Válasszá kell válnunk a világ kérdéseire – Teremtésvédelmi referensek találkozója Bárdudvarnokon

A program koordinátora Bánlaki Zsanett, a Caritas in Veritate Bizottság irodavezetője volt.

Az első nap témája a Teremtésvédelmi spiritualitás – mindennek a gyökere volt. Ehhez kapcsolódóan tartott kétrészes előadást Varga László kaposvári megyéspüspök Teremtésvédelem és spiritualitás címmel.

A konzumizmus teljesen elborított bennünket – mondta a főpásztor. – Tudjuk, hogy amit pénzügyileg megengedhetünk magunknak, etikailag nem szabadna. A konzumizmusból való pszichikai felszabadításnak felbecsülhetetlenül nagy szolgálatot tesznek az egyházakon belüli és kívüli spirituális csoportok és központok.

Elősegítik, hogy elforduljunk „a birtoklás kultúrájának” bálványimádásától, és felépítsük „a létezés kultúráját”,

mert minden szenvedély mögött az élet értelmének keresése rejlik. Isten örök jelen, és nekünk meg kell tanulnunk jelen lenni az ő jelenlétében – hangsúlyozta Varga László.

A kaposvári megyéspüspök előadását a későbbiekben részletesen is közöljük.

Az első nap estéjén Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület alapító tagja A teremtésvédelem helye az Egyházban címmel tartott előadást a bárdudvarnoki találkozón.

Leszögezte: a teremtésvédelem összekapcsolódott az Egyház 20. századi történetével. Döntő szerepe van ebben a II. Vatikáni Zsinatnak, amely szervesen nőtt ki az Egyház történetéből – szükség volt rá, XXIII. János a Szentlélek sugallatára hirdette meg. A többek között Karl Rahnerből, Joseph Ratzingerből, Karol Wojtylából álló bizottság kidolgozta a Gaudium et spes (Öröm és remény) kezdetű konstitúciót, amelynek ötödik változatát a zsinat utolsó ülésszakán fogadták el. Az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúció szerint az Egyházat mindaz foglalkoztatja, ami az emberiséget. Az emberiség ügye az Egyház ügye is, az Egyház egynek látja magát az emberiséggel, másrészt pedig Jézus minket válaszként küldött ezekre a kérdésekre.

Az Egyház Krisztus válasza kell hogy legyen az emberiség nagy kérdéseire.

 

Ferenc pápa az irgalmasság évében, 2015-ben kiadott, Misericordiae vultus kezdetű bullájában kiemelte: a zsinat előtt az Egyház erős bástyaként látta magát, amely őrzi a hitletéteményt, míg a zsinati atyák felismerték, hogy hirdetniük kell az örömhírt, „most pedig

egy újabb korszakhatáron állunk, fölismertük, hogy a mennyei Atya válaszává kell válnunk”.

Engedjük, hogy Krisztus bennünk, a mi tetteink, tanúságtételünk, szavaink által, a vele való egységünk révén választ adjon az emberiség kérdéseire.

1962-ben megjelent Rachel Carson tengerbiológus, író Néma tavasz című könyve, amely először vetett fel egy alapvető ökológiai kérdést: „nagyon nem jól tesszük, hogy a világot teleszórjuk vegyszerekkel” a saját kényelmünkért. 1972-ben elindult a Föld Mozgalma, és ugyanebben az évben megjelent a Meadows-csoport a Római Klub kérésére kiadott tudományos jelentése, A növekedés határai címmel. Greta Thunberg klímaaktivista távoli felmenője elsőként vizsgálta az üvegházhatást, és figyelmeztetett az erős felmelegedésnek az egész Földre kiterjedő, káros hatásaira. Az ökológiai mozgalmak tehát nagyjából egy időben indultak meg az Egyház zsinat utáni ébredésével – emlékeztetett Nobilis Márió.

Majd II. János Pál pápát idézte, aki már a nyolcvanas években azt írta, hogy az ökológiai válság morális kérdés, az ember belső kérdése, döntése a jóról és a rosszról, az Istenhez való ragaszkodásról, vagy a tőle való függetlenedésről. Az ezzel kapcsolatos belső kérdés vetül ki a világra és válik ökológiai kérdéssé.

Az Egyháznak tehát legbelülről, a lényeget érintően van köze a teremtésvédelemhez. Ha nekünk a világ kérdéseire válasszá kell válnunk, akkor ez érvényes az ökológiai kérdésekre is.

Nagyon jó, hogy az ember felismeri a megtérésének a szükségességét, ami által megváltozik a viszonya Istenhez, önmagához, a többi emberhez, de miért hagyjuk ki a negyedik irányt, az összes többi teremtményt? – utalt Ferenc pápa gondolatára az előadó.

XVI. Benedek pápának, Joseph Ratzingernek még a Hittani Kongregáció prefektusaként mondott, a keresztény mozgalmakra és helyi egyházakra vonatkozó szavaival kapcsolatban – „mindenkinek az egyetlen Anyaszentegyház egysége iránti szeretet mértékével kell megmérettetnie” – Nobilis Márió föltette a kérdést: mi különbözteti meg az Egyházon belüli keresztény teremtésvédelmi mozgalmat a többi környezetvédelmi mozgalomtól? A különbség talán az, hogy a környezetvédelmi mozgalmak látnak egy problémát, és sok embert, nagy erőt akarnak összegyűjteni, hogy megoldják. „Mi meg az Egyház egységének szeretetére támaszkodunk, és tudjuk, hogy Krisztus akar válaszolni. Azért szeretnénk ebbe a mozgalomba minél több embert meghívni, hogy az Egyház mint Krisztus teste, mint egy Test, hiteles, látható, igazi válasz legyen az emberiségnek erre a kérdésére.”

*

A találkozó második napjának témája a Tudomány és gyakorlat volt.

Reggel Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke mutatott be koncelebrált szentmisét a lelkigyakorlatos ház kápolnájában.

A szentmise bevezetőjében a főpásztor elmondta: kiment a természetbe, a Petörke-tó körül sétált; „olyan volt, mint tiszta forrásban megfürödni – gyógyító hatású”. Miközben a táj szépségében gyönyörködött, eszébe jutott: hány olyan ember él nyomornegyedekben, ahol nincs tiszta víz, mindenütt szeméthegyek, a természetet régen tönkretették. Akik a legtöbbet profitálnak a természet szétrombolásából, gyönyörű, úszómedencés villákban, feldíszített kertekben élnek, de lehet, hogy nem tudják annyira élvezni, mert a szívük rossz. „A mai reggelen imádkozzunk azért, hogy megőrizzük a teremtett világot csodálatosnak, de még inkább, hogy megőrizzük a szívünket jónak.”

 

Az evangélium Szent Lukács könyvéből hangzott el, az írástudók, farizeusok megfeddéséről szóló szakasz (Lk 11,37–46).

Szentbeszédében Székely János emlékeztetett: ma van Sziléziai Szent Hedvig emléknapja. Hedvig (II. András feleségének, Gertrúdnak a húga) Sziléziai Henrik felesége lett. Miként Erzsébet, ő is rengeteg szegényt segített, éhínségek idején éhezők ezreit; személyesen látogatta a betegeket, ellátta őket orvosságokkal. Sokszor járt mezítláb, egyszer a lelkiatyja rá is parancsolt, hogy hordjon cipőt, mire ő néhány hétig kezében tartotta a cipőjét. Férjét egy háborúban elfogták, és egy másik fejedelemségbe, Łódźba hurcolták. A fiuk hadsereget toborzott, hogy kiszabadítsa az apját. Újabb háborút akarsz kirobbantani? – kérdezte tőle Hedvig. Nagy nehezen rávette, hogy mondjon le a tervéről, ő maga ment el Łódźba, és okosan tárgyalva sikerült hazavinnie férjét.

Milyen különös ez, egyetlen családban micsoda eltérő életutak, Gertrúd, Szent Hedvig, Szent Erzsébet! – hívta fel a figyelmet a püspök. – Mi az oka annak, hogy valaki elkezd a tobzódás útján járni, mint Gertrúd? A legfőbb ok talán a belső üresség. Ettől szenved a mai ember is.

A főpásztor elmesélt egy megtörtént esetet: egy német gyáros egyetlen fia kábítószerfüggő lett. Sok pénzért elintézte, hogy a fia bekerülhetett egy rehabilitációs intézetbe. A fiú lassan jobban lett, de néhány nappal a szabadulása előtt levetette magát az intézet tetejéről. Előtte írt így búcsúlevelet a pszichiáterének: „Doktor úr, köszönöm, hogy meggyógyított, sajnálom, hogy nem tudott megmenteni.” A pszichiáter azt mondta az összetört szülőknek: a fiukat orvosi értelemben meggyógyítottuk, de én nem vagyok Isten, értelmet nem tudtam adni a fiuk életének.

Az emberi szívet egészen csak Isten tudja betölteni – hangsúlyozta Székely János püspök. – Mintha a mai embernek ez lenne a legnagyobb baja: valami hatalmas, belső üresség van a szívében; ezért akarja megtölteni a szívét, az életét mulandó, véges dolgokkal, de ez soha nem sikerül. Valaki azt mondta, talán azért van a fiatalok fülén valamilyen állandó zajkeltő készülék, hogy meneküljenek a fülsértő ürességtől, ami ott van a lelkük mélyén; nem látják az életük igazi célját, beteljesedését. Milyen fontos lenne megtanítani a gyerekeket arra, hogyan töltsék be a lelküket. Ilyen feltöltő idő kellene hogy legyen mindenkinek a gyermekkora, amikor sok-sok áldás árad felé a szüleitől, nagyszüleitől.

Fel kellene töltődnünk a tiszta forrásokból, mint a Biblia, a szentségek, a természet, az élő közösségek. El kellene fogadnunk a földi dolgok, minden emberi kapcsolat szükségszerű sebzettségét, menthetetlen végességét. Töltődhetnénk a segítéssel, a mások iránti szeretettel, békével, jósággal, föntről áradó fénnyel. Előttünk is ott áll a két út: Gertrúdé és Hedvigé. Fontos lenne folyamatosan tölteni a szívünket odaföntről, hogy ne kétségbeesett habzsolásból álljon az életünk, hanem önfeledt ajándékozásból – emelte ki szentbeszédében a főpásztor.

*

A délelőtt folyamán a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviseletében Németh Nándor területfejlesztési geográfus, a háromszáz leghátrányosabb magyar településre kiterjedő Jelenlét program koordinátora tartott előadást. Elmondta: felesége gyógypedagógus és szociális munkás; három gyermekük van, jelenleg Kaposváron élnek.

A szakember kiemelte: a Máltai Szeretetszolgálat azért jött létre, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a szegényekkel, az élet kiszolgáltatottjaival, a gyakorló, cselekvő irgalmasságot, lehajló szeretetet megvalósítsa. Jelmondatuk – „A hit védelme és a szegények szolgálata” – is ezt fejezi ki.

Mit lehet még tenni a szegényekért? Az előadó megmutatott egy húsz évvel ezelőtt készült fotót: az egyik vidéki településen az önkormányzat kiutalt egy cirkuszi kocsit szociális bérlakásként egy többgyermekes cigány családnak. Egy másik faluban háromgyermekes család élt egyetlen romos helyiségben, a nyári konyha az udvaron volt. Németh Nándor leszögezte: ilyen környezetben nem működik a lehajló szeretet. Adok nekik élelmet, ruhát, szerzek tűzifát, és mi történik? Semmi. Eltelik húsz év, és? Segítettünk? Közben állami pénzből a háromgyermekes családnak sikerült állami bérlakást építenie a romhalmazból. Az apa időközben meghalt, a három gyermek felnőtt, ugyanott laknak ma is, csak most már feleségestül, hat saját gyermekkel együtt. A probléma kezdődik elölről.

Az előadó szerint a szociális kérdést ma már nem lehet egyéni módon kezelni, intézményesíteni kell, és ez vonatkozik az Egyházakra és az államra is. A jóakarat sem elég önmagában.

A legszegényebb településeken például magas a kis súllyal született csecsemők száma, ami az egész további életükre súlyosan kihat. A problémák már egészen kiskorban megmutatkoznak, idegrendszeri és mozgásszervi zavarok léphetnek fel. Az óvónőknek, tanítóknak fogalmuk sincs, mit kell az ilyen gyermekekkel tenniük, hogyan kell kezelni őket. Az Egyháznak érdemes lenne elgondolkoznia azon, hogy katolikus óvónői képzést indítson, akik kifejezetten az ilyen gondokkal küzdő gyermekekkel foglalkoznának.

Ferenc pápa 2015. február 28-án fogadta az Olasz Szövetkezetek Szövetségének tagjait, és hozzájuk intézett beszédében így fogalmazott: „Ha a szövetkezeti gazdaság hiteles, akkor társadalmi szerepet vállal magára. Mozdítsátok elő a becsületesség gazdaságát! Az igazi gazdaságot arról lehet felismerni, hogy csak a közjót veszi figyelembe.” Németh Nándor a Szentatyától idézett felszólítás kapcsán a katolikus vállalkozók felelősségére is figyelmeztetett, akik sok mindent tehetnének a szegények érdekében. A nyomorfalvak nem fognak eltűnni, a szegénység újratermelődik – hangsúlyozta. – Ezen a területen kiemelkedő szerepe van a helyi kisközösségeknek.

A Jelenlét program koordinátora elmondta: több településen a különösen hátrányos helyzetű szegények intézményes keretek között tanulnak szakmát, termelnek zöldséget, gyümölcsöt, készítenek szatyrokat, lekvárt. Megemlítette, hogy egy egész életében sertéstelepen dolgozó, mindenki által lenézett cigány ember sírt örömében, amikor közölte vele, hogy az általa készített lekvárt Budapestről is megvásárolják. Ráadásul az ő példája a családja tagjaira is jótékonyan hatott. Az Egyháznak és a máltaiaknak is az ilyen esetekben az lehetne a feladatuk, hogy segítsenek eljuttatni ezeket a saját kezűleg készített termékeket a fogyasztókhoz. A legfőbb gond az, hogy a világpiac lenyomja ezeket a termékeket.

A délelőtt folyamán bemutatták Takács-Sánta András Remény a reménytelenségben, a Világeleje című könyvét. A humánökológus szerző nem bagatellizálja el a klímaváltozás okozta súlyos problémákat, amelyek a Föld egészét fenyegetik, de töretlenül hisz az összetartó kisközösségek erejében.

A találkozó végén zárszavában Székely János püspök többek között arról beszélt, hogy kereszténységünk lényegéhez tartozik a teremtésvédelem. A gyermekek nagyon szeretik a természetet, egy-egy kirándulás során szinte istenélményt élnek át; a teremtésvédelem kiemelten érdekli őket, ez pedig óriási lehetőség arra, hogy az Egyház alapvetően fontos értékeket adhasson át a fiatal korosztálynak is. Így a teremtésvédelem evangelizációs út is.

A konferencia fontos üzenete, hogy a teremtésvédelem területén is tegyük meg azt, amit megtehetünk a saját területünkön. Alkossunk kis oázisokat, melyek egyszer talán majd összeérnek.

Fotó: Kling Márk/Kaposvári Egyházmegye

Bodnár Dániel/Magyar Kurír