„Új élet lesz a vérből” – Megkezdődött a Brenner János-emlékév

Hazai – 2016. december 18., vasárnap | 13:51

Császár István egyházmegyei kormányzó december 17-én, a szombathelyi Szent Kvirin- templomban megnyitotta a Brenner-emlékévet, csaknem napra pontosan 59 évvel azután, hogy Szentgotthárd közelében ismeretlenek meggyilkolták Brenner Jánost, a fiatal, szombathelyi születésű papot.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Brenner János a keresztényüldözések idején kivégzett Kvirinhez hasonlóan vértanúvá lett. A tettesek soha nem lettek meg. Azért kellett meghalnia, mert pap volt, és nagyon hitt a hivatásában. Boldoggá avatási eljárása ma már a befejező szakaszában jár.

A mise számos koncelebránsának egyike Brenner József, János öccse volt, aki az ünnepi alkalomból interjút adott lapunknak, amelyet később közlünk.

Az evangéliumban Jézus családfáját hallgatjuk meg. Ez az a rész, amit sokszor érdektelennek tartunk, és nem értjük, hogy ennyi név száraz felsorolásának hogyan lehet lelki üzenete. Pedig a maga monotóniájában kivételes erővel képes közvetíteni, hogyan érvényesül – számunkra felfoghatatlan módon – emberi történeteken, nemzedékek során át az isteni akarat. Hogyan lesz üdvtörténet a hétköznapjainkból, az erőfeszítéseinkből, a szenvedéseinkből és az áldozatvállalásra való készségünkből. 

Brenner János papi jelmondata mögött is ez a gondolat húzódott meg: „Az Istent szeretőknek minden a javára válik.” „Az 1957. december 14-ének éjszakáján történt gyilkosság híre gyorsan elterjedt – kezdi prédikációját Császár István. – El lehet képzelni a megrökönyödést a hívek körében országszerte, de szinte lehetetlen átérezni, hogy mit kellett átélniük a szülőknek. Önkéntelenül is efféle kérdések tolulnak föl bennünk hasonló esetben: »Hogyan történhet ilyesmi? Uram, miért engedted meg ezt? Gonosz kezek miért tehetik semmivé szép terveinket?«

Brenner Jánost nagyra értékelték az elöljárói, Kovács Sándor megyéspüspök éles elmeként, kiváló tehetségként, kiforrott egyéniségként jellemezte. Olyan papként, aki mindenütt megállja a helyét. Szerették a hívek is. Érthetetlen, hogyan lehetett az Isten akarata egy ilyen ember korai, erőszakos halála. És mindig érthetetlennek, különösen fájdalmasnak tartjuk, amikor fiatal ember hal meg hirtelen. De János papi jelmondatában már ott volt a válasz: „Az Istent szeretőknek minden a javára válik.”

Így van a mi életünkben, és így volt ez abban a viharos korban is, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után. Márai Sándor a hősök előtt tisztelgő versében ezt írta: »Angyal, vidd meg a hírt az égből, / Mindig új élet lesz a vérből«. Nem halhattak meg hiába a hősök, nem volt hiábavaló az áldozatuk, mert élet lesz a vérből. A család és a hívek szörnyű fájdalma, megrökönyödése olyasmi, amit minden ember pontosan ért, képes elképzelni, és teljesen indokoltnak tart. De míg földi életünk csak évtizedekben mérhető, Isten terveiben az örökkévalóság szempontja érvényesül. Ma, hat évtizeddel később Brenner János már jel. Jele számunkra annak, hogy az Istent szeretőknek minden javára válik, hogy élet lesz a vérből, és válasz arra a kétségbeesett kérdésünkre, amellyel Istent faggatjuk, amikor váratlanul, fiatalon meghal valaki, akit szerettünk: »Mit csinálsz, Uram?« Brenner János példája ugyanis hozzásegít, hogy így imádkozzunk tovább: »Nem tudom, de amit csinálsz, az a legjobb. Elfogadom, mert messzebbre látsz, mint én.«

A vértanúk vére a kereszténység magvetése; a kereszténység erejének jele, ha vértanúi vannak, a kereszténység jelentős részben éppen vértanúi által aratott győzelmet annak idején a Római Birodalom felett. Brenner János kész volt a vértanúságra, nem menekült előle, hivatásának teljesítését a legszentebb kötelességének tekintette. Jézus volt a példaképe, aki így imádkozott az Atyához kereszthalála előtt: »Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!«”.

Fotó: Merényi Zita

Videó: Szombathelyi Egyházmegye

Kiss Péter/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria