Emberközelben a történelem – Rendhagyó történelemóra a holokausztról az óbudai zsinagógában

Három 11. osztály látogatott el az óbudai zsinagógába, egy rendhagyó történelemóra keretében. A Tett és Védelem Alapítvány évek óta nagy hangsúlyt fektet a középiskolás korosztály megszólítására. Bizonyíthatóan az ismerethiány, a tudatlanság, a téves információk következménye az előítéletesség, a több évszázados antiszemita attitűd, ezért dolgoztak ki olyan programokat, melynek során a diákok megismerkedhetnek a zsidó vallás alapjaival, betekintést kaphatnak a magyar zsidóság történetébe. Ennek keretében hívták meg a három történelmi egyház fenntartásában működő gimnáziumok egy-egy osztályát az óbudai zsinagógába.

A diákokat köszöntve Negyela László, az EMIH gyűjteményvezetője elmondta: a héberben a zsinagóga – bét kneszet – a gyülekezés háza. Imaház, közösségi és kulturális események helyszíne ez a több mint kétszáz éves épület.

A diákokhoz Köves Slomó vezető rabbi személyes vonatkozású történeteken keresztül hozta közel a zsidó közösség sorsát.

Ismertette: az óbudai hitközség 1821-ben ünnepelte zsinagógája elkészültét, mely élénk hitélet helyszíne lett. 1944–1945-ben 3000 zsidót vittek el Óbudáról, mindössze 10 százalékuk tért vissza. A háborúban bombatalálat érte az épületet, a megfogyatkozott közösség nehezen tudta helyreállítani a károkat. Bár a kommunista hatalom igyekezett teljesen ellehetetleníteni az életüket, az egyre zsugorodó közösség tagjai még rendszeresen összegyűltek imádkozni. 1958-ban az állam kikényszerítette az épület eladását. A Magyar Televízió tulajdonába került, itt rendezték be az M5 stúdiót. A rendszerváltás követően 2009-ben a tévé megvételre ajánlotta az épületet az EMIH-nek. Elkezdődött a zsinagógává való visszaállítás, 2010-ben egy részleges felújítást követően avatták újra.

Köves Slomó egyik története az egyik adományozót, Krammer Pétert mutatta be. A Manhattanben élő férfi 1952-ben itt ünnepelte bár micvóját, de amikor 1959-ben a templomszolga templomjegy hiányában elzavarta a zsinagógából, megfogadta, többet nem teszi be a lábát zsinagógába. A kisfiú a holokausztban elveszítette szüleit, ő keresztény bejárónőjüknek köszönhette túlélését. Nagybátyja nem törődött nevelésével, a fiú elszakadt a hitélettől. 1959-ben egy véletlen találkozáskor hívta el a rabbi, Neumann József a zsinagógába. Köves Slomóval azért vette fel a kapcsolatot, hogy emléktáblát állíttasson elhunyt szüleinek. Az emléktáblát az egyik ólomüveg ablak adományozása követte, majd végrendeletében minden vagyonát a hitközségre hagyományozta.

A másik történet a holokauszt 70. évfordulójához kötődött. Az akkor 83 éves Adler Gyula – aki szintén elveszítette a holokausztban a szüleit – azzal kereste meg Köves Slomót, hogy pótolni szeretné az 1944-ben elmaradt bár micvóját, ami egész életében hiányzott neki. A rabbi helyet adott kérésének; saját, akkor 13 éves fia készült együtt Gyuri bácsival, aki aztán részt vett a „bár micvó fiúk” izraeli útján is.

A harmadik történetet egy auschwitzi túlélő mesélte el Köves Slomónak. 13 éves fiú volt, amikor elvitték apjával, a köztiszteletnek örvendő váci rabbival. A koncentrációs táborban a többi tizenévessel önálló barakkokban helyezték el. A rabbi mindent megtett, hogy lelki támaszt nyújtson nekik. Imádkozott velük, tanította őket. Zsidó újévkor – ros hasanakor – megtalálta a módját, hogy a táborba csempészett sófárt megfújja. Ez a kürthöz hasonló, kosszarvból készült hangszer a ros hasana – a világ teremtésének évfordulója – ünneplésének csúcspontján szólal meg, Isten és ember kapcsolatában hivatott közvetíteni. Hangja a gyermeksírásra emlékeztet, az Örökkévalóhoz szól, kéri: könyörülj meg rajtunk, adj nekünk jó évet. A barakkok gyermeklakói csodával határos módon életben maradtak.

A diákokat megérintették a történetek, ezt erősítette meg kérdésünkre három piarista fiú. Szabó Lukács kiemelte: az, hogy személyes történeteken keresztül tudtak emlékezni a holokauszt áldozataira, segítette őket, hogy jobban átérezzék, mit éltek át az emberek.

Jobban tudtunk kapcsolódni, mélyebben át tudtuk érezni a történések súlyát, mint egy ismereteket közlő történelemórán.”

Bártfai Bulcsú szerint „mi, akik nem zsidó vallású felekezethez tartozunk, egy rabbin keresztül kaptunk hiteles betekintést a vallásba”. „A személyes történetek nagyon lekötöttek minket, ezért életközelibb volt az egész beszélgetés.”

Bíró Barnabás is ezt hangsúlyozta: bár volt kapcsolata zsidó emberekkel, de nem esett szó a holokausztról, a zsidó vallásról, itt most emberközelivé vált sorsuk.

Köves Slomó vezető rabbi azt fogalmazta meg, hogy azért választották a rendhagyó történelemóra helyszínéül a zsinagógát, mert meg akarták mutatni a diákoknak nemcsak a holokauszt okozta pusztulást, hanem azt is, hogy a zsidóság élő közösség. „Ezt ott tettük meg, ami a közösség állandó otthona. Az óbudai zsinagóga ez a hely. A holokauszt miatt hosszú ideig csak emlékhely volt. Ma arra vagyunk büszkék, hogy

a közösség ezt az épületet is új életre tudta kelteni.”

A Tett és Védelem Alapítvány egyik feladata, hogy vizsgálja a társadalmi előítéletességet. Vallják, hogy ennek változása hosszú távon tud javulni, és ebben a legfontosabb az oktatás, ott lehet a felnövekvő generációknak olyan tudást átadni, amellyel a zsidó közösséghez való érzelmi viszonyulás változni tud.

Szőke Máté, a budapesti Piarista Gimnázium tanára elmondta: a gimnáziumban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megismertessék a zsidóság történetét, a zsidó vallást. A hittanórákra rendszeresen hívnak rabbit, emellett látogatnak is zsinagógákat. A tanár szerint a mai magyar társadalomban nagyon fontos, hogy kisebbségi, elnyomott csoportok életét megismertessék a diákokkal. „Jellemzően középosztálybeliek a diákjaink, hangsúlyos feladata az iskolának kisebbségi csoportok, vallási közösségek megismertetése” – mondta.

Egy órát töltöttek a diákok a zsinagógában. Mi az, amit át akartak adni nekik? – adódott a kérdés. Köves Slomó célja az volt, hogy lássák, itt egy élő közösség van. „A gonoszságra, a halálra, a pusztulásra a legjobb válasz az élet.

Mindegyik történetem arról szólt, hogy a sötétségben valaki gyújt egy kis lángot, és az sok sötétséget el tud űzni.

Ez mindannyiunk életében fontos lehet. Kerülhetünk olyan állapotba, amikor úgy érezzük, teljes a kilátástalanság, a sötétség. Ezek a történetek arra tanítanak, próbáljunk tenni magunkért valamit azzal, hogy valami pozitívat csinálunk.”

A Landherr András tervei alapján épült klasszicista zsinagóga reneszánsza 2010-ben indult, amikor az EMIH birtokába került. Ma a közösség hitéletének egyik központi helyszíne. Az EMIH vezető rabbija, Köves Slomó imát vezet, tanítást tart itt. Köves Dvora rebecen (a rabbi felesége – a szerk.) női tanulásra várja az érdeklődőket. A péntek esti ima után kiduson vesz részt a közösség, hogy együtt ünnepeljék a szombat bejövetelét, majd szombaton reggel ismét imára és közösségi ebédre gyűlnek össze. Nincs olyan hónap, amikor ne lenne bár micvó, rituális hajvágás vagy esküvő. A hitélet mellett kiemelkedő a zsinagóga kulturális élete is.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír