„A szegények Jézus teste” – Keresztút a hajótörésben meghalt 71 menekült emlékére

A Vatikáni Rádió olasz nyelvű szerkesztőségének oldalán Salvatore Cernuzio számolt be az eseményről, az alábbiakban tudósításának fordítását tesszük közzé.

Mintegy ötezer ember gyűlt össze Crotonéból és környékéről a körmenetre a február 26-i hajótörés helyszínén a tengerparton. A menekültek csónakjának fájából készült kereszt előtt, a homokban heverő, partra vetett tárgyak között az emberek sírtak, énekeltek és imádkoztak.

Angelo Raffaele Panzetta érsek a körmenetben az imám mellett haladt. „Nem akarunk olyan Európát, ahol nehéz befogadásra találni. A szegények Jézus teste” – hangsúlyozta.

Egy 24–36 hónapos kisgyermekre való szürke pamutpulcsi hever a Steccato di Cutró-i strandon, homokkal, kavicsokkal, náddal borítva. Valaki egy kis oltárt állított fel mellé, gyertyákkal, virágokkal, kereszttel. Anna, egy cutrói asszony, kiskutyájával a karjában, térden állva simogatja a pulcsi ujját. Közben olyan nagyon sír, hogy elmaszatolódik a sminkje: „Ki tudja, milyen hideg lehetett a jeges vízben, milyen nagy volt a félelem… Az életet keresve jöttek hozzánk, és itt érte őket a halál.”

Közben zajlik a keresztút, tizennégy stáció, énekekkel, imákkal kísért menet, amelyeket a crotone-Santa Severina-i főegyházmegye szervezett március 5-én délután, hogy megemlékezzen a hajótöröttekről, akiket elnyelt a „víz sírja”, a Jón-tenger február 26-án, vasárnap hajnalban, amikor a Törökországból indult csónak zátonyra futott, és férfiak, nők és gyerekek estek a vízbe.

„Állítsuk meg az embercsempészeket, ne engedjük, hogy továbbra is ennyi ártatlan ember életével végezzenek! A remény útjai soha többé ne váljanak a halál útjaivá! A Földközi-tenger tiszta vizét többé ne szennyezzék vérrel ilyen tragikus események! Adjon az Úr erőt, hogy be tudjuk ezt látni, és tudjunk sírni!” – mondta Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozásakor.

Azon a parton, ahol 71 – főként afgán és pakisztáni – migráns hullámoktól megtépázott holttestét vetette felszínre a víz, Crotone és környéke lakói körmenetben haladtak egy hatalmas, fából készült felemás feszület mögött. Nem akármilyen fából készült, hanem a széttört csónak fájából. Egy helyi asztalos készítette el a tragédia utáni órákban, és a Le Castella-i plébánián fogják őrizni – mondta el Francesco Loprete plébános a keresztút előtt. „A gerendákat és a fadarabokat látva Jézus keresztje jutott eszembe: ez a durva, hideg fa hordozta annyi ártatlan testét, akik olyan bűnökért haltak meg, amelyeket nem követtek el; magába vésve őrzi ezeknek a testvéreinknek az álmát… A tenger mindent elsodor. Fennáll a veszély, hogy mi is kitöröljük az emlékezetünkből ezt a drámát, amely annyira megérintett bennünket.”

A körmenet során felváltva vitték a keresztet vállukon a környező települések hívei. Az áramlatok miatt más településeken is vetett partra a víz holttesteket. Az utolsó előtti stációnál a környező települések polgármesterei vitték a keresztet. Mögöttük, a kereszt két karjának árnyékában egymás mellett haladt Angelo Raffaele Panzetta érsek és a cutrói mecset imámja, Musztafa Acsik, egymás mellett imádkoztak a zömében iszlám vallású áldozatok lelkéért. A püspök vörös stólában, összekulcsolt kézzel; az imám, akit 14 éves lánya, Malak kísért, kezében a muszlimok által a napi öt imához használt szőnyeggel. Erőteljes kép, akárcsak amikor március 1-jén mindketten letérdeltek a palamilonei ravatalozóban sorakozó 66 holttest fölé.

Panzetta érsek megcsókolta a keresztet, és megáldotta a jelenlévőket, majd azt mondta: „A keresztutat muszlim testvéreinkkel egységben tartjuk, hogy együtt imádkozzunk az egy Istenhez.”

Körülötte megrendült emberek álltak, több ezer ember. „Nem számítottunk ekkora részvételre” – mondták a Migrantes Iroda szervezői. „Kötelességünk itt lenni, mindannyian érintettek vagyunk ebben a tragédiában, amely bekopogtatott az otthonunkba” – kommentálja egy nő, aki férjével karonfogva halad a menettel. Ott vannak a sorban a tűzoltók, sportegyesületek, helyi boltosok, gyerekek, idősek, egész családok, két kerekesszékes fiú, Giovanni Checchinato, Cosenza érseke és Serafino Parisi, Lamezia Terme püspöke. Sírnak, énekelnek, a Golgotára vezető úton imákat mondanak az ártatlan gyermekekért, akik az igazságtalanság miatt haltak meg, azokért, akik a világ tragédiáitól vagy a „kirekesztő és önző politikától” szenvednek, az anyákért, akik elveszítik gyermekeiket.

Az eleinte tiszta égbolt elsötétül, amikor a tömeg a partra érkezik, mintha fokozni akarná a megrendülést, ami elfogja az embert a hajótörés maradványainak láttán, amelyek hét napja mozdulatlanul várakoznak a homokban: cipők, ruhák, mentőcsónakok, játékok, élelmiszerkészletek… Az árhullám mindent partra mosott. És valakik, talán a rokonok vagy maguk a túlélők, akik az elmúlt napokban visszamentek a crotoneiek által „a bánat tengerpartjának” nevezett területre, mindent egybegyűjtöttek a fából és drótból készült rögtönzött keresztek alá. Az egyik ilyen kereszt fölé egy idős asszony térdel, és egy piros rózsafüzért helyez el. Keresztet vet, majd csatlakozik a környező dombokon is álló tömeghez, hogy a roncsok mellett hallgassa az érsek záró szavait.

Erőteljes szavak, az egyes hívőkhöz, de a felelős pozícióban lévőkhöz is szólnak: „Jézus Isten tágra nyitott és befogadó szíve az emberiség felé, ezért menet közben feltettük magunknak a kérdést: keresztények vagyunk-e még? Persze vannak keresztény gyökereink, műalkotásaink, kereszt lóg a nyakunkban, elvégezzük a kilencedeket, megkereszteljük a gyermekeinket. De hogy lehet az, hogy kétezer éve követjük Jézust, és még nem tanultuk meg igazán befogadni? Valami nem működik az életünkben…” – szögezi le a prelátus.

„Ha valóban befogadjuk Jézust, engednünk kell, hogy a szívünk megváltozzon, és nem szabad hagynunk, hogy a félelem kőszívűvé tegyen bennünket. Ha keresztények vagyunk, nem lehetünk nem befogadóak. Befogadónak kell lennünk, nyitott szívvel kell rendelkeznünk, mint Jézus, és ezért nem akarunk egy szögesdróttal körbekerített Európát, egy olyan Európát, ahol nehéz befogadásra találni.

A szegények Jézus teste, azok, akik életüket vesztették ebben a tengerben, Jézus teste. És itt, ez előtt a tenger előtt bűnbánatot kell tartanunk, mindannyiunknak, senki nem kivétel. Mert felelősségünk, hogy a befogadás, a testvériség, a barátság légkörét teremtsük meg magunk körül

– mondja Panzetta. – Kérjük az Úrtól a megtérés ajándékát: vendégszerető közösségek akarunk lenni. Népünk, területünk DNS-ében benne van, hogy tágas, nyitott szívvel bírjunk. Ne engedjük, hogy a félelem kőszívű közösségekké tegyen bennünket, akik megrémülnek a sokféleséggel szemben. Mi a különbözőségek együttélését akarjuk.”

Az imám megköszönte mindenkinek az iszlám közösségnek nyújtott támogatást, és az egyik pappal együtt fehér virágkoszorút dobott a tengerbe.

Ez a gesztus felidézi a tíz évvel ezelőtti lampedusai megemlékezést, amikor Ferenc pápa ugyanezt a szimbolikus gesztust tette, hogy tisztelegjen a halottak emléke előtt, akiket nem a szárazföld, hanem a Földközi-tenger vize temetett el. Egy „temető a szabad ég alatt”. Ami most, az immár sokadik tragédia után még inkább az lett.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Magyar Kurír