A hagyomány is lehet újszerű – Kisgyermeknevelési konferencia Martonvásáron és Vácon

Hazai – 2021. október 9., szombat | 12:31

Immár hatodik alkalommal rendezi meg a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola a martonvásári önkormányzattal együttműködve a kisgyermeknevelés aktuális kihívásaival foglalkozó szakmai programját. A VI. Kisgyermeknevelési Konferencia időpontja és helyszíne október 11., Martonvásár, illetve 12., Vác. Az idei találkozó mottója: „Hagyomány és újítás”.

A szervezők neves előadók és gyakorlati szakemberek segítségével arra a dilemmára keresik a választ, miként legyen a kisgyermeknevelő hűséges korábbi korok értékes hagyományaihoz, miközben módszereiben, szemléletében alkalmazkodik korának elvárásaihoz, a 21. század kisgyermekeinek aktuális lelki és társas kihívásaihoz.

Amint az elmúlt években is, az első napon Martonvásáron plenáris előadásokat hallgathatnak a részvevők. Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke az első ezer nap meghatározó élményéről beszél majd. Az első ezer nap jelentőségének a tudatosítása módszertani megújulásra hívja a szociális segítőket.

A cél, hogy a legszegényebb településeken született gyermekek óvodás korukig ne halmozzanak fel behozhatatlan társadalmi hátrányokat.

Turi Attila Ybl- és Kossuth-díjas építész korunk innovatív oktatási terekről beszél majd, saját tervezési gyakorlatát bemutatva.

Az óvoda és az iskola gyerekszemmel nem egyszerűen építészetileg jó terekről szól, hanem szerethető és gondoskodó környezetről.

Ugyanezt a témát érinti majd a találkozó második, váci napján Kovácsné Bárány Ildikó bölcsődei miniszteri biztos is. Az elmúlt évek innovációi között kiemelkedő jelentőségű volt ugyanis az a bölcsődei építészeti ötletpályázat, amely pedagógusok bevonásával kereste a lehetséges választ arra, milyen legyen a 21. század új bölcsődei tere, miként valósítható meg az egyéni fejlesztés és a közösségépítés kettős feladata. A díjazott műveket és ötleteket kis kamarakiállítás mutatja majd be az Apor Vilmos Katolikus Főiskola főépületében.

A kiemelt előadások mellett az érdeklődő pedagógusok számtalan gyakorlati szakmai programon vehetnek részt. A főiskola oktatói által szervezett foglalkozások, kerekasztal-beszélgetések érintik majd a korai nyelvtanulást, a vizuális nevelés módszereit, bemutatnak bábjáték és mesefoglalkozásokat, szó lesz a természeti környezetben és az iskolakertekben rejlő nevelési lehetőségekről.

Központi gondolat, hogy

a 21. századi kisgyermeknevelés nem kell, hogy szakítást jelentsen a hagyományokkal. A mai jó gyakorlatok egy része éppen a klasszikus, mozgással teli gyerekkor újrafelfedezését jelenti.

Gyarmathy Éva egy, a főiskolán zajló atipikus nevelési program apropóján arról is beszélget majd kollégáival, miként aktivizálja a mozgás a korai nyelvi, matematikai és szocializációs készségeket.

A hagyomány újszerűségére példák a népi gyerekjátékok, énekek és mondókák. Ezek nem egyszerűen kulturális hagyatékai elődeinknek, de jól használható fejlesztő gyakorlatok is, hiszen a tapsolás, ugrás, kiszámolás közben összetett feladatokat old meg a kisgyerek.

Az érdeklődők a népi gyerekjátékok kapcsán konkrét foglalkozásokat is elsajátíthatnak.   

A két nap egyben lehetőséget kínál a vendéglátó városok megismerésére is. Martonvásáron az arborétum, az óvodamúzeum vagy a mezőgazdasági ismereteket közvetítő Agroverzum múzeumpedagógiai programjai révén is érdekes lehet.

S ha Martonvásár neve Brunszvik Teréz, az első kisdedóvó alapítója révén összeforrt a hazai óvodai oktatás történetével, úgy Vác oktatási múltja is kötelez.

A váci püspökök az 1700-as években a korabeli Magyarország egyik legjelentősebb iskolavárosát hozták létre. Az akkor emelt épületek zöme ma is oktatási intézmény. A konferenciára látogatók a régi papi szeminárium tereiben működő pedagógiai főiskola patinás termeiben maguk is megélhetik a hagyomány és az újítás kettős kihívásának szépségét.

A szakmai programról bővebben ITT tájékozódhatnak.

Forrás: Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Fotó: Unsplash

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria