A harag és a gyűlölet az áldozatokat is be akarja hálózni – Az örmény genocídiumra emlékeztek Budán

A délután 5 órakor kezdődő szentmisét Piukovics Dániel káplán mutatta be a Szent Gellért-templomban. Koncelebrált Bakos Zsolt, a budapest-Baross Gábor-telepi Jézus Szíve plébánia plébániai kormányzója; szolgálatot teljesített és szentbeszédet mondott Börcsök Árpád állandó diakónus.

A szentmisén jelen voltak a Szociális Testvérek Társaságának tagjai is.

Újbuda Örmény Önkormányzata évente kétszer emlékezik meg a genocídiumról, arról a népirtásról, melyről még mindig kevesen tudnak, és szentmise keretében imádkoznak az áldozatokért, a megbocsátásért.

Börcsök Árpád prédikációjában az evangélium igéit magyarázta: a mennyek országának megvalósulását külső erőszak fenyegetheti, de nem akadályozhatja meg,

sőt a mártírok kiontott vére elősegíti mind a mai napig.

A külső erőszak és a belső erő között, mely a bűnnel való megalkuvás nélküli küzdelmet jelenti, a különbség ég és föld, hiszen ez utóbbi Istenből táplálkozik.

Az összeesküvés-elméletek sejtetik, hogy a dolgokat egy titokzatos, titkos gonosz háttérhatalom irányítja, amelyet nem lehet megragadni. Jézus azonban nevén nevezi a bűn szerzőjét.

A sátán az, aki szeretné elpusztítani az embert a lehető legbrutálisabban, hiszen gyűlöli őt. Mivel intelligenciája messze meghaladja a miénket, az ember számára ez a harc kilátástalan. Ám ha Jézus oldalán állunk, ez nem így van, mert ő győz

– mutatott rá az állandó diakónus.

„Amikor gonoszsággal találkozunk, az ártatlan szenvedésével, az embernek ökölbe szorul a keze. A gonosz nemcsak azokat vezérli, akik elkövetik ezeket a dolgokat, hanem az ártatlanokat is be akarja hálózni, akik elszenvedik ezt, mégpedig a harag, a gyűlölet és a bosszúállás által” – hangsúlyozta Börcsök Árpád, és hozzátette: amikor a második világháborúban a koncentrációs táborokat felszabadították, az amerikai katonáknak vigyázniuk kellett, hogy akik elszenvedték a kegyetlenségeket, nehogy fegyvert szerezzenek, mert megölnék az első német embert, akivel találkoznak.

Az Úr Jézus azt mondja: „Szeresd ellenségedet!” De ehhez le kell győznünk önmagunkat, a bennünk lévő sötétséget. Ő tudja, hogy

nem kívülről, hanem belülről fakad a gonoszság.

Ő maga azt mondta a kereszten: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Ez a krisztusi lelkület legyen bennünk is – biztatott a szónok.

Mint mondta: amikor visszaemlékezünk a genocídiumra, a saját szívünkben is felfedezhetünk neheztelést, a gyűlölet szikráit, de meg kell tudnunk bocsátanunk másoknak. Amikor szentmisét mutatunk be, nemcsak azért imádkozunk, hogy az áldozatok Isten országában lehessenek, hanem a megbékélésért, a megbocsátás kegyelméért is.

Marosváry István, Újbuda Örmény Önkormányzatának elnöke a plébánia nagytermében tartott összejövetel elején megosztotta januári jereváni látogatásának tapasztalatát. Rámutatott: az emberek nagy többsége még mindig nem tud semmit az örmény népirtásról. Idén szerettek volna az örmény fővárosban emléktáblát állítani a magyarországi örmény diaszpóra nevében, de meghiúsult a szándékuk, főként külpolitikai okokból.

Elmondta: a valaha 300 ezer négyzetkilométeres ország, melynek három tenger mosta a partjait, ma már csak közel 30 ezer négyzetkilométer területű, és hárommillió örményt számlál. Ugyanakkor örömmel említette meg, hogy az Apostoli Örmény Egyházzal együttműködtek a Szentatyák, így II. János Pál pápa, XVI. Benedek pápa, Ferenc pápa és jelenleg XIV. Leó pápa is, aki apostoli útja során találkozott a pátriárkával.

Szilvay Ingrid zeneművész nemcsak zongorán adta elő örmény szerzők műveit, hanem versekkel is segítette a hallgatóság megemlékezését. Megrendítő válogatásában szerepelt egy olyan népzenegyűjtő pap műve is, aki szemtanúja volt a genocídiumnak, húsz évig nem tudott megszólalni a látottak után, majd Párizsban egy elmegyógyintézetben hunyt el.

A műsor végén a megemlékezők elimádkozták örmény nyelven a Miatyánkot.

Szabó Krisztián armenológus felvázolta az örmény történelem legjelentősebb eseményeit, mielőtt a nép ellen elkövetett mészárlásokat részletesen bemutatta volna.

Az örmények első népként, 301-ben vették fel a kereszténységet. Világosító Szent Gergely harminc évig volt börtönben, mire a király megtért, és szabadon engedte. Az ókorban Nagy Tigrán király birodalma virágzott Néró császár idején. Az örmény történelem érdekessége, hogy az államiságuk teljesen megszűnt több száz évre, 1375-től egészen 1918-ig.

Az örmény genocídiumok közül az első az 1894 és 1896 között történt úgynevezett hamidi mészárlás volt. II. Abdul-Hamid oszmán szultán nem az örmény lakosságot akarta kiirtani, hanem a keresztény kisebbséggel akart leszámolni. Törekvésének, melyet hosszú távon akart megvalósítani, 100–300 ezer örmény esett áldozatul. Az adanai mészárlásokban 1909-ben 20–30 ezer örmény veszett oda. Ezt főként azért hajtották végre a muszlimok, mert úgy gondolták, az örmények gazdagabbak náluk. Ez három százalékukra igaz is volt, de a többiek ugyanúgy földművesek voltak, mint a törökök.

Szabó Krisztián érdekességként említette, hogy amikor 1909-ben lemondatták Abdul-Hamidot, a hajó kapitánya, mellyel száműzetésbe vitték a szultánt, Horthy Miklós volt.

A harmadik, 1915-ös népirtás közvetlen előzményei közé tartozik, hogy az Oszmán Birodalom 1914-ben belépett a háborúba. Az „ifjútörökök” kormányát 1913-ban megbuktatta az úgynevezett oszmán triumvirátus, melyet három pasa, Talat, Enver és Dzsemál alkotott. A népirtásnak ők a kitervelői és végrehajtói, bár elszántságuk és gyűlöletük tárgya kezdetben nem volt azonos. Enver azonban meggyőzte a többieket, mondván, hogy az oroszok elleni hadjárat kudarcának oka nem a fagyhalál volt, hanem az, hogy az örmények elárulták őket. Amikor Van városának lakóit oroszok mentették meg az oszmánok vérengzésétől, az örményekre végleg rásütötték, hogy megbízhatatlanok, így a gyilkolás szabad kezet kapott. 1915. április 24-én Isztambulban 200–250 örmény vezető értelmiségit, papot letartóztattak, majd kivégezték őket. Az örmény férfiakat munkaszolgálatra vitték, ami sokszor abból állt, hogy a saját sírjukat ásatták meg velük, védtelen családjukat pedig kitelepítették a Szíriai-sivatagba, víz és élelem nélkül hajtva őket a hőségben, halálmenetben. A népirtások vasút és víz mellett történtek: sokszor folyóba vagy a tengerbe hajtották az örményeket, ha nem mentek bele a vízbe, lelőtték őket.

Miért nem beszélünk az örmény genocídiumról és deportálásokról? – tette fel a kérdést Szabó Krisztián. – Egyrészt azért, mert Törökország a mai napig tagadja ezt, vagy szükséges rossznak tartja. A deportálásokról is sokszor akként esik szó, hogy a civil lakosságot ki kellett menekíteni a saját biztonsága érdekében. Azonban a sivatagi táborok a búr háborúból lemásolt koncentrációs táborok képét mutatják, mellettük tömegsírok mindenhol. A másik ok, hogy nagyon kevés a képi dokumentáció. Egy német katona teljes filmkópiát készített a vonuló örményekről, de elkobozták a képeit, belőlük összesen 18 darab maradt meg az utókornak. Egy amerikai misszionárius fotóján látszik, hogy egy török katona éppen rámutat, hiszen figyelnek, hogy ne születhessen bizonyíték a borzalmakról.

A nemzetközi köztudatba amerikai protestáns misszionáriusokon keresztül jutott el a mészárlások híre. Az antant tiltakozott, sokan értetlenkedtek, hiszen nem volt világos, miért fordulnának az oszmánok saját birodalmuk lakói ellen az első világháború idején. A népirtás hallatán született meg az el nem évülő „emberiség elleni bűntett” fogalom, mely a genocídium megnevezés előzményének tekinthető.

A genocídium következtében egy–másfél millió örmény halt meg. A teljes anatóliai örménység eltűnt; diaszpórák alakultak ki Európában, Oroszországban, a Közel-Keleten és Amerikában.

A Nemezis hadműveletben a diaszpórában élő örmény fiatalok bosszút álltak a három pasán. Talat pasát 1921-ben lőtték le Berlinben a nyílt utcán. Az elkövetőt felmentették, mikor megértették, hogy az áldozat másfél millió ember haláláért felelős. Dzsemál ugyanígy a nyílt utcán lelte halálát Tbilisziben 1922-ben, Envert pedig még ebben az évben lefejezték.

A megemlékezés végén Atom Egoyan Ararát című 2002-es filmdrámáját mutatták be, melyet a kanadai örmény rendező a kanadai törökök tiltakozása ellenére készített el. 

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír