A betegek szentsége nem utolsó kenet – Az élni akarás szentsége

A betegség és a szenvedés embersorsunk kikerülhetetlen velejárói, életünk legsúlyosabb megpróbáltatásai. Még akkor is, ha jó egészségnek örvendünk, megvan a lehetőségünk arra, hogy megbetegedjünk, mert mindnyájan magunkban hordjuk valamilyen közeli vagy távoli betegség csíráját vagy veszélyét. A szenvedések elől senki sem futhat el, a betegség soha nem kér bebocsátást: leggyakrabban váratlanul és felkészületlenül ér bennünket.

Az evangéliumok tanúsága szerint az Úr Jézus – amerre csak járt – mindenhol jót tett, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Különös szeretettel fordult feléjük, idejének nagy részét a betegekre szánta. Az Egyház Jézustól kapott és kiemelten fontos küldetése ma is, hogy ápolja, gyógyítsa és megerősítse a betegeket. A betegek szentségének kiszolgáltatásával a szenvedő ember betegségét Isten előtt éli meg. Az a cél, hogy értelmet adjon a betegségnek, hogy azt az üdvösség pozitív tapasztalatává alakítsa át, enyhülést adjon, kieszközölje a gyógyulást és felajánlja a bocsánatot.

Amikor a beteg elhagyatva érzi magát, s talán úgy gondolja, hogy még az Isten is elhagyta őt, a pap Krisztus és Egyházának képviseletében kifejezi, hogy Isten soha, de soha nem hagy el bennünket. Látogatása Isten szerető gondoskodásának kifejeződése. A látogatás alkalmával – Szent Jakab apostol utasítását követve – a beteget megkenik olajjal (vö. Jak 5,14–16). A gyógyulást célzó és jelző megkenést kíséri az Egyház imája, könyörgése a beteg felgyógyulásáért.

A betegek szentségének célja az egész ember gyógyítása, talpra állítása. Persze ez nem jelenti azt, hogy úgy hat, mint a testi orvosság, és azt sem, hogy csodás, azonnal észlelhető hatása van.

A betegek kenetének szentségi hatásáról van szó, mely megadja az erőt, hogy egy súlyos betegség kísértéseit leküzdjük, de erősíti bennünk a gyógyulás reményét is. Ez a kegyelmi megerősítés talpra állítja a hívő embert, ami akár a testi egészség visszaállításában is jelentkezhet. Ha a beteg meggyógyul, ez a gyógyulás jele lesz annak a gyógyulásnak és talpra állításnak, amiben része lesz majd halála után a feltámadásban.

Végezetül fontosnak látjuk külön hangsúlyozni, hogy a betegek szentsége nem utolsó kenet, nem csupán a haldoklók megerősítésére szolgál: az élők szentsége, az élni akarás szentsége, mely a többi szentséghez hasonlóan a földi zarándokútját járó ember életét, életkedvét erősíti. A kenetet hozó pap pedig nem a halál angyala, hanem Jézusnak, a Betegek Orvosának követe, aki a Szentlélek kegyelmét közli, hogy a kegyelem szabadítsa meg a beteget bűneitől, üdvözítse és erősítse meg jóságosan.

Álljon itt befejezésül mindannyiunk megerősítésére az a pár sor, amit Teilhard de Chardin jezsuita tudós írt évekig ágyhoz kötötten szenvedő nővérének: „Margit nővérem! Miközben én átadtam magam a világmindenség pozitív erőinek, te mozdulatlanul, ágyhoz szegezve, lelked mélyén nagy-nagy csöndben alakítod át fénnyé a világ legszörnyűbb árnyait. Mondd csak, mit gondolhat Teremtő Istenünk: kettőnk közül melyiknek jutott nagyszerűbb szerep?”

Forrás: Hitvallás, a Győri Egyházmegye lapja (2004. december)

Fotó: Katholisch.at

Magyar Kurír