„Én nem diákokat fogok tanítani” – Bemutatták a Placid, avagy játszma a halállal című színdarabot

Az eseményen beszédet mondott Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

„Ez az év azért is különleges, mert nyolcvan évvel ezelőtt ért véget a második világháború. A béke Európa nyugati felének a szabadságot hozta el, a Szovjetunió által megszállt kelet-európai országok számára viszont negyvenévnyi diktatúra kezdetét jelentette” – emelte ki köszöntőjében Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke.

Az emlékezés mindannyiunk feladata, ám ebben a kommunista diktatúra túlélőinek jut a legnagyobb szerep, hiszen ők azok, akik vállalták, hogy elmondják az elmondhatatlant.

Egyéni sorsukon keresztül kaphatott arcot több százezer magyar szenvedése. Tőlük tudhatunk a kiszolgáltatottságról, az erkölcsi rend felforgatásáról, a zaklatásokról, a kényszerűen elhallgatott traumákról. Az emlékezés ugyanakkor azt is magában foglalja, hogy a múlt eseményeit közelebb hozzuk a fiatal korosztályokhoz.

„A NEB sokféle megoldást kínál arra, hogy a nemzedékeket elválasztó kommunikációs távolságot áthidalja” – mutatott rá Földváryné Kiss Réka. Így például színházi élményen keresztül is megpróbálják megmutatni a 20. század drámai történelmi kihívásait. A Magyar hősök. Elfeledett életutak a 20. századból című kötet írásaiból készült már egy színdarab. A most látható színmű Olofsson Placid atya életén keresztül mutatja be, hogyan lehetett túlélni az embertelen körülményeket.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is arra hívta fel a figyelmet köszöntőjében, hogy nem elég a tényekről beszélni, a terror működési mechanizmusát bemutatni; emberekkel és sorsokkal is találkozni kell, megismerve áldozatukat és szolgálatukat. Olofsson Placid atya egyszerre volt tanító és tanú, életútja a kommunista diktatúrával szembeni ellenállás alaptörténetévé vált.

A Placid, avagy játszma a halállal című színdarab rendezője Bezerédi Bendegúz, szövegét Szabó Borbála és Fehér Pörzse írta. A történet alapjául Ézsiás Erzsébet A hit pajzsa – Olofsson Placid atya élete című könyve mellett Placid atya visszaemlékezési szolgáltak.

Egy nap Placid atyáért, a bencés szerzetesért eljön a halál. Kaszája nincs, csak evezője és ladikja. Cinikus, pökhendi – tudja, hogy vele mindenki találkozni fog egyszer –, gunyoros, ugyanakkor csüggedt is. Unja, amit csinál. A fiatal pap – mint oly sokan – alkudozni kezd vele, hiszen úgy érzi, még nem áll készen, még annyi mindent szeretne tenni. Sikerül is valahogy kicseleznie a halált – Placid atyára még sok évtizednyi élet vár. Ezt ismerjük meg a továbbiakban, leginkább a fogságára fókuszálva.

Biztosan sokan tudják, hogy Olofsson Placid bencés szerzetes a háború után a Slachta Margit által létrehozott Szociális Testvérek Társasága egyházi tanácsadója volt. Közéleti tevékenysége miatt az ÁVH 1946-ban letartóztatta, majd a szovjetek kezére került, akik a hírhedt 58-as paragrafus alapján tíz év kényszermunkára ítélték. Így került a Gulagra – a kommunista koncentrációs táborba –, egy fakitermelésre, a brjanszki erdőbe.

A darabban Olofsson Placidot Martinkovics Máté személyesíti meg, míg Bezerédi Zoltán a halált alakítja, és számtalan további szerepet is játszik. Mindig annak a bőrébe bújik, akit a dramaturgia megkövetel, legyen az rabtárs, őr, újságíró vagy bárki más. A díszlet – Fábián Eszter munkája – roppant egyszerű, ám igen praktikus: Kharón ladikját látjuk, mely szertárként is funkcionál. Innen kerülnek elő a jelmezek és a szükséges tárgyak.

A bencés pap története színpadért kiált, mondhatnánk, hiszen visszaemlékezéseiben számtalan érdekes epizódot elmesélt. A rabság felé tartva, még a vonatból kidobott egy levelet, amely csodálatos módon végül eljutott az édesanyjához. Látjuk a darabban azt a sopronkőhidai esetet is, amikor takarítás közben „elénekelte”, hogy ő pap, és kész meggyóntatni a rabokat. Természetesen a jól ismert vécéülőkés történet is előkerül: az egyik őr egy német zsákmányvonatról szerzett csomaggal keresi meg Placid atyát. Az újságpapírból két műanyag vécéülőkét vesz elő, és arra kéri Placidot, keretezzen be velük két képet. Sztálinét és Leninét.

Egy internálótábor egyáltalán nem vidám hely, ennek ellenére a humor fontos szerepet játszik a darabban. Ezáltal válik érzékelhetővé Placid atya személyisége, életfelfogása, melynek alapja az abszolút optimizmus. Minden helyzetben meglátta a jót, sőt, sokszor még a csodálatosat is képes volt észrevenni a Gulag szörnyű világában. „Miért ragaszkodsz az élethez? – kérdezi a halál. – Mert az élet szép – hangzik az egyszerű válasz –, az életet Istentől kaptuk, és vigyázni kell rá.” Mindez azonban nem a semmiből jött.

Placid atya a sopronkőhidai rabságban ébredt rá a hivatására: „Én nem diákokat fogok tanítani, nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban.”

A Gulagra visszaemlékezve így fogalmazta meg ezt: „Nekem nem lehetett összeroppannom, mert akkor, ott a kereszténység roppant volna össze.” Lelki szakmunkásként meghatározta a túlélés négy szabályát: „A szenvedést nem szabad dramatizálni; az öröm szükséges a túléléshez; nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál.” A negyedik tűnik a legfontosabbnak: „Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. Mi, hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja túlélésünket.” 

A Placid, avagy játszma a halállal kifejezetten alkalmasnak tűnik arra, hogy betöltse feladatát: egy hiteles életutat érdekfeszítően bemutatva közelebb hozhatja a múltat a fiatal korosztályhoz. A NEB tájékoztatása szerint ebben az esztendőben még kilenc előadás lesz, elsősorban gimnáziumokban. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban novemberben lehet majd ismét látni a színdarabot.

Fotó: NEB

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. március 8-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.