A győri székesegyház régi harangjainak története

A győri székesegyház a középkorban két harangtoronnyal rendelkezett, de azok harangjairól sajnos nincsenek információink. Az őrkanonok felügyelete alatt működő harangozók – akiknek a háza a székesegyház közvetlen közelében állt – a 13. századtól a 16. század közepéig a káptalan balonyi birtokáról érkeztek. Ezt követően az őrkanonok állandó harangozót alkalmazott.

A török idők pusztítása sajnos a székesegyházat sem kímélte: az egyik torony megsemmisült, minden bizonnyal 1529-ben, amikor Christoph von Lamberg kapitány felgyújtatta a várost. Ezt támasztják alá Győr 1560-as években készült látképei és a Vatikáni Apostoli Levéltárban a győri püspökök kinevezésekor készült tanúvallomások is: 1587-ben Heresinczy Péter, 1592-ben pedig Kutasy János kinevezésekor is említették a székesegyház harangjait. Győr 1594-es török általi elfoglalása, majd visszafoglalása komoly pusztítást okozott, ennek esett áldozatul a még meglévő harangtorony is.

A másik torony épen maradása azonban nem jelentette a harangok megmenekülését, mert áldozatul estek a háborús időknek: 1531-ben Bakics Pál győri kapitány összetörette és Pozsonyban ágyút öntetett belőlük. A hiányt alighanem a székeskáptalan pótolta; ezek a harangok pusztulhattak el a török ostrom idején.

A 17. és 18. század az elmúlt idők viszontagságait elszenvedő székesegyház felújításának jegyében telt. Draskovich György püspök (hivatalban 1635–1650) megbízta Giovanni Battista Rava olasz építészt a templom renoválásával, amelyben harangtorony építése is szerepelt. Ez azonban nem készült el, így a harangokat csak egy rögtönzött faépítmény tartotta.

Az új harangtorony építése végül Széchényi György püspök idején, 1681-ben fejeződött be, ami azonban a 19. század elején ledőléssel fenyegetett, ezért a székeskáptalan elkészíttette a ma is látható klasszicizáló toronyépítményt.

Kik laktak ebben a toronyban? A választ az egyházlátogatási jegyzőkönyvekből és más levéltári forrásokból kapjuk meg.

A Szent Márton-harangot Hetesi Pethe Márton püspök öntette 1604-ben, ezt Keresztély Ágost püspök 1714-ben, majd Simor János püspök 1866-ban öntette újra. A Szent István királynak szentelt harangot Füley Tamás kanonok öntette 1642-ben Bécsben. A Szent György és a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt harangot Draskovich György püspök öntette, ezt Mendel János győri mester öntötte újra 1823-ban. A Szent József-harangot 1674-ben öntötték, míg a lélekharangot Ribics Mátyás kanonok öntette 1741-ben. A Szentháromság tiszteletére szentelt harangot egy Wieselberger nevű győri polgár özvegye készíttette 1785-ben Mendel Gáspár győri műhelyében az akkori Szentháromság, ma Szent László-, más néven Héderváry-kápolna tornya számára. A kis torony lebontása után ez a harang is a székesegyház harangtornyába került.

Sajnos ismét közbeszólt a háború: 1916-ban három, míg 1917-ben újabb két harangot rekviráltak ágyúöntés céljából, és csak a Szent István-harangot kímélték meg Mladoniczky István győri nagyprépost kérésére.

Az első világháború veszteségei után 1923-ban ismét új harangok érkeztek. A székeskáptalan Sopronban Seltenhofer Frigyes fiainál öntetett egy Szent Lászlónak szentelt harangot, míg Fetser Antal megyéspüspök Szlezák László budapesti műhelyében készíttetett három harangot Szűz Mária, Szent Cecília és Szent Mihály tiszteletére. Így a székesegyházat öt harang szolgálta egészen az újabb világégésig.

A második világháború kitörése után két harangot újra rekviráltak, a megmaradt harangok pedig a székesegyházat ért találat miatt a mélybe zuhantak és összetörtek. Ezekből öntötte Szlezák László a Magyarok Nagyasszonya-harangot 1946-ban, mely azóta is szolgálja a győri székesegyházat.

Szöveg: Nemes Gábor, Perger Gyula

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír