30. születésnapját ünnepelte a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye karitászszervezete

A találkozó elején Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az egyházmegyei karitász alapítója emlékezett vissza a kezdeti évekre. A karitász volt az első intézmény, amelyet létrehozott az egyházmegye alapításának évében, 1993-ban. Ez is azt mutatja, hogy a tevékeny szeretet gyakorlását, a rászorulók szolgálatát már akkor az egyik legfontosabb feladatuknak tartották.

Bosák Nándor püspök az alapítás körülményeiről elmondta, hogy a rendszerváltás éveit megelőzően is sok segítség érkezett külföldről, amelyet a korábban megalakult Máltai Szeretetszolgálaton keresztül is szállítottak erre a területre, illetve a segélycsomagokat innen vitték tovább Kárpátaljára, Romániába. A II. világháború előtt is működő országos Katolikus Karitászt 1991-ben szervezték újjá, ebbe csatlakozott be az egyházmegye karitatív szervezet. Harminc évvel ezelőtt az egyházmegye a nulláról építkezett, az intézmények létrehozására is sok anyagi segítségre volt szüksége. A külföldi karitatív szervezeteken keresztül például a Szent Imre-kápolna Svájcból és Ausztriából kapott támogatásnak köszönhetően készült el, de ugyanígy az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet is adományokból épült, abban németországi, olaszországi, svájci szervezetek voltak az egyházmegye segítségére.

Az egyházmegyei karitász megalapításának egyik célja volt, hogy az önkéntesek az emberek között, a plébániák közösségében éljenek, ők abban az időben főként abban segítettek, hogy a beérkező adományokat a valóban rászorulók kapják meg. Bosák Nándor püspök a szervezet vezetésével Gégény Bélát bízta meg.

A nyugalmazott megyéspüspök egy másfajta segítségről, a másik emberhez való odafordulásról is szólt, amelyről Ferenc pápa is gyakran beszél. A Szentatya a szegények világnapjára írt üzenetében többek között azt hangsúlyozta, hogy nem aprópénz kell a szegényeknek – ne dobjuk eléjük az alamizsnát –, hanem a személyes melléállás feladatát valósítsuk meg. A szeretetcselekedetekhez tartozik az is, amikor idős, magányos embereket látogatunk meg. Példaként megemlítette a Seregély István Papi Szociális Otthont – ahol ő is él –, és látja, hogy az idős emberek menyire örülnek egy-egy látogatónak.

Továbbá karitásztevékenység a közösség jó hírének az erősítése is, ellensúlyozva azokat a negatív hangokat, amelyek rombolják az egyház közösségét. Mindig legyenek olyan emberek a plébániai közösségekben, akik vállalják, szolgálják a közösséget ilyen formán is – hangsúlyozta a püspök, majd összegezve gondolatait kifejtette, hogy

a vallásosságunk nemcsak abból áll, hogy imádkozunk. Ha a hitünk a szeretetcselekedetek által nem irányul a másik emberre, a közösségre, a rászorulókra, akkor magába zárt életünk lesz.

A mi hitünk közösségteremtő, és ha azt jól megéljük, akkor élővé válik.

Gégény Béla, az egyházmegyei karitász első, valamint Mészáros László, a második igazgató is jelen volt az eseményen. Gégény Béla 21 éven keresztül igazgatta a karitatív szervezetet. Egy-két éven belül majdnem az összes plébánián megkezdték működésüket a karitászcsoportok. A csatlakozó önkénteseket olyan formán is segítette, támogatta, hogy részükre népfőiskolát szervezett a nyíregyházi plébánián, ahol előadások segítették őket a szolgálatuk, feladatuk meghatározásában, valamint évente háromnapos lelkigyakorlaton is részt vettek. Így alakult az egyházmegyei karitász, és lett a nyolcszáz fős közösség.

Csordás Gábor, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosa, az egyházmegyei karitászigazgató gondolataiban többek között azt emelte ki, hogy a karitászmunka nem másodlagos dolog a keresztény ember életében. Az új adventi időszak elején megköszönte azok munkáját, akik a saját területükön, áruházakban gyűjtéseket szerveznek, vállalkozókat szólítanak meg, mert már nem kapnak adományokat külföldről, ugyanis Magyarország a jóléti társadalom kategóriába tartozik. És valóban, az éhenhalástól senkinek nem kell tartania, most inkább másfajta szegénységgel kell szembenéznünk. Ez a fajta szegénység nemcsak testi, hanem sokkal inkább lelki természetű, az elhagyatottságról szól. Idős emberek várják egyedül az ünnepeket, élik magányosan a hétköznapjaikat, elveszve érzik magukat ebben a világban. Hány és hány olyan elhagyatott gyermek is van, akik bár lehet, hogy családban élnek, talán az anyagi feltételek sem hiányoznak az életükből, de soha senki nem beszélget velük. Ők az Afrikában éhező gyermekekhez hasonlóan szerencsétlenek, mert a lelki táplálékukat nem kapják meg. Sok beteg emberrel is találkozunk, akik nem jutnak hozzá megfelelő egészségügyi ellátáshoz, és segítenünk kell a Kárpátaljáról, Ukrajnából érkezett testvéreinket is. Feladat tehát bőven van most is. A karitász munkatársaknak a feladata, hogy egyrészt anyagi, másrészt emberi segítséget nyújtson, mint amiről a karitász mottója is szól: „Embertől emberig” – fogalmazott Csordás Gábor.

A harmincéves évforduló ünnepségének koronája a hálaadó szentmise volt, amelyet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be. A főpásztor közel három évtizednyi szolgálata alatt már több egyházmegye karitászközösségével találkozott. Azt tapasztalta, hogy a sok-sok jó mellett mindig van tüske, fájdalom, sértődöttség, széthúzás. Elgondolkodott azon, hogy miért van ez. A válasz nagyon egyszerű:

ami veszélyes a gonoszra, ott a gonosz sokkal nagyobb erővel akar jelen lenni. Mi segít ezt legyőzni? A szeretet, a karitász.

Az a szeretet, ami képessé tesz bennünket arra, hogy ne magunkra, hanem másokra figyeljünk.

A főpásztor beszélt a szeretet helyes irányáról is, amely mindig a másik ember felé kell, hogy mutasson. Ha magunkra mutatunk, nézünk, elfeledkezünk arról, hogy mi a küldetésünk. Ha csak az e világi dolgokat akarjuk megoldani, az éhséget, a szegénységet, akkor ez Isten nélkül cselekvő humanizmus. De Istennel együttműködve, a szeretet forrására rákapcsolódva szeretnénk továbbadni ezt a szeretet, hogy megérezzék azt, hogy Isten jó, szereti őket, és mi ennek a jóságnak vagyunk a hírnökei, továbbadói, megvalósítói. Kell ehhez egy olyan nyitottság, mint ami Jézusban volt.

A főpásztor rámutatott arra, hogy a betlehemi barlangistállón nincs ajtó, kapu. A mi Urunk, Jézus Krisztus születésétől fogva nyitva áll az emberek előtt. Bárki jöhet hozzá. Az Isten szíve nyitva van, és azt kéri, hogy a mi szívünk is nyitva legyen, akik az ő szeretetét akarjuk képviselni. Legyünk készek arra, hogy az ő szeretetével szeressünk. A betlehemi egyszerűségben, szegénységben megmutatta az Úr, hogy Isten akkor is meg tud születni, ha a körülmények nem kedvezőek. Ennek kell, hogy mi mindig a tanúi legyünk és mutassuk meg azt is, hogy nem győzhet a gonosz.

Azt a szeretetet, amit Istentől kaptunk, és ami bennünket, a szolgálatunkat összeköti, azt a szeretetet ne adjuk fel semmiért, sem egyéni sérelmekért, érdekekért, semmiféle rossz érzésért vagy ellenérzésért, mert ez a szeretet felülmúl mindent.

A karitász arról tesz tanúságot, hogy az emberek a szívükben hordozzák a jót, hogy képesek másokért élni – emelte ki a főpásztor.

Szöveg: Kovács Ágnes

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír