint közel ezer gyermek érkezett Ukrajnából szülei nélkül, más rokonok kíséretében vagy teljesen egyedül. A Katolikus Karitász Integrációs Közponjával kapcsolatban lévő Liza például mindössze 16 éves volt, amikor a háború kitörése miatt kénytelen volt elhagyni szülővárosát, Konsztantinyivkát. Magyarországra érkezve találkozott Nyikitával, aki szintén kamaszként, egyedül jött Harkivból, miután a több napig tartó utazás során elszakadt családjától. A fiatalok egy rövid riportfilmben elmesélték történetüket, mely az alábbi videóra kattintva érhető el:
Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója számos hasonló történettel találkozott a háború kitörése óta, akár személyesen is segítve a rászoruló menekülteket, és számos segélyszállítmány eljuttatásában működött közre azoknak, akik Ukrajnában maradtak, mert nem tudták elhagyni otthonaikat, vagy belső menekültté váltak. Az igazgató hangsúlyozta: „Most, hogy a remény szentévébe léptünk, bízunk benne, hogy a békéért mondott imáink meghallgatásra találnak, és ezek a törekvések valóra válhatnak.”
A Katolikus Karitász az ukrajnai háború 2022-es kitörése óta folyamatosan segíti a hazánkba érkező menekülteket. A krízis első napjaiban azonnali életmentő segítséget nyújtottak: élelmiszer-, higiéniai és ruházati csomagokat osztottak, valamint segítőpontokat üzemeltettek a határ mellett és a pályaudvarokon. Az azonnali támogatást követően a szervezet a hosszú távú integrációra helyezte a hangsúlyt. Budapesten integrációs központot hoztak létre, ahol lakhatási támogatást, munkaerőpiaci tanácsadást, ügyintézési segítséget, nyelvórákat és a gyermekek beiskoláztatásában támogatást biztosítanak, illetve közösségi programokkal, nyári táborokkal és egészségügyi szűrővizsgálatokkal segítik a beilleszkedést és az egészségmegőrzést. A krízis kezdete óta a Karitász több mint 42 ezer menekültnek nyújtott közvetlen segítséget, és több ezer Ukrajnából érkezett családot támogatott különféle szolgáltatásokkal, hogy minél teljesebb életet élhessenek új környezetükben. A Magyarországra érkezők integrációja mellett a szervezet folyamatosan segíti mindazokat is, akik Ukrajnában maradtak: a háború elmúlt három évében a szervezet közel 600 szállítmánnyal, összesen több mint 450 tonna adománnyal segítette a kárpátaljai és belső-ukrajnai rászorulókat, tartós élelmiszert, ruházatot, kórházi eszközöket, aggregátorokat és más eszközöket juttatva el hozzájuk, így segítve a háborús országban élőket megbirkózni a mindennapok megpróbáltatásaival.
A Katolikus Karitász folyamatosan, nagy erőkkel támogatja mindazokat, akiknek életét a háború felforgatta. Segítsen Ön is! Az 1356-os adományvonal hívása mellett (hívásonként 500 forint) lehetőség van online adományozásra a Katolikus Karitász honlapján keresztül. A szervezet központi bankszámlájára (Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008) is örömmel fogadják a beérkező pénzadományokat.
Forrás: Katolikus Karitász
Fotó: Vermes Tibor
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria