Férfiak zarándoklata a Boldogságok útján – A Szent András-kihívás első állomása Máriapócson

Hazai – 2025. március 8., szombat | 14:00

A Nyíregyházi Egyházmegye közösségeinek több mint száz férfi tagja a Szent Andrásról elnevezett nagyböjti kihívás részeként március 2-én, vasárnap Máriapócson, a Boldogságok útján zarándokolt, Szocska A. Ábel megyéspüspök vezetésével.

Különleges kihívás áll azon férfiak előtt, akik vállalkoztak a Nyíregyházi Egyházmegye által felkínált lehetőségre. A Szent András-kihívás egy negyven napig tartó böjti út Isten, önmagunk és közösségeink felé azért, hogy keresztény életünk legfontosabb ünnepét, a húsvétot a maga mélységében élhesse át, aki a kihívást vállalja.

A napi elmélkedések olvasásával, a testet-lelket-szellemet megmozgató mindennapi feladatok teljesítésével, a világban körülöttünk eluralkodó mindennemű zaj visszaszorításával, másokra és önmagunkra figyelő szeretetgesztusok gyakorlásával nemcsak a hit, de az identitás és a céltudatosság is erősíthető az elmélkedés, az ima, a test, a lélek, a kapcsolat, a teremtésvédelem és a kihívásban résztvevők támogatása által.

A szervezők, a Szent András-kör tagjai – bár a jelentkezőkben tudatosítják, hogy egyfajta tanulóidőszak ez a számukra is, hiszen egy tavalyi egyházközségi program után most először terjesztették ki egyházmegyei szintre a programot – igyekeznek az élet minden területére figyelve támogatni a Szent András-kihívás résztvevőit, akiknek a száma a folyamatos jelentkezés miatt immár mintegy kétszáz főre növekedett.

A parókusok helyi összefogóként a közösségekben irányítják a kisebb megmozdulásokat.

A képre kattintva fotógaléria nyílik.

A Szent András-kihívás egyfajta belső utazás húsvét misztériuma felé, amely átformál – vallják a tavalyi résztvevők.

Még több információ a Szent András-kihívásról ITT található.

Forrás: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Tormássi Márton

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria