A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei több vidéki városban vizet és limonádét osztanak az utcán a járókelőknek a nagy melegben.
Július 15. reggeltől várhatóan július 19-én este 8 óráig él Magyarországon a „vörös kód” figyelmeztetés. A vörös kód jelzés idején a társadalom legfontosabb feladata az élet védelme.
A vörös kód egy speciális eljárásrend, amely szerint minden szociális intézménynek meg kell nyitnia kapuját, ha a regionális diszpécserszolgálat utcán bajba került, magán segíteni nem tudó embert irányít oda. A figyelmeztetés egyúttal felhívás a társadalom számára is, hogy amellett, hogy saját magára fokozottan vigyázzon mindenki, egy kicsit több figyelemmel forduljon az idős, beteg, magányos vagy utcán élő emberek felé, és ahogy a téli krízisidőszakban, úgy a nyári rekkenő hőségben is szükség esetén hívjon segítséget.
Egészségügyi vészhelyzet esetén hívja a 112-es segélyhívó számot.
Amennyiben az extrém időjárási körülmények miatt segítségre szoruló hajléktalan emberrel találkozik, a kánikulában a napon mozdulatlanul fekvő, vagy a hőségnek bármilyen módon veszélyesen kitett, bajba jutott embert lát, hívja a regionális diszpécserszolgálatot, ahol a jelzés alapján azonnal tudnak intézkedni.
Ezeken a számokon hívhatja a regionális diszpécserszolgálatokat hőség idején:
Budapest, Pest megye: 06 1/338-41-86
Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye: 06 92/323-000
Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye: 06 34/511-028
Baranya, Somogy, Tolna megye: 06 72/233-169
Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés megye: 06 76/485-582 (06 70 505 8080)
Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 06 42/504-618
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye: 06 46/530-268
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria