A halálra ítélt Ászja Bibi levelében Ferenc pápa imáját kéri

Kitekintő – 2014. október 30., csütörtök | 18:45

Ászja Bibi, akit október 16-án másodfokon is halálra ítéltek Pakisztánban istenkáromlás vádjával, levelet írt Ferenc pápának, melyben arra kéri, hogy imádkozzon érte – tájékoztat a Vatican Insider hírportál.


„Ferenc pápa, Ászja Bibi nevű leányod vagyok. Nagyon kérlek, imádkozz az üdvösségemért és a szabadságomért. Csak a Mindenható Istenben bízhatom, aki bármit meg tud tenni értem.”

A keresztény édesanya azután fordult kétségbeesetten a pápához, hogy a lahori bíróság másodfokon helybenhagyta halálos ítéletét, mellyel istenkáromlás vádja miatt sújtották. Az öt éve a multani női börtönben raboskodó asszony az elmúlt napokban értesült az ítéletről.

A Vatican Insider birtokába jutott levélben Ászja Bibi úgy fogalmaz: „Erősen ragaszkodom keresztény hitemhez, és bízom benne, hogy Isten, az én atyám védelmez engem, és visszaadja szabadságomat. Benned és imáidban is bízom, Szentatyám. (…) Ferenc pápa, tudom, hogy teljes szívedből imádkozol értem. Tudom, hogy a te imáidnak köszönhetően talán újra szabad lehetek. A Mindenható Atyaisten és dicsősége nevében köszönöm neked a támogatást a szenvedés és csalódottság ezen perceiben.”

„Egyedül azt remélem, hogy egy napon majd újra a családommal lehetek, és újra boldogok lehetünk. Hiszek benne, hogy Isten nem hagy el engem, és hogy Ő boldogságot és örömet szán nekem, ami hamarosan meg is fog valósulni. Hálás vagyok minden kereszténynek szerte a világon, akik imádkoznak értem, és akik mindent megtesznek, hogy segítsenek nekem.”

Ászja köszönetét fejezte ki a lahori Renaissance Education alapítványnak, akik támogatják férjét és családját. „Az Úr adjon bölcsességet mindazoknak, akik az ügyemmel foglalkoznak” – írja Ászja Bibi.

A védelem a pakisztáni legfelsőbb bírósághoz készül fellebbezni. Joseph Nadeem, az Ászja családját segítő alapítvány vezetője a Vatican Insidernek elmondta: Ászja Bibi ügyvédje jelenleg azt igyekszik megtudni, milyen érvek állnak a bíróság ítélete mögött, hogy kiderüljön, miben hibázott a védelem.

„Teljesen biztosak voltunk benne, hogy számunkra kedvező ítélet születik, így nagy csapásként éltük meg a bíróság döntését” – mondta Joseph Nadeem, majd hozzátette: „Amikor a különböző mullahok (iszlám vallási vezetők – A szerk.) sorra megjelentek a bíróságon, egyszeriben megváltozott a légkör. Önmagában a jelenlétük is megfélemlítő: a bírók is féltik az életüket.”

Jelenleg mindenki azt fontolgatja, mi legyen a következő lépés. Ha fény derül arra, mi áll az ítélet hátterében, akkor dolgozzák ki a további stratégiát, illetve nyújtják be Ászja Bibi védőügyvédei a fellebbezést a pakisztáni legfelsőbb bírósághoz.

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria