A börtönben vált szentté – Bemutatták Mindszenty József emlékiratainak új kiadását Zalaegerszegen

Az intézményvezetői köszöntések után Péntek Imre Isten foglya. Mindszenty József hercegprímás monológja című versét hallgathatták meg a jelenlévők a helyi Mindszenty Gimnázium tanulója előadásában.

A könyvbemutató a főszereplő életének súlypontjait körüljárva ajánlotta a megújult kötetet a régi és új olvasók figyelmébe: Mindszenty bíboros miben lehet példa és miben nem? A résztvevők Balogh Margit, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont (HUN-REN BTK) Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, valamint Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány vezetője és a bíboros boldoggáavatásának vice-posztulátora voltak, a moderátori szerepet Szőnyi Szilárd, a Szemlélek portál főszerkesztője vállalta.

Szőnyi Szilárd azzal a felütéssel indította a beszélgetést, hogy a Facebook-on valaki megkérdezte: hogy lehet Mindszenty bíborossal kapcsolatban egyáltalán csak felvetni is, hogy valamiben „nem példa”. Kovács Gergely válaszként rávilágított, hogy a jó és a rossz határai mindannyiunkban ott húzódnak, és mindannyiunknak van személyiségfejlődése, a Mindszenty-ügyben pedig az egyik legérdekesebb talán épp a bíboros személyiségfejlődése, ami az életszentség kialakulásának alapfeltétele. Ehhez nagyban hozzájárulnak a történészi kutatások, melyek közül kiemelkedik Balogh Margit munkássága, aki több mint húsz éve kutatja a bíboros életútját, valamint a róla szóló, mintegy 1500 oldalas nagymonográfia szerzője.

Balogh Margit azt vallja, hogy a történész nem bíró, nem feladata, hogy kutatása alanyáról értékítéletet alkosson. Egyfajta oknyomozást követ, majd állításait forrásokkal támasztja alá. Így ő is a hallgatókra/olvasókra bízza, hogy az elhangzó történetek alapján árnyalják a maguk Mindszenty-képét.

Rövid kiadástörténeti visszatekintésben idézte fel a moderátor a Szent István Társulat 1989-es kötetét. A 2010-es években felmerült egy történetkritikai kiadás igénye, hiszen a kutatások nyomán kiderült, hogy a memoár magában hordozza az emberi emlékezet torzulását és pontatlanságát. A Helikon Kiadó 2015-ös kiadása tett erre kísérletet, de az eredmény inkább egy irodalomkritikai kiadás lett, amely a memoár kiadott és levéltárban őrzött kéziratos változatait próbálta összefésülni. Balogh Margit szerint a keletkezéstörténet a rengeteg szövegváltozat miatt rekonstruálhatatlan, de érdekes adalékul mesélt Ispánki Béla – 6. rendű vádlott a Mindszenty-perben, később londoni főlelkész – lektori közreműködéséről, aki a bíboros börtönemlékeit helyesbítette.

Előkerült még a hírhedt veszprémi „nyilas mise” története, a perben kicsikart vallomások saját kezűsége vagy hamisított volta, a kényszergyógyszerezés az eljárásban – mint az Emlékirataim olyan pontjai, amelyeket a kutatás utóbb pontosított vagy alaposabban feltárta a hátterüket.

Balogh Margit legújabb kutatásait is megemlítette arról, hogy a bíboros közreadott tanúvallomásairól már 1949-ben megállapította egy írásszakértő esperes, hogy azok bizony a főpásztor saját kezétől származnak. Ehhez hozzátette, hogy a kéz, amely a papírra írt, valóban a bíborosé volt, de az agy, amely a kezet vezette – a több mint egy hónapos embertelen bánásmód és a végtelen testi-lelki kimerültség miatt –, nem azé a Mindszentyé, akit 1948. december 26-án Esztergomban letartóztattak.

Szóba került Mindszenty zalaegerszegi lelkipásztorkodása, és hogy ez mennyire volt progresszívnek nevezhető. Kovács Gergely a személyiség oldaláról megközelítve a kérdést azt mondta, hogy a jó tulajdonságainknak mindig megvan az árnyoldala, és a rosszaknak is a pozitív hozadéka: a „jó szenvedélyes akarása”, a lelkesedés olykor arra vitte a városplébánost, hogy túl sokat várt el a híveitől, túl rigorózus volt velük szemben. Látnunk kell azonban, hogy nagyon fiatalon, hiányos felkészültséggel, és bizonyítási vággyal telve szembesült a kihívással, hogy egy egész város lelkivezetője legyen. És bár nagyon sok más feladatot magára vállalt, elsősorban lelkipásztor volt, akinek gyakorlatiassága ma Ferenc pápára emlékeztethet bennünket. Új utakat pedig leginkább azzal mutatott, amennyire közösségben gondolkodott. És hogy mit jelentett számára ez a közösség, ezt a legjobban a kiállítás egyik idézete tükrözi: „legtöbb álmomnak Zalaegerszeg volt a színtere”.

Balogh Margit elmesélte, hogy nemrég megtalálta Meszlényi Antal esztergomi kanonok A magyar hercegprímások arcképsorozata című művének nem publikált 15. fejezetét, amely Mindszentyről szólt. Meszlényi ebben megállapítja, hogy a plébánosi konfliktusai akkor kezdődtek, amikor a hitoktatói és plébánosi feladatai mellett bekapcsolódott a közéletbe, és ott ugyanazt a feltétlen tekintélytiszteletet várta el, mint plébánosként. Másrészt viszont ezek a közéleti szerepek tették lehetővé, hogy rendkívül széles kapcsolatrendszerre tegyen szert, amelyet habozás nélkül igénybe vett, ha a város érdekeiről vagy a hozzá fordulók megsegítéséről volt szó.

Nem kerülték meg a beszélgetők az olyan kényesebb témákat sem, mint a bíboros és a zsidókérdés. Ennek kapcsán Balogh Margit elmondta, hogy Mindszenty valóban nem áldozta életét az üldözöttekért, de több forrás is tanúsítja, hogy sokakat próbált megvédeni. „Látom – mondta a történész, – ahogy fejlődik és tanul. 1944 őszén már nem ugyanaz a Mindszenty áll előttünk, mint a deportálások előtt”. Ennek egyik lenyomata az 1944. júniusi, nagykanizsai nyilatkozata: „A természetjogot és a tízparancsolatot az egyház semmi körülmények közt nem adhatja fel. Ha valaki jogerősen el van ítélve bűntényért és a bűnével arányban álló büntetés a halál, akkor történjék, aminek történnie kell. De bűntény és jogerős ítélet nélkül az életet elvenni senkitől nem lehet.” Kovács Gergely szerint hasonlóan fontos Mindszenty nyilasellenessége, amit következetesen képviselt és erkölcsi alapon hirdetett.

XII. Piusz pápa híres mondata adta a beszélgetés következő témáját: „A harminckettő (újonnan kreált bíboros közül) te leszel az első, akinek magadra kell venned a bíbor színnel jelzett vértanúságot”. Vajon mire alapozta a pápa ezeket a prófétai szavakat? Erre a választ a Szentszék hagyományosan kitűnő tájékozottságában kereshetjük: a nehézségek ellenére Magyarországról is eljutottak a vészjósló hírek Rómába.

Mindszenty bíboros közjogi szerepfelfogásának érintése után a kommunista hatalom általi meghurcoltatására és börtönéveire tért át a beszélgetés. Az Andrássy út 60. alatt embertelen kínzásoknak tették ki és igaztalan vádakkal illették. Mégis, életének mélypontját az I. és II. fokú ítélet kihirdetése közötti néhány hónapban élte át: ekkor elvesztette minden reményét és teljesen magára maradt. Nagyon mély emberi helyzetet élt át, amely az érzékenységére is rámutat. Ezután a Conti utcai fegyházba került, ahol napjainkban évente három alkalommal tart vezetéseket a Mindszenty Alapítvány. Aki még nem járt ott, talán nem is tudja elképzelni azt a magányt, amelyben ott része volt. „Nekünk, akik ki-be járunk ott – osztotta meg Kovács Gergely a személyes tapasztalatát –, az a csodálatos élményünk, hogy egyszerre látjuk az ott töltött évek borzalmait és kegyelmeit. Ez az öt év mélyítette el az életszentségét: Mindszenty a börtönben vált szentté.”

„És nagyon örülök, hogy ezt most Zalaegerszegen mondhatom el, mert ő itt még nem volt szent. Börtönéveiről írta, hogy a zárka »szinte testhez álló falai között« olyan hibáinkra is ráeszmélhetünk, amelyekre »az élet zsibvásárában« nem figyelünk fel. Ez is egy vigasztaló és példaértékű dolog az életében: sokszor a legsötétebb helyzetben látunk a legvilágosabban. Mindszenty József hite és életszentsége a magánzárkában fejlődött a legdinamikusabban. A Conti utcai börtön egyben a kommunizmus Forum Romanuma: egy destruktív birodalom szükségszerű bukását is jelképezi.”

A zalaegerszegi éveket firtató hallgatói kérdések után Szőnyi Szilárd azzal zárta a beszélgetést, hogy az est címében feltett kérdésre – „Miben példa, miben nem?” – a leghitelesebb válaszokat akkor találhatjuk meg, ha a teljes ember teljes életútjára és életszentségére tekintünk.

Szöveg: Nagy Brigitta

Fotó: Zalaegerszeg.hu

Forrás: Magyarországi Mindszenty Alapítvány

Magyar Kurír