„Az én ma született Megváltóm a halálból is kiváltott engem” – Beszélgetés Iancu Laura költővel

– A kiemelkedő magyar költők közül szinte nincs is olyan, aki ne írt volna a karácsonyról. Vannak-e olyan, Jézus Krisztus születéséhez kapcsolódó versek, amelyek különösen kedvesek Önnek?

– Ennek a művészeti hagyománynak az első rétege számomra a karácsonyi egyházi énekekben ölt testet. Katolikus vidékeken talán másutt is jellemző ez, akár ma is. A szépirodalmi alkotások ezután következnek. Magam is azokkal a versekkel találkoztam először, amelyek az irodalomoktatás révén kúsznak be az életünkbe, s amelyekre a tévében, rádióban, előadásokon hívták fel a figyelmünket. Idetartoznak Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Mécs László, Sík Sándor karácsonyi versei. Van aztán a személyes keresés eredményeként megismert vers, amihez a kötődés is személyesebb. Itt elsőként Pilinszky Jánost kell említenem, azzal a megjegyzéssel, hogy a karácsony misztériumáról szóló prózái talán még értékesebbek, mint a költeményei. Mára már klasszikussá vált kortársaink közül Nagy Gáspárt emelném ki, akinek egészen különleges karácsonyi versei – Pilinszky írásaihoz hasonlóan – úgy szublimálják, úgy mutatják fel a keresztény üzenetet a modernségben, hogy az nem szűnik meg annak lenni, ami. Nagy Gáspár úgy használja költészetében a keresztény szimbolikát, hogy az nem „sok”, nem „tolakodó” a nem keresztények számára.

– Beszélne néhány olyan versről, ami „bekúszott” az életébe? 

– Adynak több verse is van Karácsony címmel. Az egyik ilyen három részből áll, és különösen aktuális. Több – látszólagos – anakronizmus is szerepel benne, de éppen ezáltal válik láthatóvá, hogy a művészetben az idő és a szellem megnyilvánulása más a hétköznapi valóságunkban megtapasztaltakhoz képest. A költő a kis faluját állítja szembe a nagyvárossal, a nyugalmat, a térdre borulást a loholással, az önteltséggel. Az önmagát megalázó és az önmagát felmagasztaló lelkületet mutatja fel.

– Ady ebben a versében leírja, milyen a karácsony a faluban, illetve a nagyvárosban: „Az én kedves, kis falumban / Minden szívben / Csak szeretet lakik máma. / (…) Bántja lelkem a nagy város / Durva zaja.”

– A költő megtapasztalta, hogy az ember egyedül, illetve a városban nem tudja megélni a szakralitást. Azt írja: „De jó volna ünnepelni! / Odahaza. / De jó volna tiszta szívből / – Úgy mint régen – / Fohászkodni, / De jó volna megnyugodni.” A szakralitás megélése minden körülmények között adott, de ez csak Isten részéről igaz. Ő nem helyhez és közösséghez kötött. Az ember oldaláról azonban már nem ilyen egyszerű a történet. A vers tanúsága szerint a városban Ady nem találta meg ezt a szerencsés együttállást. Sőt. A versből azt is kiérezzük, hogy amit hiányként ismert fel magában, azt akkor sem találná meg, ha visszamenne a falujába, mert ehhez gyermeki lelkületre volna szükség: „De jó volna mindent, mindent / Elfeledni, / De jó volna játszadozó / Gyermek lenni. / Igaz hittel, gyermek szívvel / A világgal / Kibékülni, / Szeretetben üdvözülni.” Azt látjuk, hogy a körülmények csak látszólagos okok, a megélést, a találkozást más tényezők akadályozzák.

Meg kell aláznunk magunkat a nagy titok, a nagy szeretet előtt.

Nem biztos, hogy a felnőtt ember fel tudja szítani magában ezt a gyermeki lelkületet, ha visszatér a falujába. Ezt a visszautat ugyanis nem kívül, hanem odabent kell megtenni. A valódi kérdés ez: amit gyermekként a falusi közösségben megtapasztaltam, arra felnőttként is igent tudok-e mondani? Ebben nem a tudás, a tudomány, hanem a gőg akadályozza az embert.

– Ady a versében „szép regének” nevezi karácsonyt…

– Igen, ez már a felnőtt költő szava.  A karácsony üzenete illúzió. Fikció. Utópia. Az értelem „zsarnoksága” alatt az ember eljut oda, hogy demisztifikálja, demitologizálja, varázstalanítja a világot, a létezést. Amire oly nagyon vágyott, az utópisztikus ábránd, eltévelyedés lesz számára. Kiábrándultságát és meghasonlottságát az okozza, hogy amire régen igent mondott, aminek egyszer átadta magát, az továbbra is oly módon kínálja fel magát, ahogyan a magát felmagasztaló (érettségében felnőtt) ember számára már nem elfogadható.  

– Ugyanakkor Ady azt is írja: „Ha ez a szép rege / Igaz hitté válna, / Óh, de nagy boldogság / Szállna a világra. / (…) Golgota nem volna / Ez a földi élet, / Egy erő hatná át / A nagy mindenséget, / Nem volna más vallás, / Nem volna csak ennyi: / Imádni az Istent / És egymást szeretni…”

– Igen, de magától semmi nem válik igaz hitté. A hit kegyelem, ám Isten nem erőszakolja rá az emberre. Nagy bajban volnánk, ha a regébe nekünk kellene életet lehelnünk, ha a mi hitünk mértéke szerint működne a megváltás műve.

A karácsony misztériuma (a „rege”) az én hitemtől teljesen függetlenül fejti ki hatását.

Az más kérdés, hogy hogyan viszonyulok ehhez. Abban van igazság, hogy a spirituális események nélkül december 25-e társadalmi ünnep.

– Ha a „rege igaz hitté válna”, valóban nem volna Golgota?

– Nem hiszek abban, hogy az ember megválthatja magát. A Golgota az emberiség egyetlen reménységét testesíti meg. Fáj, hogy megtörtént, miattam történt meg, de van-e a világtörténelemben nagyobb szerelmi vallomás a Golgotánál? Egyébként a versbéli utópiának akkor sem lenne realitása, ha a paradicsomban nem történt volna meg a bűnbeesés. Az emberiség sok mindennel próbálkozott már, hogy létrehozza az ideális társadalmat, de minden vállalkozása kudarcot vallott. Az emberben van egy űr – Pilinszky sokat ír róla –, amit a materiális dolgok nem tudnak betölteni. Ebben a világban minden az anyagról szól. A minőségi változáshoz hitem szerint olyan változás kell, ami a matéria megváltása árán érhető el. Magyarul: új égre és új földre van szükség. Amiről Ady ír versének harmadik szakaszában, az a mennyország. Ezt a tudást ma világunkban a gyerekek hordozzák és ők értik a legmagasabb fokon. Keresztény hitünk szerint az lesz az emberiség tökéletes létállapota, amikor létezésünk – ahogyan Ady is írja – az istenimádatban teljesedik ki.

– Amiről Ady ír, valóban gyönyörű álom: azt jelentené, hogy kivétel nélkül mindenki eljut, az isteni szeretet legmagasabb fokára. Kérdés, hogy a földön megvalósulhat-e ez.

– Pilinszky mondta, hogy az igazság, igazságosság és szeretet szavak jegyében történt a világon a legtöbb kegyetlenség és gonoszság.

Ahol az ember definiálja az igazságot és a szeretetet, ott előbb-utóbb vér folyik. Ha e fogalmakból kivesszük a lényeget, éspedig a Szentet, Istent, akkor semmi jóra nem számíthatunk.

Igazság és szeretet addig az, ami, addig van, amíg ezek nem fogalmak, hanem egy lény, egy személy, maga Isten. Az Ady álmodta valóság eljöveteléhez isteni beavatkozásra van szükség, arra, hogy Isten újrahangolja a bűn által eltorzított létezést. Az viszont természetes, hogy vágyunk erre. A világ kezdete óta.

– A karácsonyi csodát megéneklő költők között említette Nagy Gáspárt. Az ünnep lényegét számomra a Jegyezvén szalmaszállal című költeménye fejezi ki talán a legjobban: „– … kívül és belül: / poklosan örvényült, háborult világ, / de a remény sohasem meghaló, / ha minden utolsó szalmaszál / ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!”

– Ez valóban nagyon szép vers, és sokak által ismert. Nagy Gáspárnak sok csodálatos karácsonyi verse van. Például a Se út… se félelem… vagy az Amíg a bölcsek ideérnek. Mindkettő gyönyörűséges. A karácsonnyal kapcsolatban nála központi motívum a remény. Ez nagyon fontos. Ugyanis elfelejtettünk remélni, magáért a reményért. Ehelyett bebiztosítjuk magunkat kézzelfogható dolgokkal. Biztosításokba, kapcsolatokba, terápiákba ölünk vagyonokat. Szerintem veszélyes tagadni, hogy a világban és a saját életünkben is történnek olyan dolgok, melyektől joggal félünk. A hiba ott van, hogy a félelmet nem kíséri, nem öleli át minden irányból a remény. Nem abban kell reménykednünk, hogy a rossz nem történhet meg velünk, vagy hogy a mi életünkben nem lesznek háborúk, betegségek. Számolnunk kell azzal, hogy a földi világban bármikor előfordulhatnak borzalmas események.

A remény nem az ostoba ember illúziója. A remény tárgya az, amiben van kockázat.

Nagy Gáspár gyönyörűen írja le ezt a Se út… se félelem című versében: „Makacs szívünk / csak a reménynek / adja meg magát / bár tudván tudja / míly kockázatos ma / megint elindulni / Betlehem iránt. // Az úton végig katonák / tankoszlop aknazár… / és mennyi rágalom.” A remény nem irreális bizalom. Tisztában kell lenni azzal, hogy a remény és a kockázatvállalás párban jár. Soha nem értettem meg azokat a lelkipásztori útmutatásokat, amelyek azt hangoztatták, hogy a bizalom kizárja a félelmet, a remény a kétségbeesést. Ezek mindig együtt járnak. Keringenek, táncolnak az emberben, és mindig az kerekedik felül, aminek felül kell kerekednie, mert akkor, ott az szolgálja az ember javát, növekedését, tisztulását. Sem a remény, sem a kétségbeesés nem permanens létmód. Az előbbi gyakorolható, az utóbbi szelídíthető. Ezért szép a művészet, mert meg tudja jeleníteni ezt a kettősséget.

– És a tudomány?

– A tudomány fehér és fekete. Merev. A kategorizálás képtelen visszaadni azt az összetettséget, ahogyan a dolgok az emberben működnek, és amit a művészet valamelyest képes kifejezni.  

– A karácsonnyal kapcsolatban is beszélni szokás a pogány örökségről, a társadalmi vonatkozásokról.

– Azt nem szabad elhallgatni, hogy a pogány örökségben és a kereszténységben közös elem a szakralitás. Ez a közös nevező azonban a keresztény karácsony és a társadalmi ünnep között már nem áll fenn. A 21. században a keresztény karácsonyban is hódít a külsőségeknek való megfelelés, de a felszín, a látványkarácsony mögött spirituális történések zajlanak. A profán társadalmi karácsony materiális ünnep, és nagyon sokféle válfaja létezik. Élményei és különleges megélései minden embernek vannak, lehetnek. Az ünnep ugyanis végső soron a létezésre való rácsodálkozás, a létezésért érzett hála kifejezése, megünneplése. Akkor hagy nyomot az ember lényében, ha ezt tudatosítja magában. Ez olyan nagy jelentőségű dolog, hogy minden egyes napon el kellene különíteni egy pillanatot a karácsony üzenetének megélésére:

a létezésem csoda, és hálát mondok érte. Mi, keresztények ehhez azt is hozzátesszük: és az én ma született Megváltóm a halálból is kiváltott engem.

– Ez a motívumegyüttes gyakran jelenik meg Nagy Gáspár verseiben.

– Így van. Nagy Gáspár ebben a konstellációban beszél verseiben a karácsonyról is. Olyan húrokat pendít meg, amelyek érzékeltetik a különbséget karácsony és karácsony között. Az Amíg a bölcsek ideérnek című verse ezen is túlmegy. Egészen megrázó. Hirtelen ugrással ismét a Golgotán találjuk magunkat. A karácsonyi szimbólumok – csillag, angyalok, pásztorok, bölcsek, jászol, szalma, Betlehem – és a saját születésének a története jelenik meg, s az anyatej első cseppjeivel együtt befogadott haláltudat.

– Utalás van a versben a keresztre feszítésre is: „Könnyen bor lesz a vízből, / semmiség ahhoz, mikor / igazam szegekre cserélik.”

– Gyönyörűen ötvöződik itt a karácsony a húsvéttal. Ez rendkívül fontos motívum. Egyszer beszéltünk arról, hogy a moldvai katolikus magyarok körében a húsvét a legnagyobb ünnep, és nem a karácsony. Nagyanyám gyakran hangoztatta: ha nincs húsvét, akkor semmit nem ér a karácsony. Még karácsonykor is nagypénteki énekeket énekelt. A képzőművészetben is láttam már olyan festményeket, amelyek úgy ábrázolják Máriát, hogy Jézus bölcsőjében vérző Krisztus-arcot lát.

A karácsonyban benne van a Golgota.

A költészetben is, és Nagy Gáspárnál is valami ősi dolog lehet ez.

– A karácsony a nem hívők körében is népszerű.

– Kutatók vizsgálták, hogy miért a karácsony az az ünnep, ami a szekuláris társadalomban is ennyire közkedvelt, és amire ilyen óriási ipar és piac tudott ráépülni. Arra jutottak, hogy ennek oka a keresztény motívum, a születés és annak megünneplése. A karácsony az örömről szól. Ilyenkor megállunk a rohanásban, együtt a család, munkaszüneti nap van, eszünk-iszunk. Ez telesen „happy”, nincs rajta folt, semmi sem háborgatja a kényelmet. Ezzel szemben az emberek ma egyáltalán nem tudnak mit kezdeni a húsvéttal. Korunk társadalmai a szenvedésnek még az árnyékától is szabadulni akarnak, fogalmuk sincs, hogyan viszonyuljanak a halálhoz. A szembenézést és a megküzdést az élet erőszakkal nyomja le a torkukon. Egy bölcsőre nagyobb piacot lehetett építeni, mint egy koporsóra vagy a keresztfára. A feltámadás kinek tabu, kinek rege, kinek ismeretlen fogalom. A feltámadásban sem a piac, sem a fogyasztó nem látja meg a bizniszt – bár nagy erőkkel dolgoznak rajta. Az én hitem szerint nyitott kapukat döngetnek: ezt a munkát a karácsonnyal és a húsvéttal Isten elvégezte.

Fotó: Merényi Zita (archív)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 22-29-i ünnepi számában jelent meg.