A körlevél mottója Izajás próféta könyvének gyönyörű részlete: „Törd meg az éhezőnek a kenyeret, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől. Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged… Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik. Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít… Újra felépíted az ősi romokat, és helyreállítod a régi nemzedékek építette alapfalakat” (58,7–12).
A körlevél nyolc fejezetből áll. A Csodálatos emberségünk rész leszögezi: az ember nem egy bonyolult gépezet, és nem is egy különlegesen fejlett állat. Az emberi személy „Isten teremtő szándékának csodája, aki Jézus Krisztusban a feltámadásra és az örökkévalóságra meghívott lény. Az emberi személyt ezért mint Isten képmására alkotott, megismételhetetlen, egyedi létezőt tisztelet illeti meg a fogantatástól a természetes halálig, testi és lelki létében, kultúrájában és személyes történetében egyaránt. A személy méltósága és istenképisége, a család, a tágabb közösséghez való tartozás, az anyanyelv és a kultúra, a spiritualitás és életadó keresztény gyökerek képezik azokat az értékeket, amelyekre a közös jövőnket építenünk kell”.
A család: a szeretet tűzhelye és az élet bölcsője című fejezet kiemeli: az Egyház feladatának tekinti, hogy a házasságot mint szeretetközösséget és vonzó életutat mutassa fel, valamint közvetítse a házasság szentségének értékét, az elköteleződés, a hűség és az áldozatvállalás szépségét.
A főpásztorok „fájdalommal” látják, hogy számos családban meggyengültek a legszemélyesebb kapcsolatok. Bár a válások száma valamelyest csökkent, továbbra is sok gyermek nő fel sebzett családi közegben. Az Egyház küldetése nem az elítélés, hanem az igazság és az irgalom együttes képviselete. „Szeretnénk kijelenteni, hogy senki sincs kizárva az Egyház szeretetéből és szolidaritásából. Ha életállapota fájdalmas módon kizárná is a szentségi életből, az Egyház szeretetének akkor is részese marad.” Ezért a főpásztorok különösen fontosnak tartják a családközösségek szerepének növelését.
A körlevél arra is kitér, hogy az azonos neműek iránti vonzódás kérdése a keresztény családok életében is megjelenik. Az Egyház megértéssel fordul azon családok irányába, akik ezzel a kihívással szembesülnek. „Arra bátorítjuk őket, hogy – minden ember méltóságát tiszteletben tartva – az érintett családtagjuk felé türelemmel, irgalommal és szelíd szeretettel forduljanak, miközben hűségesen képviselik Egyházunknak a Szentíráson alapuló tanítását.”
Az Egy igazságosabb és emberségesebb gazdaságért című rész rámutat: az elmúlt harminc évben kétségkívül születtek eredmények, az átlagos reáljövedelem körülbelül 2,3-szorosára növekedett, a foglalkoztatottság is jelentősen bővült, de a gazdasági nehézségek és a súlyos egyenlőtlenségek továbbra is jelen vannak a magyar társadalomban. Különösen is bántó a leggazdagabb réteg sok esetben fényűző életmódja. Magyarországon ma is körülbelül 200 ezer gyermek nő fel súlyos anyagi hátrányban, túlnyomó többségük a roma kisebbséghez tartozik. Felzárkózásuk ügye mindannyiunk közös felelőssége. A gazdasági élet területén a mai magyar társadalom legfontosabb kihívása a leszakadó néprétegek esélyeinek erősítése. A Szentírás is arra tanít, hogy igazságosság nélkül, a szegények iránti kitüntetett szeretet nélkül nincs életerős és boldog társadalom. Jézus felszólítja a gazdag ifjút, hogy javait ossza meg a szegényekkel (Mt 10,21).
A körlevél emlékeztet rá: az elmúlt évtizedekben a korrupció erősen jelen volt a gazdasági életben. A Katolikus Egyház fontosnak tartja a korrupció minden formájának elutasítását, valamint az átláthatóság és a tisztesség érvényesülését a gazdasági életben. Az Egyház jelentős számú olyan iskolát tart fenn, ahol a tanulók nagy része hátrányos helyzetű. Közel száz helyszínen biztosít tanulási lehetőséget a legszegényebbek számára.
Az Oktatás, nevelés, kultúra című rész megvilágítja: korunk oktatási rendszerei szerte Európában, így Magyarországon is drámai kihívásokkal szembesülnek: demográfiai változásokkal, kulturális bizonytalansággal, a fiatalok identitásválságával, a súlyos pedagógushiánnyal és az ebből fakadó mindennapos küzdelmekkel. Minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy a legszegényebb családok gyermekei is minőségi oktatáshoz jussanak.
A katolikus oktatásnak vissza kell találnia az iskola eredeti feladatához, amely három alappillérre épül: a személy méltóságára, a közösség valóságára és a remény szolgálatára. Az oktatás és a nevelés nem merülhet ki a tudás egyirányú átadásában, hanem a közösségen belül kialakuló kapcsolatok válnak az elsődleges nevelési térré. „Befogadó, a tehetséget felkaroló, közösséget építő iskolák lehetnek egy méltányosságra, tiszteletre és munkára épülő nemzet újjászületésének műhelyei.”
A Szeretet és igazság a közéletben című rész figyelmeztet: Egyházunknak arra kell törekednie, hogy a közösségeinkben természetszerűen jelen lévő eltérő politikai hovatartozások ne okozzanak belső feszültségeket, törésvonalakat. Az Egyház által fontosnak tartott értékekhez – a béke megőrzéséhez, a család védelméhez, a saját migrációs politikához való jogunkhoz – ragaszkodva minden olyan döntésben, amely ezeket tiszteletben tartja, törekednünk kell az együttműködésre. A közbeszédben rendkívül romboló az agresszív hangnem, mások emberi méltóságának megsértése. „Megtorló kommunikációnak, bosszú- és gyűlöletbeszédnek, groteszkre épülő stílusnak nem volna helye a közbeszédben.” A körlevél figyelmeztet: „Nem lehet jogállamot a jog áthágásával, és nem lehet szeretetteljes társadalmat a gyűlöletkeltésre alapozva felépíteni. A hatalmat gyakorlók önkorlátozása és a más vélemények érdemi meghallgatása elengedhetetlen feltétele egy harmonikus közösségnek.”
A Teremtésvédelem című fejezet leszögezi: a természet rombolása nem egyformán sújt mindenkit: az igazságosság és a béke lábbal tiprása a legszegényebbeket, a társadalom peremére szorultakat sújtja leginkább, és „aláássa magát a társadalmi stabilitást” – olvasható XIV. Leónak a teremtésvédelmi imanapra írt, 2025. szeptember 1-jei üzenetében.
Elődje, Ferenc pápa pedig így fogalmazott: „Világunk összeomlóban van, és talán törésponthoz közelít.” Fenntarthatatlan helyzetünknek nem pusztán gazdasági vagy technológiai, hanem elsősorban erkölcsi és lelki gyökere van. Ezért megoldást csak akkor találhatunk, „ha mélységes változás megy végbe szívünkben, ha életformánkat alapjaiban megváltoztatjuk, fogyasztásunk és törekvésünk fenntarthatatlan formáit átalakítjuk. A teremtésvédelem célja a Teremtő és teremtményei iránti szeretetünk gyakorlása”.
A fiatalok helyzete és közösségeink megújulása című rész kiemeli, hogy az elmúlt harminc év egyik legjelentősebb társadalmi változása a rohamosan gyorsuló digitalizáció volt. A személyes jelenlétre épülő közösségi élet helyét sok esetben online kapcsolódások vették át. Az Egyház sok területen veszített hitelességéből. Ezzel együtt kiemelten fontos küldetése, hogy segítse az embereket – különösen a fiatalokat – abban, hogy megtanulják a digitális eszközök tudatos és mérsékelt használatát, és megéljék a belső szabadságot. Az ember nem egyedüllétre, hanem szeretetkapcsolatra teremtett lény, Isten maga is szeretetközösség: az Atya, a Fiú és a Szentlélek egysége. A digitális korban különösen lényeges újra felfedezni a valódi emberi kapcsolatok jelentőségét.
Az Egyház küldetése az, hogy Krisztus arcát mutassa a sebzett emberek felé. A befogadó Egyház mentalitása különösen fontos korunk fiataljai számára, akik sok esetben bizonytalan identitással, lelki sérülésekkel vagy a közösségek iránti bizalmatlansággal élnek.
A társadalom spirituális megújulásai című, befejező rész figyelmeztet bennünket: missziós feladatunk része, hogy korunk irgalmas szamaritánusai legyünk. A megoldásokra fókuszáló világunkban fontos felismernünk, hogy nem szüntethetjük meg a fájdalmat anélkül, hogy részt vállalnánk benne, hogy osztoznánk annak elszenvedőivel. Ott, ahol az emberi méltóság sérül, Egyházunknak jelen kell lennie, „és hidat kell építenie az emberek, csoportok, világnézetek között. Amikor igazságtalanságot tapasztalunk, vállalnunk kell prófétai küldetésünket… Legyünk az egység, a kiengesztelődés, a béke és az irgalom tanúságtevői. Csak így járulhatunk hozzá a társadalom mélyebb és tartósabb megújulásához… A vak káosszal szemben az imádság, a csend és az Istenre figyelő belső béke ad valódi védelmet”.
A körlevél zárszava arra hív bennünket: merítsünk inspirációt a dokumentum egyik-másik mondatából, beszélgessünk ezekről a témákról baráti körben és egyházi közösségeinkben. „Tegyük meg azt, ami rajtunk áll, amire képesek vagyunk a teremtett világért, az egész emberiség jövőjéért! Legyünk egy igazságosabb és testvériesebb világ építői!”
Igazságosabb és testvériesebb világot! – 30 év után
Magyar Kurír 2026
Az Igazságosabb és testvériesebb világot! – 30 év után című körlevél megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9–18 óráig), vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.
Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

