Ünnepi szentmisét mutattak be május elsején a pécs-gyárvárosi templomban

Hazai – 2015. május 2., szombat | 18:11

Május elsején, pénteken tartották a pécs-gyárvárosi templom búcsúi szentmiséjét, amelynek szónoka Farkas Béla, a belvárosi templom plébánosa volt. A szertartáson részt vettek a Házas Hétvége mozgalom papi találkozójára érkezett papok és házaspárok – tájékoztat a Pécsi Egyházmegye.


„Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.” (Mt 1,19) Miért nevezi a Szentírás Józsefet igaz embernek? – ez volt Farkas Béla homíliájának központi kérdése Munkás Szent József ünnepén. József az ószövetségi törvényeket tisztelő, imádságos lelkületű ember volt, ismerhette a prófétáknak a várva várt Messiásra vonatkozó jövendöléseit. A törvény embere, de amikor nehéz helyzetben döntenie kell, az Újszövetséget megelőlegezve a szívére hallgat, és a szigorú, büntető törvénnyel szemben az isteni irgalmasságban és a megbocsátásban fedezi fel Isten akaratát.

Ő nem a törvényre nézett, ahogyan ezt a farizeusok tették, hanem a törvény alkotójára, akiről tudta, hogy emberszerető és végtelenül irgalmas a bűnösökkel. József azért volt igaz ember, mert élő reménységgel várta az Igazat, aki már Mária méhében közel volt hozzá. József az angyal közbelépésének eredményeként feladta azt a tervét, hogy  magára hagyja Máriát. Csak az igazak képesek felülbírálni saját korábbi elképzelésüket, és minden ellenvetés nélkül elfogadni Isten üzenetét, bárhonnan is jön az.


Szent József az igaz ember: a csend, az alázat ás a szolidaritás megtestesítője – hangsúlyozta szentbeszédében Farkas Béla.

Szent II. János Pál pápa így fogalmaz Szent Józsefről: „IX. Pius pápa az egyház nehéz időszakában azért nyilvánította Szent Józsefet a katolikus egyház patrónusává, hogy ezzel az egyházat a szent pátriárka különleges oltalmába ajánlja. Nagyon jól tudta ugyanis, hogy ezzel nem egy eddig ismeretlen tiszteleti formát ajánl, hiszen az a kiemelkedő méltóság – amellyel Isten ruházta fel leghűségesebb szolgáját – indokolta, hogy „az egyház az Istenszülő Szűz után mindjárt annak jegyesét részesítse a legnagyobb tiszteletben, szorongattatásaiban pedig hozzá folyamodjon segítségért.”

„Az igaz férfiú, aki magában hordozta az Ószövetség teljes örökségét, hasonlóképpen bevezetést nyert a Jézus Krisztusban megalapított új és örök szövetség kezdetébe is. Ő mutassa meg számunkra ennek az üdvösséget ígérő szövetségnek az útjait az új évezred küszöbén, amelyben az Ige megtestesülésének kimondhatatlan titkához tartozó »idők teljessége« tovább halad a beteljesedés felé. 

Szent József eszközölje ki az egyház és a világ, valamint mindannyiunk számára az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldását.”

XIII. Leó pápa a következő gondolatokat fejtette ki: „Az ok, amiért nevezetesen Szent Józsefet tekintjük az egyház különleges védőszentjének és amiért az egyház a maga részéről nagyon sokat remélhet oltalmától és közbenjárásától, főként abból ered, hogy Mária hitvese és ahogy tartották: Jézus atyja... Ebből természetszerűen fakad, hogy az isteni családot, melynek ő a feje – őrizze, védje és gondozza... Következésképpen: méltó hozzá, hogy amint a názáreti családot minden tekintetben ellátta és óvta, ugyanúgy most Krisztus egyházát oltalmazza és védje égi közbenjárásával.”

Fotó: Pécsi Egyházmegye honlapja

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria