Magyarként, keresztényként tenni a dolgunkat – Átadták a Mindszenty-emlékérmeket a Parlamentben

Az emlékérmek átadása előtt a Mindszenty Társaság képviselői megkoszorúzták az Országházban a bíboros emléktábláját, amely az 1956. november 3-i eseménynek állít emléket, amikor a hercegprímás szózatot intézett a nemzethez.

A Mindszenty József egykori esztergomi érsekről, hercegprímásról elnevezett elismeréseket Lezsák Sándortól, az Országgyűlés alelnökétől, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnökétől vehették át a díjazottak. A rendezvény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt.

Illés Albert SJ jezsuita szerzetes sok évtizedes papi, szerzetesi szolgálatával érdemelte ki az elismerést. Horváth Béla, a Mindszenty Társaság tagja, volt országgyűlési képviselő, a Hit Pajzsa díj alapítója méltatta a jezsuita páter „nagyívű pályáját”.

Illés Albertet az átadóünnepségre elkísérte a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya  több tagja.

„Az a kitüntetés jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, szenvedjetek is érte” – Szent Pál szavai fémjelzik Illés Albert életét. Papnövendékként vett részt 1975-ben Mariazellben Mindszenty József temetésén. Mély lelki kapcsolatban állt a hercegprímással. Társaival, a győri egyházmegyés Czvitkovits Józseffel és a pécsi egyházmegyés Sebestyén Ferenccel felvették a Mariazellben elhangzott beszédet, amelyet Werenfried van Straaten, az Ostpriesterhilfe (más néven Kirche in Not, Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi katolikus segélyszervezet – a szerk.) alapítója, premontrei szerzetes mondott. Albert atya legépelte a beszédet, és idehaza minden teológustársnak adtak belőle. Ez államellenes összeesküvésnek és röpiratterjesztésnek minősült. Két egyházmegyés társával együtt kitiltották a szemináriumból és az ország összes felsőoktatási intézményéből. A legnehezebb időszak következett Illés Albert életében. Sehova sem tartozott, és állandó ellenőrzés alatt élt, elöljáróit terhelő vallomást akartak belőle veréssel kikényszeríteni. „Magunktól tettük” – hangzott a válasza. A brutalitás tetőzött, beküldték a novemberi jéghideg Dunába, de nem írta alá a terhelő nyilatkozatot. Később megtudta, társait is megkínozták, de senkinél nem értek el eredményt.

Mi adott erőt a kitartásra a most 72 éves Albert atyának? – a laudáció felvázolta életútját. Illés Albert Kismányokon született; öt testvérrel nőtt fel. Ősei Hadikfalváról menekültek Kismányokra. Ezzel a katolikus családi háttérel indult útnak. Kecskeméten a piaristáknál érettségizett. 1972-ben belépett a győri szemináriumba, végül Esztergomban fejezte be tanulmányait. Jezsuita szerzetes lett. 2002–2008 között Gyulay Endre meghívására spirituális volt Szegeden, 2009-től pasztorációs szolgálatot végzett. Megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. Jelenleg az Árpád-házi Szent Erzsébet idősotthon lakója, ahol ma is teljesít papi szolgálatot. Szentelési ajándékul az általa segített Metzger Gabriella nővértől – aki Mindszenty József egyik titkárnője volt – megkapta a bíboros keresztjét, melyet a bérmálásokra vitt magával.

A németországi Hofoldingban élő özvegy Czupy Józsefné méltatóbeszédét Soós Viktor Attila, a Mindszenty Társaság és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja mondta.

A történész laudációja egy egész korszakot fogott át; Czupy Józsefné Bátky Éva személyében két történelmi család élete, Magyarország és az emigráns magyar lét kapcsolódott össze.

Czupy Bálint politikustársa, Hajdu-Németh Lajos fiát, az Amerikai Egyesült Államokban, New Brunswickban élő Hajdu-Németh Lászlót ugyancsak Soós Viktor Attila méltatta. Bár különböző országokban éltek, az életüket meghatározó irány, az ez alapján vállalt tevékenység és életút is hasonlóan alakult.

Mindkét politikus a Független Kisgazdapárt jobboldali, úgynevezett katolikus vonalához tartozott, 1947-ben hagyták el az országot. Czupy Bálint kezdetben Franciaországban, majd Münchenben élt, Hajdu-Németh Lajos pedig az Amerikai Egyesült Államokban. Mindketten szoros kapcsolatban álltak Mindszenty Józseffel nemcsak Magyarországon, hanem az emigrációban is.

Mindketten közéleti szereplésük miatt kényszerültek arra, hogy a kommunisták szerepének erősödésével elhagyják az országot. A kommunista hatalom térnyerésével párhuzamosan ugyanis a nemzeti keresztény politikusok szisztematikus kiszorítása zajlott. Abban bíztak, hogy külföldön tudnak tenni hazájukért. Sokakat elveszített ebben az időszakban Magyarország.

Mindkettőjük közéleti, vallási gyökerei a KALOT-hoz (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) kötődnek. Ott sajátították el a mozgalom négyes küldetését: „krisztusibb embert, műveltebb falut, életerős népet és önérzetes magyart”.

A Közi Horváth József Népfőiskola alapítója, Szalai Viktor jóvoltából összegyűjtötték Czupy Bálint és Hajdu-Németh Lajos visszaemlékezéseit, dokumentumait az emigrációs időszakból. Vallomásaik alapján hozta közel a jelenlévőkhöz személyüket a történész. Két parasztpolitikus címmel dokumentumfilm készült életükről, amelyet ma mutatnak be Budapesten.

Czupy Bálint így ír visszaemlékezéseiben: „A család nem tudja, merre indulok. Június 4-én szekérrel átlépem az osztrák határt. Megható jóságot tapasztaltam. Másnap Úr napja volt. A tűzvonalból hallottam a körmenet áhítatos ünnepi énekét. Lélekben velük voltam. Hazagondoltam, ünneplő magyarjainkra. Éreztem Isten gondviselő kezét.”

Czupy Bálint a Szabad Európa Rádió „Bálint gazdája” lett. Rendszeresen jelentkezett műsoraival, amelyben a paraszti társadalom, a vidéki Magyarország életével foglalkozott. Küldetésének tartotta magyarsága és kereszténysége megőrzését, élettel való megtöltését. A cselekvő kereszténység híve volt, vallotta: a hitet tovább kell adni.

Menye, Bátky Éva a Pax Romana mozgalomban és a müncheni magyar egyházközségben végzett több évtizedes szolgálatot. Családjával 1945-ben került ki Németországba. Bátky Éva tolmácsként dolgozott a kanadai NATO-főparancsnokságon. Czupy Józsefhez 1967-ben ment feleségül. Hofoldingban éltek, három gyermekük született. Öt unokájuk van. Bátky Éva méltósággal és szeretettel szolgált ott, ahova Isten állította. A rendszerváltás után visszatért a szülőföldjére.

Hajdu-Németh Lajos így ír a menekülésről: „Otthon megbecsült ember voltam, aki az ország újjáépítéséért küzdött. Mindent megtettünk, hogy az újjáépítést, újjászületést segítsük. Hittünk a jövőben. A karhatalmi szervek akadályoztak minduntalan, de mentünk, és hittünk Magyarország lelki-fizikai helyreállításában. Eljött az 1945-ös választás. Barátaim féltek, én bíztam. Úgy éreztem, folytatni kell a munkát, a barátaimat is arra biztattam, vállaljanak képviselő-jelöltséget. 1947-ben nem volt más választásom, vándorbotot kell vennem a kezembe. Abban reménykedtem, hátha tudunk valamit segíteni szerencsétlen országunkon. Törvényen kívüli hazátlanok lettünk. Nem támadott, de nem is védett senki. Éheztünk, ahogy az osztrákok is. Mikor, hogyan, merre? Ezen töprengtünk.”

Hajdu-Németh Lajosnak sikerült a családját – feleségét és négy gyermekét – is kijuttatnia Magyarországról. László, a mostani díjazott, akkor kétéves volt. A család 1955-ben költözött át Amerikába. Kezdettől fogva aktív szerepet vállaltak a magyar keresztény emigrációban. Lajos a Nyugati Hírnök című lap munkatársa és az Amerikai Magyar Szövetség New York-i szervezetének elnöke volt.

Hajdu-Németh László 1963-ban Belgiumba került. Muzslay István SJ, a leuveni Collegium Hungaricum (korábbi nevén Home Cardinal Mindszenty) igazgatója vette pártfogásába. Innen visszakerült New Brunswickba; a helyi magyar közösség aktív szervezője lett. Feleségével, Keresztes Irénnel koordinálták a helyi cserkészcsapat életét, ahol a gyerekeik is egy életre elköteleződtek.

Lezsák Sándor a Mindszenty Társaság immár másfél évtizedes munkáját méltatta. Arról beszélt, mennyire megrendítő élmény volt számára megismerni ezeket az életutakat, a „magyar életsorsot, amit megélünk itt, és kis szigetekként a világban”. Gyásznap van – mondta, személyes élményét osztva meg: „Hétéves voltam azon a napon. Éreztem, valami történik. Iszonyú hajnal volt. Talán minden jó következik, nem kell félni, még ez élt bennem az azt megelőző este. Valaki beszélt a rádióban. Akkor még nem tudtam, hogy Mindszenty József volt az. Anyám örömkönnyei kísérték. Hitem ebből a tápláló forrásból született, akkor ott este, aztán a szovjet tankok dübörgése sajátos helyzetbe hozta. Bátorságpróbaként barátommal messziről figyeltük az amerikai nagykövetséget, hátha meglátjuk őt az ablakban. Később szüleim jártak Mariazellbe, Mindszenty bíboros sírjához, aztán én mondhattam köszöntőt, amikor hazahozták a koporsóját. Akkor ismertem meg a bennem legendává nőtt Szőke János atyát. Bizalmába fogadott, így kerültem még közelebb Mindszenty bíboros életútjához. Nekem nem halt meg. Élő valóság, fegyelmez és figyelmeztet arra, hogy nem hal meg a remény, mert képes életre kelteni egy ima, egy közösségi próbatétel. A tankok dübörgésében akkor ott volt a szabadság iránti vágy, és itt van ma is, hogy mi rendelkezhessünk sorsunkkal. Magyarként, keresztényként tenni a dolgunkat, ezt üzeni ma is Mindszenty.”

Végül Illés Albert SJ Mindszenty József hercegprímás keresztjével megáldotta az ünneplőket.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír