A járvány összekovácsolja az embereket – Beszélgetés György-Rózsa Sándor énekes-színésszel

– Gyergyószentmiklóson született, a Fráter Györgyről nevezett általános iskolába járt, majd Gyulafehérváron tanult, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumban. Mennyire határozta meg a gyermek- és ifjúkorát a hit? 

– Hívő családba születtem, a szüleim és a nagymamám – dédi – a mai napig rendszeresen járnak templomba. Éppen tegnap beszélgettünk telefonon arról, hogy mit tudunk tenni ebben az ínséges időben. Imával, bizalommal fordulunk a Jóistenhez és az égiekhez, hogy segítsenek bennünket. Édesanyám egész életében vallotta, ma is ezt teszi, hogy a hit alapvetően fontos mindnyájunk számára. Lényeges, hogy ne ijedjünk meg, ne pánikoljunk, hanem egymást segítve próbáljuk túlélni a mostani helyzetet. Sokszor eszembe jut az az evangéliumi történet, amikor Mária és József elveszítik Jeruzsálemben a tizenkét éves Jézust, és amikor három nappal később megtalálják, megfeddik, hogy hol volt, mindenütt keresték már. Miért kerestetek, nem tudjátok, hogy nekem atyám dolgaiban kell munkálkodnom? – válaszolta a gyermek Jézus. Van egy ezzel kapcsolatos emlékem: óvodás voltam, amikor egy nap kint játszottam az udvaron, és a nagyobb gyerekek hittanra mentek. Annyira szerettem volna járni már én is, hogy meglógtam velük, anélkül, hogy szóltam volna valakinek. A pap bácsi pont erről az evangéliumi részről beszélt a hittanórán. Eszembe jutott, hogy otthon semmit sem tudnak arról, hová tűntem. A szüleim valóban kerestek; a hittanóra helyszíne másfél kilométerre volt az otthonunktól. Amikor megtaláltak, ezt mondták: bánkódva kerestünk. Nekem gyerekként ez úgy hangzott, hogy pánkóval kerestünk. A pánkó a fánk otthoni elnevezése. A szüleim haragja megenyhült, hogy mindezt viccesre fordítottam. Csak később döbbentem rá, mennyire aggódhattak értem. A vasárnapi misejárás elmaradhatatlan volt az életünkben. A nagyszüleim, mindkét szülőm szülei, mélyen vallásosak voltak, anyai nagytatám egyháztanácsos is volt. Rengeteget tett az egyházközségért abban a parányi faluban, ahol éltek, Szentdemeteren. 

– Már tízéves korában énekelt az iskola kórusában. Ezek szerint nagyon korán megmutatkozott a zenei tehetsége...

– A nyári vakációk nagy részét a nagyszüleimnél töltöttem. Kijártam nagytatámmal a mezőre, már ott is nagyon szerettem énekelni. Egy alkalommal kapálni mentünk a gyümölcsösbe. Egy ideig segítettem a nagyapámnak, aztán meguntam, felmásztam az almafára, és énekeltem; zengett a határ. Állítólag dalos pacsirtának hívtak a falubéli emberek. A dédim nagyon szerette volna, hogy pap legyek. Gyerekként játszottam is a pap szerepét, amikor a nagyszüleimnél voltunk. Felvettem a nagytatám lajbiját, ami a bokámig ért, az volt a reverendám. Így áldoztattam a családot megszentelt almával. Kántorizáltam is, egyszerre voltam a kántor és a pap. Az isteni gondviselés mindig velem volt. Csintalan, eleven gyerek voltam, egyszer beleittam a fürdőkád mellett hagyott hipós üvegbe is, de nem lett semmi bajom. Hozzátartozik a történetemhez, hogy koraszülöttként jöttem a világra. Hét és fél hónapra születtem, és hát köztudott, hogy a Ceaușescu-érában a kórházi ellátás hiányos volt. Besárgultam, inkubátorba kerültem, az orvos pedig megkérdezte az édesanyámat, hogy mennyire hívő, mert nem biztos, hogy megmarad ez a gyerek. Édesanyám a Szűzanyára bízott, és azóta is elmondhatom, hogy Jézus édesanyja mindenkor velem van. A pályámat, az egész életemet – bár voltak kisebb kitérők – megpróbálom hívőként élni.

– Éppen most lett volna a La Mancha lovagjának bemutatója. Ez Cervantes minden korban érvényes Don Quijote című regényének musical változata. Ön a papot játssza a műben. Milyen koncepció alapján építette fel a szerepet? 

– A darab szerint az inkvizíció által börtönbe vetett Cervantes eljátszatja a rabokkal a történetet, és kiosztja közöttük a szerepeket, így a papét is. Az én elképzelésem szerint ez a börtönbüntetését töltő karakter már a vezeklés és a megtérés időszakában van. Cervantes meglátja benne ezt, és megpróbálja kihozni a létező legjobbat mindazokból, akikkel egy cellába került. Don Quijote történetének eljátszásával azt szeretné elérni, hogy a rabok elgondolkozzanak az élet alapvető kérdéseiről, és utána másként lássák a világot. Mivel „színház a színházbant” játszunk, nagyon nehéz csak egy oldalról megmutatni, hogy hol tart ez a figura a jellemfejlődésben. Nem tudok azonban párhuzamot vonni a mai katolikus papság és a darabbeli figura között. Ő inkább istenkereső. 

– Amikor vádolói őrültnek nevezik Don Quijotét, a papot játszó rab azt válaszolja, hogy Jézust is nevezhetnénk őrültnek. Hiszen az, hogy Jézus Krisztus, Isten fia, a második isteni személy lemond mindenható hatalmáról, és vállalja a megváltó kereszthalált a bűneinkért, a világ szemében őrültség. Felvetődik a kérdés: a világ jobbításáért küzdő emberek sorsa minden korban a keresztre feszítés?

– Sajnos így van. Gondolkozzunk el a világ mai állapotán és a jelenlegi helyzetünkön is. Nem tudom, hogy a Jóistennek mi a célja a koronavírus-járvánnyal, mindenesetre ez jó alkalom arra, számot vessünk az eddigi életünkkel. Még nem lépett életbe a teljes kijárási tilalom, de arra kérek mindenkit, maradjon otthon, hogy kevesebb veszteséggel vészeljük át ezt a nehéz időszakot. Ha most valóban megpróbálunk a krisztusi szeretet szerint viszonyulni egymáshoz, akkor lelkileg megújulva kerülhetünk ki ebből a helyzetből. Jelenleg azt látni, hogy az emberek segítik egymást, az egészségügyi dolgozók helytállása pedig minden tiszteletet megérdemel. A járvány összekovácsolja az embereket, és mindnyájunkat elgondolkoztat azon, hogy mi is az élet értelme: a mammon, az anyagi javak, az érzéki örömök hajszolása, vagy egy összetartó, szerető közösség megteremtése a családi és a munkahelyi környezetben. Jézus Krisztus kivétel nélkül mindenkire kiterjedő szeretetének szellemében.

– Már többször is játszotta Jézust: a Jézus Krisztus szupersztárban, a Mária evangéliumában, a Pasaréti passióban. Mennyire igényel speciális felkészülést a Megváltó alakjának a megformálása? Egyáltalán lehetséges-e színpadon vagy filmben ábrázolni az abszolút jót?

– Hit nélkül nem lehet. Sokat segíthet az, ha az ember rendszeresen gyakorolja a vallását, és van egy lelkivezetője, akivel megoszthatja azokat a gondolatait, amik mindnyájunkat foglalkoztatnak. A pályám során a Jézus Krisztus szupersztárban és a Mária evangéliumában bemutatott Krisztust éreztem a leghitelesebbnek. Az utóbbi közelebb áll a szívemhez, a Szűzanya személye miatt. Ebben a darabban Mária szemszögén keresztül látjuk Jézust, átéljük anyai fájdalmát. A Szupersztárban pedig nagy segítséget jelentett számomra az, hogy megnéztem előtte Mel Gibson Passióját. Lenyűgözött a Jézust alakító Jim Caviezel játéka. Régi vágyam, hogy személyesen is találkozzam vele. Ő valóban hitvalló, az Igét nyíltan hirdető katolikus, ami nem megszokott és nem is nagyon elfogadott dolog Hollywoodban. Hiteles ember és színész; Jézus-alakítása nagy erőt adott nekem a Szupersztár-beli Jézus-figura megformálásához. A jót eljátszani valóban nagyon nehéz, de ha az alakítás valósághű, és ezt visszajelzik a nézők és a kritikusok, az örömteli érzés. 

– Ugyanakkor folyamatosan ki van téve a kísértő támadásának. Emberként és sikeres színészként milyen kísértésekkel kell szembenéznie?

– Ebben a felgyorsult világban, a globálisan ránk szakadt szabadságban, az internet világában is rengeteg kísértés éri az embert. Kell, hogy legyenek céljaink a hivatásunkban és a magánéletünkben is. A kérdés az, hogy milyen eszközökkel érjük el azokat. Válogatni, mérlegelni, lemondani, nemet mondani sokszor kell. Ez nem olyan egyszerű, de erős kapaszkodó és iránymutató a hit.

– A Pasaréti passióra épült  Passio 2020 előadásait elhalasztották a koronavírus-járvány miatt. A tervek szerint szeptemberben adnák elő, a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Jelenleg a nagyböjtben vagyunk. A járvány miatt az az érzésem, mintha az egész emberiség Golgotát járna. Bízik-e abban, hogy a vészhelyzet belátható időn belül elmúlik, és megtartják a kongresszust ősszel, Ön pedig eljátszhatja Jézus szerepét a Passio 2020-ban?

– Nagyon szeretném, hogy így legyen. Habár a jelenlegi helyzetben, amikor napról napra változnak az események, nem lehet tudni, hogy mi vár ránk.

Portré: Tóth Rózsa; Előadásfotók: Győri Nemzeti Színház

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. április 12-19-i, húsvéti ünnepi számának Mértékadó mellékletében jelent meg.