„Az emlékezet száz éve” – konferencia az örmény genocídiumról

Mint arra Botos Máté, az egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja rámutatott megnyitó beszédében: a hazai köztudatból fájón hiányzik ez a más közösségi emlékezetekben meglévő tragédia. Sajnálatos, hogy napjainkban ez a kérdés ideológiai elemekkel és politikai felhangokkal tűzdelt. A katolikus egyetem ezeket a vitákat elutasítja. Épp ezért a genocídiumra a hazai katolikus értelmiség egyik meghatározó intézményeként méltó módon, tudományos konferenciával kíván emlékezni, mert meggyőződésük, hogy az efféle vitákban a történészeknek kell állást foglalniuk.

A nemzetközi konferencia főelőadója Ronald Suny volt, a Michigan University történészprofesszora, aki első előadásában bemutatta a szervezett népirtás mögött rejlő politikai indítékokat. Yusuf Doğan Cetinkaya (Isztambuli Egyetem) a nem muszlim népesség démonizálásáról tartott előadásával azt mutatta be, hogy az akkori török nacionalista mozgalom hogyan keltette a hangulatot a lakosság körében annak érdekében, hogy később szövetségesként támaszkodhasson a muszlim lakosságra.

Elke Hartmann a Berlini Egyetemről azt vizsgálta, hogy a konspirációs elméletek mennyire voltak sikeresek; Christine Pshicholz (Potsdami Egyetem) pedig arra mutatott rá, hogy a korabeli Német Birodalom épp ezek miatt az elméletek miatt volt tétova szövetségesével, a török állammal szemben.

Az Osztrák–Magyar Monarchia belső jelentéseit Artem Ohandjanian bécsi kutató ismertette, míg Harutyun Marutyan professzor a jereváni Örmény Genocídium Intézet és Múzeum részéről a népirtás emlékezetének megőrzésében játszott orosz szerepvállalásról beszélt. Vahé Tachjian (Berlin) tudományos kutató az emlékiratok és naplók feldolgozásának főbb problémáiról szólt.

A magyar előadókat (Kránitz Péter, Merenics Éva, Botos Máté, Kovács Bálint) is felvonultató rendezvényen Dickran Kouymjian professzor a Kaliforniai Állami Egyetemről (Fresno) az örmény tulajdon elkobzásáról, és a kulturális emlékezet megcsonkítását szolgáló épített örökség megsemmisítéséről szólva megállapította: egy közösség fizikai megsemmisítését egy másik megsemmisítés követte. Az emlékezetből való kitörlés a települések átnevezésében, a gyermekek muszlim hitre való átnevelésében, a templomok, kolostorok lerombolásában, a könyvek elégetésében, a képek megsemmisítésében és számos más gesztusban ma is tetten érhető. Az örmények leszármazottainak kártalanítását a gazdasági alapokon nyugvó politikai szándék hiányán túl az egykori oszmán közigazgatás szándékosan hanyag adatfelvétele is akadályozza.

Yair Auron izraeli professzor a Yad Vashem intézet munkatársaként azt hangsúlyozta, hogy semmilyen kártalanítás nem hozható összefüggésbe az elpusztított életekkel. Emberi lények életének kioltása pótolhatatlan veszteség. A túlélők vagy a leszármazottak számára azonban nemcsak az elvesztés fájdalma elviselhetetlen, hanem az életüket kioltó bűn tagadása is. Ezzel néha nehezebb együtt élni, mint a veszteséggel. Az örmény életek kioltását nem genocídiumnak tartó ideológiák vagy revizionista nézetek immár száz éve befolyásolják az európai politikai kultúrát is, s ezért a professzor szerint joggal jelenthetjük ki: az első genocídium tagadása szükségszerűen készítette elő az utat egy második, még nagyobb szabású népirtáshoz, a holokauszthoz.

A politikai szempontból manapság kényesnek minősülő témához képest jelentős érdeklődés (közel száz résztvevő), objektivitásra törekvés és baráti légkör jellemezte a konferenciát.

Fotó: PPKE

Magyar Kurír