Tanítórendek a magyar iskolarendszerben – Zsódi Viktor piarista tartományfőnök a KATTÁRS-on

A katolikus oktatás-nevelés múltjáról, jelenéről és jövőjéről szóló előadását Zsódi Viktor SchP XI. Piusz pápa 1929-ben kiadott, az ifjúság keresztény neveléséről szóló (Divini illius magistri) apostoli körlevelétől indította, amelyben az egyházfő megjegyezte: „a jó iskola nem annyira a jó módszerektől, inkább a jó tanítóktól függ”. Ahogy írta:

„a nevelés a művészetek művészete, a tudományok tudománya”.

A nevelői közösségek létrehozásakor a szerzetesek, szerzetesnők és a világiak együttműködését szorgalmazta. Az iskola jelentőségét, feladatkörét a következőkben látta: az értelmi képességek kibontakoztatása, a helyes ítéletalkotás kifejlesztése, bevezetés a kulturális örökségbe, az értékek iránti fogékonyság erősítése, az életpályára való előkészítés, a kölcsönös megértéshez szükséges érzék növelése és a baráti közösségek kialakítása.

A II. Vatikáni Zsinat Gravissimum educationis kezdetű deklarációja a keresztény nevelésről a XI. Piusz által megfogalmazott irányelveket erősítette meg és emelte magasabb szintre.

Hovatartozástól függetlenül mindenki számára nyitottá tette a katolikus iskolákba való bejutást, hangsúlyozva a hit és a kultúra összekapcsolását, a párbeszédet, illetve a kor követelményei szerinti nyitottságot.

A Katolikus Nevelés Kongregációjának fontos megnyilvánulása volt a zsinat után, 1977-ben kiadott A katolikus iskola című dokumentum. A megszentelt személyek iskolai küldetéséről szólva kiemelték: a katolikus iskola nevelési terve csak akkor meggyőző, ha erősen motivált személyek dolgoznak a megvalósításán. A Vatikán oktatási kongregációja részéről a legutóbbi iránymutatás A katolikus iskola identitása a párbeszéd kultúrájában címet viselő dokumentum volt 2022-ben.

Zsódi Viktor SchP ezután az egyházi iskolákba járt – ferences, ciszterci, bencés és piarista – öregdiákok körében tavaly végzett felmérés, közvéleménykutatás eredményeit összegezte, számba véve a szerzetesi nevelés gyümölcseit és örökségeit a 21. század számára. Ezek szerint az „érettségiztető egyházi iskolák” a hatásuk tekintetében leginkább az összetartozás tudatot erősítették, udvariasságra, együttérzésre, együttműködésre, ellenálló képességre, bizalomra és problémamegoldásra neveltek, de a válaszadók a kommunikációs és a vezetői készség erősítését is említették. A szemléletformálás terén

a szerzetesi iskola jelentőségét nézve mindenekelőtt a tudást emelték ki, ezt követte az emberség, a fegyelem, a következetesség, a hit, a rendszeretet és a hazafiasság.

Az iskolai tevékenységek köréből legtöbben a közös kirándulásokra, az osztályközösségi rendezvényekre, a közös szentmisékre és ünnepekre emlékeztek legszívesebben. Az emberi kapcsolatokra térve a legmeghatározóbbak a kiemelkedő tanáregyéniségek és a gimnáziumi barátságok. Az oktatás, nevelés eredményeként fontosnak tartották a szolidaritást a gyengékkel és az elesettekkel, a keresztény és a nemzeti értékek, valamint a demokrácia védelmét, a határon túli magyarság támogatását, a környezettudatos életvitelt, továbbá az ökumenikus elkötelezettséget. A hitélet szempontjából a szertartásokon való kötelező részvételen túl nagy a jelentősége a hiteles tanári tanúságtételeknek; mindez segítette az erőteljes vallási meggyőződést, a „katolikus öntudat” kialakítását. És mit köszönhettek a diákok az egyházi iskoláknak? A válaszokból ez is kiderült: erkölcsi igényességet, becsületességet, a teljesítmény értékelését, együttműködést, barátságot, önfegyelmet és elkötelezettséget.

Fotó: Merényi Zita

Pallós Tamás/Magyar Kurír