Ferenc pápa a fiatalokhoz: Bátorság, remény és szolidaritás – VIDEÓVAL

A Szentatya a Fájdalmas Szűzanya nevét viselő templomban rövid magánimádságot végzett, majd a templom előtti téren az abruzzoi és molise-i egyházmegyék ifjúságával találkozott, akikhez beszédet intézett.

Kedves Fiatalok! – szólította meg hallgatóságát a pápa, megköszönve, hogy olyan nagy számban és örömmel jelentek meg a találkozóra. – Az ünnepi lelkesedés és hangulat, amelyet ti tudtok teremteni, ragályos. A lelkesedés ragályos: de ismeritek-e vajon a lelkesedés szó eredetét? Görög eredetű szó és azt jelenti: van bennünk valami Istenből vagy mi vagyunk Istenben. Az egészséges lelkesedés ezt jelenti: van bennünk valami Istenből, és ezt örömmel fejezzük ki. Nyitottak vagytok ezzel a lelkesedéssel a reményre és kívánjátok a teljességet, értelmet akartok adni jövőtöknek és egész életeteknek.

De mit jelent mindez: megfelelő életút, kiválasztani az utat? Nem szabad egy helyben állni – egy fiatal nem tud egy helyben maradni. Menni kell valami felé, mert mozoghat valaki, de ez nem jelenti, hogy előre is halad: lehet tévelygő, aki körbe-körbejár az életben. Az élet pedig nem arra való, hogy körbe-körbejárjunk. Az élet arra szolgál, hogy egyenesen haladjunk előre, és ez a ti kihívásotok! – tanította a fiatalokat a Szentatya.

Egyrészt keresitek azt, ami valóban számít, ami szilárd és végleges marad az időben – olyan válaszokat kerestek, amelyek egvilágosítják értelmeteket és melegítik szíveteket – nem csak egy rövid időre, hanem örökre; fény a szívnek, fény az értelemnek, örökre. Másrészt attól féltek, hogy tévedtek – mutatott rá Ferenc pápa. – Ez igaz: aki mozgásban van, aki előrehalad, tévedhet. Féltek attól, hogy túlságosan elkötelezitek magatokat. Fennáll annak a kísértése, hogy mindig nyitva hagyjatok egy kis rést az új lehetőségek felé való menekülésre. Én ezt az irányt választom, mondjátok, de nyitva hagyom az ajtót, és ha nem tetszik, visszajövök és másfelé megyek. Ez az ideiglenesség azonban nem tesz jót, mert elsötétül az agy és a szív hideg lesz.

A mai társadalom és uralkodó kulturális modelljei – „az ideiglenes kultúrája” – nem nyújtanak kedvező légkört a szilárd kapcsolatokkal rendelkező stabil életformák választásához, amelyek a szeretet és a felelősség sziklájára, nem pedig a pillanatnyi érzelmek futóhomokjára épülnek. Az egyéni önállóságra való vágy olyan méreteket ölt, hogy mindig mindent megkérdőjelez, és viszonylagos könnyedséggel megszakít fontos és régóta fontolgatott választásokat, olyan életutakat, amelyekre a személyek elkötelezettséggel és odaadással léptek. Ez táplálja a felületességet a felelősség vállalásában, mivel fennáll annak a veszélye, hogy az emberek lelkük mélyén úgy érzik, hogy a felelősségtől végül is meg lehet szabadulni. Ma ezt választom, holnap azt, ahogy a szél fúj, arra hajlok én is; és amikor véget ér a lelkesedésem, másik útra lépek…

Ez az állapot, amikor körbe-körbejárunk az életben olyan, mint egy labirintus. Az előrehaladás azonban nem labirintus. Amikor egy labirintusban találjátok magatokat, álljatok meg. Keressétek meg a labirintusból kivezető fonalat, keressétek a kivezető utat: nem pazarolhatjátok el életeteket pusztán körbe-körbejárva – kérte a pápa.

Kedves fiatalok! Az ember szíve nagy dolgokra vágyik, fontos értékekre, mély barátságokra, olyan kapcsolatokra, amelyek az élet megpróbáltatásai során inkább megerősödnek, semmint megszakadnak. Az ember arra vágyik, hogy szeressen és szeressék, végérvényesen. Ez a leghőbb vágyunk. Az „ideiglenes kultúrája” nem fokozza szabadságunkat, hanem megfoszt bennünket valódi rendeltetésünktől, a legigazabb és leghitelesebb végcéloktól. Darabokra tört élet. Szomorú, ha elérkezünk egy bizonyos életkorhoz, és visszatekintve életünkre látjuk, hogy különböző darabokból áll, egység nélkül, véglegesség nélkül: minden ideiglenes benne.

Ne hagyjátok, hogy ellopják tőletek azt a vágyat, hogy életetekben nagy és szilárd dolgokat építsetek fel! Ne elégedjetek meg kicsiny célkitűzésekkel! Vágyódjatok a boldogság iránt, legyen hozzá bátorságotok, hogy kilépjetek önmagatokból, és teljes mértékben megvalósítsátok jövőtöket Jézussal együtt.

Egyedül erre nem vagyunk képesek. Az események és a divatok nyomásával szemben egyedül nem találjuk meg a helyes utat. De még ha meg is találnák, nem lenne elegendő erőnk ahhoz, hogy kitartsunk, hogy szembenézzünk a meredek utakkal, az előre nem látható akadályokkal. És itt lép közbe Jézus Urunk meghívása: Ha akarod… kövess engem. Meghív, hogy elkísérjen bennünket az úton. Nem azért teszi ezt, hogy kizsákmányoljon bennünket, nem azért, hogy rabszolgává tegyen bennünket, hanem azért, hogy szabadok legyünk. Ebben a szabadságban meghív és elkísér bennünket az úton. Csak Jézussal együtt, imádkozva és őt követve találjuk meg a tiszta világnézetet és az erőt, hogy kitartsunk mellette. Jézus végérvényesen szeret minket, véglegesen kiválasztott ki minket, véglegesen odaajándékozta magát mindnyájunknak. Ő ami védelmezőnk, idősebb testvérünk és ő lesz egyedüli bíránk. Milyen szép, hogy a lét váltakozó eseményeivel Jézus társaságában nézhetünk szembe, hogy velünk van személye és üzenete! Ő nem veszi el önállóságunkat vagy szabadságunkat; éppen ellenkezőleg: megerősíti törékenységünket, megengedi, hogy valóban szabadok legyünk, szabadok, hogy jót tegyünk, erősek, hogy folytassuk a jócselekedeteket, hogy képesek legyünk megbocsátani és bocsánatot kérni. Ilyen Jézus, aki elkísér bennünket, ilyen az Úr.

Szeretem ismételni ezt, mert gyakran elfelejtjük: Isten nem fárad bele a megbocsátásba. Ez igaz. Olyan nagyon szeret bennünket és mindig mellettünk áll. Mi vagyunk azok, akik belefáradunk, hogy bocsánatot kérjünk, de ő mindig megbocsát, amikor bocsánatot kérünk tőle. Ő véglegesen megbocsát, eltörli és elfelejti bűneinket, ha alázattal és bizalommal fordulunk hozzá. Segít nekünk, hogy ne bátortalanodjunk el a nehézségekben, ne tekintsük azokat leküzdhetetlennek; ha bíztok benne, és ismét kivetitek a hálókat egy meglepő és bőséges halászatra, lesz bátorságotok és reményetek arra, hogy szembenézzetek a gazdasági válság eredményeiből származó nehézségekkel is.

A bátorság és a reménység mindenkinek megadatott, de különösen jellemző a fiatalokra. A jövő Isten kezében van, aki gondviselő Atya. Ez nem azt jelenti, hogy tagadjuk a nehézségeket és a problémákat, hanem hogy úgy tekintünk azokra mint amelyek ideiglenesek és leküzdhetők. A nehézségek, a válságok Isten segítségével és mindenki jóakaratával leküzdhetők, legyőzhetők, átalakíthatók.

Nem akarom befejezni anélkül, hogy ne szólnék jelenlegi problémátokról, a munkanélküliségről. Szomorú ha „sem-sem fiatalokkal” találkozunk. Mit jelent ez a „sem-sem”? Se nem tanulnak, mert nincs rá lehetőségük, se nem dolgoznak. Ez az a kihívás, amelyet közösségileg le kell győznünk. Nem törődhetünk bele abba, hogy elveszítsük fiataloknak egy egész nemzedékét, akik nem rendelkeznek a munka erőteljes méltóságával. A munka méltóságot ad és mindnyájunknak mindent meg kell tennünk, hogy ne veszítsük el fiatalok egy nemzedékét. Vegyük elő kreativitásunkat, hogy a fiatalok érezhessék a munkából fakadó méltóságnak az örömét. Egy munkanélküli nemzedék a jövő kudarca a haza és az emberiség számára. Küzdenünk kell ez ellen. Segíteni kell egymásnak, hogy megtaláljuk a segítség és a szolidaritás megoldását. A fiataloknak van bátorságuk és reményük, és képesek a szolidaritásra. Ez a szó: szolidaritás nem tetszik a mai világnak. Egyesek azt gondolják, hogy egy illetlen szó. Azonban nem illetlen, hanem keresztény szó – azt jelenti, hogy előrehaladunk testvérünkkel, segítve őt a problémák leküzdésében. Bátorság, remény és szolidaritás.

A Fájdalmas Szűzanya kegyhelye előtt gyűltünk össze, amely azon a helyen épült, ahol ennek a földnek két leánya, Fabiana és Serafina, 1888-ban Isten Anyja látomásában részesült, miközben a földeken dolgoztak. Mária mindig segítségünkre siet: amikor dolgozunk, amikor munkát keresünk; legyenek bár világosak vagy zavarosak gondolataink; amikor imánk spontán fakad szívünkből, és akkor is, amikor szívünk sivár. Sok-sok férfi és nő, fiatalok és idősek fordultak Máriához, Isten és a mi anyánkhoz, az Egyház anyjához, hogy köszönetet mondjanak neki vagy kegyelemért könyörögjenek hozzá. Mária Jézushoz vezet el bennünket, és Jézus adja meg nekünk a békét. Forduljunk Máriához bizalommal, kérjük segítségét bátran és reménnyel. Az Úr áldjon meg mindnyájatokat – fejezte be a fiatalokhoz intézett beszédét Ferenc pápa, majd közösen elimádkozta velük az Üdvözlégy Máriát.

Végül ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlük: „Arra kérlek titeket, hogy imádkozzatok értem. Kérem, tegyétek meg! És ne feledjétek: az életben mindig haladjatok előre, soha ne járjatok körbe-körbe! Köszönöm szépen!”

Videó: CTV

Magyar Kurír