„Szombat” szavunk nyelvi öröksége és teológiai tartalma

Szombat vagy vasárnap

A zsidóság számára a szombat volt fontos, a kereszténység számára a vasárnap. A kettő között szoros összefüggés van. A kereszténység a vasárnapi napon Krisztus feltámadását ünnepli. Ezt őrizte az ókeresztény liturgia és a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgiánk is, amikor hangsúlyosan az Úr feltámadására helyezi a hangsúlyt a vasárnapi napon. Ezt őrzi a latin „dies Dominica”, az Úr napja szó, amely az olaszban „domenica”, a franciában „dimanche”, a spanyolban, portugálban „domingo”, a románban „duminică”, stb. Ezt őrzi az orosz „vaszkreszenyie”, vasárnap szó, amely egyben feltámadást is jelent. A többi szláv nyelvben a „niedziela”, „nyegyelja” szó ment át, amely szintén zsidó-keresztény tartalmat hordoz: nem dolgozást, pihenést jelent. Ezekben a nyelvekben

a szombat mint pihenőnap szolgált mintául és vették át, alkalmazták vasárnapra.

Az Úr vasárnap hajnalban támadt fel, éppen azért, mert nem volt szabad őt szombati napon, szabbat napján keresztre feszíteni. Ezért volt, hogy pénteken, nagypénteken történtek az események a Golgotán, szombat az Úr halálának a napja, vasárnap a feltámadásé. A zsidóságnak köszönhetjük, hogy vasárnapunk vasárnap lett és hogy a keresztények nem a szombatot tartották, hanem a vasárnapot. Ez a talán legősibb keresztény intézmény, visszamegy Nagy Konstantin császárra, ő írta elő és máig ható érvénnyel tartjuk. A magyar nyelvben, ismeretes módon, a „vásárnap”-ból lett a vasárnap: Szent István előírta, hogy minden tíz településnek épüljön egy templom. Hogy a népek odajöjjenek, ekkorra tette a vásárt. A szentmise alatt a vásár szünetelt, utána folytatódott. Praktikus megoldás.

Elmondhatjuk, hogy nincs vasárnap szombat nélkül. Értsd: nincs feltámadás-vasárnap pénteki keresztrefeszítés nélkül.

„Szombat” szavunk mint ószláv nyelvemlék

A „szombat” szavunk maga nyelvi folyamatosságában is őrzi annak hagyományát, mert – ha több áttételen át is – a héber „szabbat” szóra megy vissza, amely a görögben szintén „szabbat”, majd a latinban „sabbato”, az olaszban „sabato”, a spanyolban, portugálban „sábado”, az oroszban, szerbben, horvátban „szubota”, bolgárban „szübota”, a lengyelben „sobota”. Szintén „sobota” csehül, szlovákul, szlovénul, „sâmbătă” (ejtsd: szambata) románul, stb.

A magyar nyelvbe a görög szabbat szó egyik változata ment át, szláv közvetítéssel.

A szlávok lehet, hogy gót közvetítéssel ismerték meg, a délnémet szó a szombatra ma is „Samstag”. Itt találjuk azt az m-et, amely a mai szlávból hiányzik.

Az „m” betű egy ószláv orrhang, más szóval nazális hang maradványa, a szombat szavunkat lengyelül így kellene átírni: „sąmbat”.

Éppen a lengyel az, amely megőrizte ezt az ószláv nazális hangot, és az orosz és más nyelvek, a szláv nyelvek fejlődését követve, mai kiejtésükben már nem őrzik. A magyar igen, ezért elmondható, hogy a magyar egy fontos bizonyíték a hang létezésére az ószlávban, más szóval, a magyar nyelv őriz ószláv elemeket. A magyar nyelvfejlődés idegennek érezte ezt az orrhangot, megőrizte, de nem változtatta meg. Nem követte a szláv népek nyelvi fejlődését, hanem zárványként magával hordozta ezt, csakúgy, mint a „pisztráng”, az „Ungvár”, a „Munkács” szavaink. A magyar nyelv ezeket a szavakat ószláv nyelvi korban vette át és megőrizte. A magyar nyelv egyben ószláv nyelvemlék. A nyelvészek a magyar nyelv ismerete nélkül nem tudnák oly könnyen rekonstruálni az ószlávot.

„Szombat” szavunk farizeusi és jézusi értelmezése

A farizeusi hagyomány számára igen hangsúlyos volt a szombati pihenőnap megtartása, amikor ezer lépésnél többet nem volt szabad megtenni. Ezért ma is vigyázni kell a mai Jeruzsálem városában, ahol ortodox zsidók laknak, szombaton ne haladjunk át, különösen ne gépkocsival. Előfordulhat, hogy ezért atrocitások érnek bennünket.

Szombaton nem volt szabad dolgozni, bérmunkát végezni. Jézus azonban rámutat, hogy szombaton a zsidóság papjainak igenis szabad volt végezni az istentisztelet szent cselekményeit. Ezért a szombati pihenőnapra a legjobb ellenpélda éppen az, hogy maga a zsidó rabbiság nem tartja be, pontosabban szombaton arra kényszerül, hogy végezze a szent cselekményeket a templomban, a zsinagógában. A Templomban, amely egyetlen és amely Jeruzsálemben van, és szerte a világon a zsinagógákban, amelyek mindenütt megtalálhatók, ahol legalább tíz férfi található – a zsinagóga (szünagógé) görög eredetű szó, összejövetelt jelent, az összejövetel helyét –, és ahol szombatonként az istentisztelet keretében kibontják a Tóra tekercset és a rabbi – vagy más felnőtt gyülekezeti tag – felolvassa és magyarázza, kifejti annak tanítását.

Jézus ismételten hangoztatja: az Emberfia ura a szombatnak is. Vállalta ennek következményeit, vállalta azt, hogy a farizeusok és más zsidók halálát kívánták és el is érték. Ezáltal bontotta le a zsidóság ősi intézményét, a szombatot és építette fel a keresztény szombatot, a vasárnapot.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír