A jótékonysági est előtt hálaadó szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival.
Az ünnepségen megjelentek között volt Alberto Bottari de Castello, Vatikán magyarországi nagykövete, illetve a püspöki konferencia több tagja.
"Nehéz helyzetekben, anyagi szükség, szegénység, társadalmi, kulturális bajok idején váratlanul szabadulnak fel az ember belső energiái. Sokféle irányban működhetnek ezek az erők. Az önző emberből előtörhet a vérszomjas brutalitás és kegyetlenség. A jószívű ember a szeretet hősies tetteire képes. Ha Isten már az anyagvilágot is szerető Alkotóként kíséri, mennyivel inkább velünk járja a történelem útját, mennyivel inkább velünk van szívünk mélységeiben! A segítő szeretet olyan csodálatos tettekre képes, melyek mindenkinek a figyelmét felhívják. A keresztény szeretet hősei, a nagy szentek még a haláluk után is segíteni képesek. Szent Erzsébet csodái nem csupán a kor felfogását tükrözik, hanem – és miért ne! – kifejezik az isteni kegyelem által átjárt emberi lélek nagyságát, az embereken keresztül különösen is működő isteni szeretet erejét.
Ne ijedjünk meg hát a körülményektől és a saját gyengeségünktől! Ne veszítsük el kedvünket, ha szegényes eszközeinket hasonlítjuk a teendők nagyságához, hanem tekintsünk hívő bizalommal előre, tegyünk úgy, mint azok, akik a Szent Erzsébet Rózsája Kitüntetést kiérdemlik, akiknek az életében a gyengeségben mutatkozik meg Isten ereje! " - mondta üdvözlő eszédében Erdő Péter bíboros.
Jáki Zoltánné laudációját Nikl János, az est műsorvezetője olvasta fel.
A kitüntetett kaposvári egyházmegyei karitászigazgató a szeretetszolgálati tevékenységbe 1996-ban kapcsolódott be, amikor Kiss Iván esperes, plébános megalapította a marcali plébániai karitászcsoportot. A szervezett kórházpasztoráció szintén a kilencvenes évek második felében indult el a Somogy megyei kisvárosban, a díjazott ebben is aktívan részt vállalt.
2008 februárja óta Balás Béla megyéspüspök felkérésére az egész egyházmegye rászorulóinak segítését látja el önkéntesként. Koordinálása alatt új karitászcsoportok alakultak az egyházmegyében, és bekapcsolódtak az országos akciókba, programokba. Megalakult a Kaposvári Egyházmegyei Karitász is, amelynek révén immár az országos karitászmunkában is részt vesz a kaposvári püspökség.
Zsuzsanna asszony a saját otthonában kialakított irodából, munkaidő után, éjszakákba nyúlóan, egyedül irányítja az egyházmegyei feladatokat. Hitvallása, hogy akkor kell segíteni, amikor a legnagyobb a szükség, mert holnap talán már késő.
Jáki Zoltánnét 2009-ben – férjével együtt – Marcali Város Alkotói díjával jutalmazták áldozatos munkájáért. 2010-ben pedig a Somogy Polgáraiért kitüntetést vehette át a Megyei Közgyűlés elnökétől, az egyházmegyei karitászmunka elismeréseként.
Jáki Zoltánné Zsuzsanna, boldogan és meghatódva fogadta a hírt. Mint a Magyar Kurírnak elmondta, csak azt a kérdést tette fel, miért pont ő, hiszen sokan dolgoznak még ebben a szeretetszolgálatban, erre feltéve az életüket. Hozzátette: minden pillanatát és percét erre a munkára fordítja: „az örömet az okozza benne, hogy nagyon kell szeretni az embereket, és én nagyon szeretem őket”. Minden emberben meg kell látni Jézus arcát”. Jáki Zoltánné az egész kaposvári egyházmegye karitászos tevékenységét felügyeli, ő koordinálja a működő csoportokat. „Kaptam annyi erőt Istentől, hogy el tudjam végezni ezt a munkát” – vélekedik. A férjem, aki a marcali karitászcsoport vezetője, teljes mértékben mellettem áll ebben a munkában. Nélküle nem tudnám elvégezni ezt a feladatot. S mi lesz a díjátadás után? A díjazott elmondta: aki egyszer ebbe belekerül, soha nem fogja tudni abbahagyni. Az elismerés megerősítést adott neki abban, hogy folytatnia kell.
A jótékonysági esten közreműködött a Honvéd Táncegyüttes valamint a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő mezőkeresztesi Szervita Nővérek Gyermekotthon lakói, akik jeleneteket adtak elő Szent Erzsébet életéből.
Magyar Kurír
(nk-szg)
Képek: Lambert Attila