Ősi előírás szerint nagyböjtben nem végeztek hétköznap liturgiát, az Egyház azonban hetente kétszer biztosítani akarta az áldozást híveinek, éppen a böjtben való megerősítésért. Ezért jött létre az Előre Megszentelt Áldozatok Liturgiája, amely átváltoztatás nélküli, ünnepélyes áldoztatási szertartás. Az Előszenteltek Liturgiájának első része nagy alkonyati istentisztelet, a második pedig a Szent Liturgia menetét követi áldozással. Latin szertartású megfelelője a nagypénteki csonka mise.
Az idei nagyböjt első szertartását Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita celebrálta.
*
Debrecenben idén Böjtös ötös címmel előadás-sorozattal egészítik ki a szerdai estéket a metropóliai hivatalban.
Az első alkalommal, március 5-én Nyirán János fődiakónus tartott elmélkedést, Fedezd fel a teremtés rejtelmeit és a kezdetek bölcsességét! címmel. Többek között arra igyekezett rávilágítani, miért a Teremtés könyve és a Példabeszédek könyve a két nagyböjti olvasmány.
A sorozat keretében a következő előadásokat hallgathatják majd az érdeklődők:
március 12. – Szarka Gergely: Történetek Káin utódairól és a bölcsesség vizeiről (Ter 4,16–26; Péld 5,15–6,3a).
március 19. – Urbán Evariszt: Merülj el az özönvíz történetében és a bölcsesség házában! (Ter 7,6–9; Péld 9,12–18)
március 26. – Terdik János: Ismerd meg Noé fiainak örökségét és a rejtett bölcsességet! (Ter 9,18–10,1; Péld 12,23–13,9.13b)
április 9. – Seszták István: A testvéri újraegyesülés és a tiszteletteljes élet titkai (Ter 43,26–31a; 45,1–16; Péld 21,23–22,4).
Az előadások helyszíne: Görögkatolikus Metropólia Hivatala (4025 Debrecen, Petőfi tér 8.)
Minden alkalom az Előszentelt Áldozatok Liturgiája után, körülbelül 19 órakor kezdődik.
Forrás: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye
Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria