A félórás videóban megszólal Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora; Csépányi Gábor, az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára; valamint Riesz Domonkos, a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia káplánja.
Most kell igazán a pap! Korunk számára a legfontosabb küldetés Krisztus személyes képviselete az Ige, a szentségek és a közösség szolgálatában. Nagy örömmel és szeretettel várják azon férfiak jelentkezését, akik hivatást éreznek a papi szolgálatra az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében – olvasható a videó alatti rövid leírásban.
A papszentelés a befogadás, elfogadás pillanata
Martos Levente Balázst 27 éve szenteltek pappá. A papszentelés a befogadásnak, az elfogadásnak és kicsit a célba érkezésnek is a pillanata volt számára. Pedig nem volt könnyű az a minutum, mert egyedül volt szentelendő, „egyszemélyes sort alkotva”. Az esztergom-budapesti segédpüspök hatéves korában, vonatozás közben mondta ki először, hogy pap szeretne lenni.
Isten felemel
Riesz Domonkos egy nagyon élő közösségben nőtt fel a városmajori plébánián. Fiatalként, gyermekként igazából sosem akart pap lenni. „Csak” a közösségben akarta jól érezni magát, de aztán rátalált az Istenre is. Egy ifjúsági lelkigyakorlaton született meg benne a gondolat, hogy papnak hívja az Isten. Emlékszik rá, ahogy a diakónusszentelésen, amikor társaival „hasaltak” a Mindenszentek litániája alatt, annak jeleként, hogy mindent, az egész életüket odaadják az Istennek, az volt az élménye, hogy az Isten megtartja. „A szentmisén is, amikor látszólag én emelem őt az ostyában, valójában ő tart, ő emel. Ez a jelenlét ott van, amikor reggel leülök imádkozni, és este, amikor visszatérek hozzá.”
Riesz Domonkost többek között éppen Csépányi Gábor boldog, életteli papsága erősítette meg hivatásában. Az ő példáját is látva tapasztalta meg, hogy
aki pap, az nincs egyedül, aki pap, az tud boldog lenni. A pap nagyon sok olyan dolgot tud tenni, ami igazán számít.
Ott lehetek
Csépányi Gábor, az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa harmadéves medikusként szembesült azzal, hogy nem orvosi, hanem papi hivatása van. „Hihetetlen szabadság lepett meg, mintha valaki a vállamról az összes terhet levette volna.” 15 éve vagyok pap, és nagyon boldog vagyok, hogy akkor mertem igent mondani.
Ott lehetek, amikor valaki tiszta lappal indulhat vagy amikor valaki megtalálja a hivatását, ez boldogsággal tölt el, és semmi másért nem adnám oda
– vallja meg a lelkipásztor a videóban.
A remény szószólója
Martos Levente Balázs elmondja, ő akkor döntött a papi hivatás mellett, amikor hazánk nagy változásban volt a ’90-es évek elején. Az egész ország nagy reménységben volt. Manapság is sokféle átalakulás van a világban, és az Egyház próbál a remény szószólója lenni – mutat rá arra a KPI rektora, miért érdemes ma is a papi hivatást elfogadni.
Amikor papi hivatásokért imádkozunk, azért imádkozunk, hogy Isten küldjön olyan embereket, akik be akarják ezt a gyújtóláng szerepet tölteni,
akik azt szeretnék, hogy valódi találkozás történhessen Isten és ember között. Ma is nagy szükség van arra, hogy papjaink legyenek, ma is nagy szükség van arra, hogy legyen, aki ezt az áldást, ezt a vigasztalást, az életnek ezt a távlatát konkrétan megszólaltatja. Aki biztosítja akár a legsötétebb pillanatokban is, hogy van értelme – hangsúlyozza a esztergom-budapesti segédpüspök.
Videó: Kardinális YouTube-csatorna
Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Nyitókép: Merényi Zita
Magyar Kurír
(asz)
Kapcsolódó fotógaléria