Keresztényüldözés
március 23. | 19:51A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás nyílt NyíregyházánA Szent vonzásában című időszaki kiállítást, amely Puskás László görögkatolikus pap, ikonfestő és mozaikalkotó gazdag életművét mutatja be, árcius 18-án, kedden nyitották meg a nyíregyházi Görögkatolikus Múzeumban.
március 21. | 16:44Mangákkal beszélik el a régmúlt tanúságtevőinek a történetét JapánbanHogyan lehet továbbadni az új generációknak a régmúlt tanúságtételeinek történetét? Például mangákkal, ha az elmesélendő történet Japánban esett meg.
március 16. | 18:15Esterházy János mártír politikus örökségét fedezték fel a KÉSZ-zarándoklat résztvevői AlsóbodokonA felvidéki Alsóbodokra látogatott a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Esterházy János mártír politikus halálának évfordulóján, március 8-án. A zarándoklaton részt vett Ďurčo Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye magyar hívekért felelős püspöki helynöke is.
március 15. | 20:00„Én nem diákokat fogok tanítani” – Bemutatták a Placid, avagy játszma a halállal című színdarabotA kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én mutatták be először az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Placid, avagy játszma a halállal című színdarabot, amely a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és az Ülj Közelebb Produkció közreműködésével jött létre.
március 14. | 15:15Orosz Péter kárpátaljai vértanú püspökről tartottak konferenciát BeregszászonIsten szolgája Orosz Péter Pál püspökről tartottak konferenciát március 11-én Beregszászon, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban. A vértanú főpásztort május 3-án avatják boldoggá a kárpátaljai Bilkén.
március 7. | 6:00Szent Perpétua és Szent Felicitász vértanúkKét mártír asszonyra, Perpétuára és Felicitászra emlékezik az Egyház március 7-én, akik a Septimus Severus-féle keresztényüldözés idején, 203-ban Karthágóban haltak meg. Vértanúságuk történetét egy 21 fejezetes passióból ismerjük, melynek 8 fejezete magától Perpetuától... »
február 27. | 9:47A végsőkig hűségesen – A vértanúságról tartott teológiai konferenciát az AVKFAz Apor Vilmos Katolikus Főiskola hagyományos, tél végi teológiai konferenciájának témája idén a vértanúság volt. A február 22-én Vácon megtartott eseményen teológusok, katekéták, az AVKF nem hitéleti képzésének hallgatói vettek részt, közel nyolcvanan.
február 25. | 20:00Szentév a kommunista hatalom szorításában – Beszélgetés Fejérdy András történésszelFerenc pápa 2024. május 9-én, Urunk mennybemenetele ünnepén a Spes non confundit (A remény nem csal meg) kezdetű bullával szentévet hirdetett a 2025-ös esztendőre. Fejérdy András történésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensével az 1950-es szentév hazai vonatkozásairól... »
február 22. | 19:35Hite, reménye, szeretete nem ebben a világban gyökerezik – Bábel Balázs átvette a Hit Pajzsa díjat Huszonnegyedik alkalommal adták át a Parma Fidei – Hit Pajzsa díjat február 22-én délelőtt, a Kecskeméti Piarista Gimnázium dísztermében. A kuratórium döntése alapján 2025-ben Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek kapta az elismerést.
február 22. | 13:00Lenin arcképe alatt beszéltem a feltámadásról – Beszélgetés a Hit Pajzsa díjas Bábel Balázs érsekkelA Parma fidei – Hit pajzsa díjat a kommunizmus áldozatainak emléknapja (február 25.) alkalmából azoknak az egyházi személyeknek ítélik oda évről évre, akik a diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz. Az idei esztendő kitüntetettje, Bábel Balázs... »
február 21. | 11:5570 keresztény ember holttestét találták meg Kongóban egy templombanMiközben a média figyelme a kegyetlen támadásoknak kitett Gomára és Bukavura összpontosul, a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) katonái továbbra is támadják a kiszolgáltatott közösségeket a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén.
február 20. | 15:29Meggyilkoltak két hitoktatót Burkina FasóbanA Burkina Fasó-i dédougou-i egyházmegye gyászol két katekétát, akiket akkor öltek meg, amikor egy tanfolyamról tértek haza. Az eset január 25-én, szombaton történt. Januárban több, részben keresztény falut ért dzsihadista támadás. A Szükséget Szenvedő Egyház szervezet imára hív az... »
február 16. | 13:21Beszélgetéssorozat indul a magyar társadalom kommunista diktatúrához köthető traumáiról Történelmi terheink címmel indít a magyar társadalmat érintő traumákról új, személyes hangvételű beszélgetéssorozatot az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL). A sorozat márciusi részében többek között Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát lesz a... »
február 12. | 18:45A nicaraguai rezsim támadja a Vatikánt a száműzött püspökkel készült interjú miattNicaragua keményen támadja a Vatikánt, amiért megtartja hivatalukban a száműzött püspököket, akik szerintük „hontalanok, destruktívak, ambiciózusak”, sőt, „nem részesülnek a megváltásban”.
február 6. | 11:23Mourad érsek: Szíriában a médiától távol az új rezsim erőszakossága félelmet kelt a lakosságban Jacques Mourad érsek, a Deir Mar Musa közösség szerzetese 2015-ben hónapokig volt az Iszlám Állam dzsihadistáinak fogságában. Homsz szír katolikus érsekeként úgy látja, hogy amit Szíria újabb szenvedéseiről tapasztal, az nem egyezik a médiában megjelenő hírekkel. A Fides missziós... »
február 2. | 18:32Újabb szakaszához érkezett Wohlmuth Ferenc boldoggáavatási eljárásaA vértanúság hírében meghalt Isten szolgája Wohlmuth Ferenc atya boldoggáavatási eljárása 2021 januárjában kezdődött. A záróülést 2024. szeptember 25-én tartották. A közel 900 oldalas peranyagot lefordítottak olasz nyelvre; az aktákat viaszpecséttel lezárva juttatták el Rómába, a... »
január 31. | 19:50Eltemették Anasztáz érseket, az Albán Ortodox Egyház újjáépítőjétJanuár 25-én, életének 96. évében elhunyt Anasztáz érsek (eredetileg Anasztásziosz Janullátosz), az Albán Autokefál Ortodox Egyház vezetője. Január 30-án, csütörtökön temették el; a szertartást maga Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pártiárka vezette.
január 31. | 11:37Elmélyülni az evangélium misztériumában – Tóth Vencel OFM és Szabó Tünde a zarándoklatokrólA ferences Magyarországi Szentföldi Komisszariátus aktívan dolgozik a Szentföld ügyének előmozdításán, anyagi támogatás gyűjtésén és zarándoklatok szervezésén. Tóth Vencel OFM szentföldi megbízott és Szabó Tünde misszionárius tapasztalt zarándoklatvezetők, akik évek során hidat... »
január 29. | 18:05Az irgalmasrendi kórház Budapest ostroma idejénMérhetetlen anyagi kár, emberfeletti szenvedések és életáldozatok ellenére is a végletekig kitartottak a Budai Irgalmasrendi Kórház szerzetestestvérei és munkatársai 1944–45 gyötrelmes telén. Idén január 29-én, az épületet ért pusztító bombatalálat 80. évfordulóján 15 órakor... »
január 23. | 16:14„Sugárzó lelke tovább világít” – Emlékezés ’Sigmond Lóránt ciszterci szerzetesreA ciszterciek január 26-án a rend alapítóiként számontartott három apátra, Szent Róbertre, Szent Alberikre és Harding Szent Istvánra emlékeznek. Az ünnep jó alkalom arra, hogy ne csak 12. századi, hanem a közelmúltban élt rendi példaképekről is megemlékezzenek. Az alábbi írásban a... »tovább »
To Top