Pro Cultura Christiana díjat kapott Szelestei Nagy László

Veres András az átadás során elmondta: a Katolikus Egyháznak nagy szüksége van az olyan elkötelezett emberek munkájára, mint Szelestei Nagy László.

Az irodalomtörténész, egyetemi tanár a díjat megköszönve azt emelte ki, hogy sohasem dolgozott egyedül. Mindig olyan munkatársakkal működhetett együtt – mint Borsa Gedeon, Hervay Ferenc, Holl Béla vagy Vizkelety András –, akik mellett szívesen végezte a munkáját.

*

Az ünnepség után Szelestei Nagy Lászlót arról kérdeztük, miért választotta a könyvtárosi, levéltárosi hivatást.

– Eredetileg matematika szakra jártam, de azt abbahagytam, csak később jutottam arra az elhatározásra, hogy a magyar–latin szakra jelentkezem. Mivel az előfelvételisekkel abban az évben megtelt a szak, felvételizni sem lehetett. Végül orosz szakra vettek fel, de én három hét után átjelentkeztem a latin szakra. A levéltár szakot azért vettem fel, mert bencés gimnáziumból érkezve nem sok esélyem lett volna tanárként elhelyezkedni. Könyvtár szakra már az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) iskolázott be, így szereztem meg a negyedik diplomát. Azt tudtam, hogy régi szövegekkel szeretnék majd foglalkozni.

– Az Ön tudományos munkássága nagyon sokrétű. Egyet kiemelve mindebből: miért tartotta fontosnak a lelkiségtörténet kutatását?

– Azt tapasztaltam, hogy a kevés középkori anyag iránt sok szakember érdeklődik, ám a kora újkori szövegek már szinte senkit nem érdekelnek. Mivel én az OSZK-ban dolgoztam, így lehetőségem nyílt ezeknek a dokumentumoknak a kutatására. Már a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanítottam, amikor kezembe került Fraknói Vilmos egyik írása. Ő azt fejtegette, hogy azt tudjuk, őseink mit csináltak, milyen volt a ruházatuk és mit ettek, de arról, hogy mit imádkoztak, szinte semmi ismeretünk nincs. Azt láttam, hogy Fraknói megállapítása ma is igaz, semmivel nem tudunk többet, mint ő száz ével ezelőtt. Ekkor merült fel bennem, hogy először is meg kell vizsgálni, mit is tudunk erről a témáról. Az MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport első konferenciájának címe ezért volt az, hogy Számvetés. A lelkiségtörténeti kutatás során az imádságokkal, népénekekkel, gyülekezeti énekekkel, prédikációkkal és lelki olvasmányokkal foglalkozunk. Az egyetemen művelődéstörténetet oktattam, ennek során jutottam arra a következtetésre, hogy ezt a munkát felekezetfüggő módon nem lehet végezni. Még egy fontos szempontot említenék. Mi a magyar művelődéstörténetet tanítjuk, de figyelembe kell vennünk, hogy a tárgyalt időszakban a városokban sok német és szlovák élt. Mi az elnevezéssel is hangsúlyoztuk, hogy nem régi magyar, hanem régi magyarországi irodalomról kell beszélnünk. A lelkiségi irodalomnál arról is érdemes szólni, hogy a felvilágosodás óta úgy látták: az, ami a Bibliával kapcsolatos, a sekrestyébe való. Ez még az egyháziak gondolkodásába is beivódott.

– Ön a Stephanus-díj átvételekor beszélt a „megtartó és megtartandó örökségről”. Miért fontos ez?

– Aki közösségből indul, az érti és érzi, hogy honnan van benne az az erő, ami élete során segítségére van. Tudja, hogy mi tartja fenn. De azzal is tisztában lehet, hogy neki is segítenie kell azt a közösséget, melynek erejéből ő is táplálkozik. Ezt ki kell alakítani, nem várhat senki arra, hogy majd magától létrejön. Ha valaki számára fontos a hit, akkor ennek a megtartó és megtartandó örökségnek az ápolása lelkiismereti kötelessége.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír