Az „ikonikusan bátor” Mindszentyre emlékeztek az egykor menedékéül szolgáló amerikai nagykövetségen

2023-ban a magyar szentek és boldogok emléknapja alkalmából november 13-án zajlott a koszorúzás, idén a nemzeti gyásznapon, november 4-én. Azon a napon, amikor 1956-ban bejöttek a szovjet tankok, hogy leverjék a magyar forradalmat, és amely napon a börtönből nem sokkal azelőtt kiszabadított Mindszenty bíborosnak menedéket kellett kérnie az amerikai nagykövetségen – ahol élete következő tizenöt évét töltötte.

David Pressman amerikai nagykövet mellett a megemlékezés talán legfontosabb szereplői az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium 12-es diákjai voltak Csapodi Zoltán igazgató vezetésével, akik nemrég felkeresték a Conti utcai egykori ÁVÓ-börtönt is, ahol Mindszenty bíboros öt éven át raboskodott.

A november 4-i koszorúzáson jelen volt többek között Ugron Imre, a Mindszenty Alapítvány társelnöke; Erőss Réka, a Szuverén Máltai Lovagrend követ-tanácsosa; Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány képviselője, a kanonizációs eljárás viceposztulátora; Szabó Zoltán, a Szent István-bazilika képviselő-testületének emeritus elnöke, valamint Kuzmányi István, a Magyar Kurír–Új Ember igazgató-főszerkesztője.

Az emléktábla megkoszorúzása előtt David Pressman nagykövet kezet fogott a fiatalokkal és a többi vendéggel, közvetlen szavakkal üdvözölte őket, majd rövid beszédet mondott a különleges nap alkalmából. Hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy magyarok és amerikaiak együtt emlékezünk erre a különleges emberre, és követésre ajánlotta Mindszenty József bíboros példáját, különösen a mai időkben, amelyet gyakran szűk látókörű politika jellemez. Idén nem volt rá mód, hogy a megemlékezésen részt vevők megtekinthessék Mindszenty bíboros egykori lakrészét, amely ma a nagykövet dolgozószobája, de David Pressman megosztotta a jelenlévőkkel, hogy a bíboros arcképe a falon mindig emlékezteti a Mindszenty József által képviselt értékekre, arra, ahogy kiállt a fontos dolgok, a szabadság és az igazság mellett, saját élete kockáztatása árán is. A bíboros inspirációt jelent számára személyesen is, illetve sok más amerikai és magyar ember számára is.

A mai, különösen nehéz időkben még inkább fontos, hogy időt szakítsunk rá, és elmélkedjünk mindarról, amiért ez az „ikonikus” és „ikonikusan bátor” ember kiállt. Mindannyiunk felelőssége, hogy továbbvigyük Mindszenty bíboros örökségét.

A koszorút David Pressman nagykövet és Ugron Imre helyezték el a nagykövetség épületének Szabadság téri homlokzatán található emléktáblán.

Ezt követően David Pressman ismét megköszönte a trefortos diákok jelenlétét, és bátorította őket Mindszenty bíboros örökségének megőrzésére, továbbvitelére.

A koszorúzás után Kovács Gergely történész, Mindszenty József bíboros boldoggáavatási eljárásának viceposztulátora előadást tartott a középiskolás fiataloknak a nagykövetség épületében. A rendhagyó történelemórán Kovács Gergely elmondta: azután, hogy 1956. november 4-én az amerikai nagykövetség befogadta a Budapestet elfoglaló szovjet-orosz hadsereg elől menedéket kérő Mindszenty Józsefet, a bíboros tizenöt éven át élt itt menekültként, egy emeleti kis lakrészben. Érzékeltette a diákokkal, hogy „a nemes befogadás és vendégszeretet mellett ez is »rabság« volt számára; »félrabság«, mai szóval – hogy átélhető legyen számunkra – egy nagyon nehéz és hosszú karanténidőszak”. 

Mindszenty bíboros a katolikusok számára „tiszteletre méltó, boldoggá és szentté avatásra jelölt, személyes és közösségi példakép”, aki ugyanakkor Magyarország és a nyugati demokratikus világ számára a 20. század egyik szabadsághőse, akinek 1956-ban elmondott közéleti beszéde ma is érvényes és iránymutató – folytatta a viceposztulátor. A világ helyzetéről így fogalmazott a bíboros: „Korunk általános jellemzője, hogy minden népnél egy irány felé halad a fejlődés.

A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok között.”

Hazánkról pedig így: „Jogállamban élő, a demokratikus vívmányokat fejlesztő, a szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátozott magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúr-nacionalista szellemű ország akarunk lenni.”

1956 vérbe fojtásának emléknapján Kovács Gergely arra hívta a középiskolás fiatalokat, hogy gondolkodjanak el az 1956-os szabadságharc és a mai ukrán honvédő háború hasonlóságairól és különbözőségeiről.

Alapvető hasonlóságnak tartja, hogy mind a két ország a szabadságot és a demokratikus Nyugathoz tartozást választotta, a keleti függéskényszer ellenére is; az egyik alapvető különbség pedig a szabadságért folytatott harc időtartama: 1956-ban ez mindössze 13 nap volt, majd januárig az egyre csökkenő ellenállás, míg Ukrajna immár két és fél éve vívja a maga honvédő háborúját – fejtette ki Kovács Gergely.

Sorra vette a támogatottság kérdését, az elérhető lehetőségeket, a nemzetközi figyelem, a média, a dezinformáció témáit. Végül Rainer M. János történészt, az MTA doktorát idézte: „Rengeteg különbség van, de akad valami, triviális, de 

nagyon lényeges, amiben párhuzamot lehet vonni 1956 és a mai ukrajnai helyzet között. Az, hogy az erkölcsi igazság kinek az oldalán van.

Teljesen nyilvánvaló volt ez Magyarország esetében 1956-ban, meg most, a megtámadott, szabadságharcát vívó Ukrajna esetében is.”

Fotó: MML (archív); U.S. Embassy Budapest 

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír