A jezsuiták erdélyi működését bemutató kiállítás nyílt Székelyudvarhelyen

Az október 10-én megnyitott kiállításon a kísérő szövegek nagyobb részének megírása Szász Hunor érdeme, a fordítás Bernád Rita munkája. A Jézus Társasága öt évszázados mottójával fémjelzett, a jezsuiták erdélyi történetét bemutató kiállítás megnyitóján a kiállítás kurátorai nevében Hegedűs Enikő művészettörténész ismertette röviden a tárlatot. Az alábbiakban ebből az ismertetőből olvashatnak részleteket.

A kiállítás a jezsuiták erdélyi tevékenységére fókuszál, melynek lelki és szellemi öröksége átszövi az erdélyi történelmet, egyház- és művelődéstörténetet. A tárlat kronologikusan mutatja be a rend történetét az alapítástól az erdélyi megtelepedés nehézségein és sikerein át a 18. századi fénykorig és feloszlatásig, majd az újraalakulástól kezdve a 20. századi totalitárius elnyomáson keresztül egészen napjainkig.

A tárlat az alapító Inigo Lopez fiatal baszk nemes, a későbbi Szent Ignác történetével és a rendalapítók történetével indul. 1521-ben Pamplona ostrománál Inigo sebesülése és megtérése nem csupán saját életében hozott fordulópontot, hanem elindította őt azon az úton, amely a jezsuita rend 1540-es megalapításához vezetett. Szent Ignác 1556-ban bekövetkezett halálakor a Társaságnak már közel ezer tagja volt.

A tárlaton megtalálhatóak az Ignác megtérésében meghatározó Krisztus élete (Vita Christi) és Szentek élete (Legenda aurea sanctorum) ősnyomtatványok, emellett pedig az „Ignáci szikrákban”, Loyolai Szent Ignácnak a lelki életre és apostolkodásra vonatkozó mondásaiban is részesülhetünk. Szent Ignác gyakran idézett lelkigyakorlatos könyve (Exercitia spiritualia, Prága, 1680), valamint a jezsuita rend alkotmánya (Constitutiones Societatis Jesu, Róma, 1583) szintén láthatóak a kiállításon.

Egy nagy méretű festmény Szent Ignác nyughelyét, a római Il Gesù-templomban álló oltárt ábrázolja, amelyet a kor neves építésze, Andrea Pozzo tervei alapján kiviteleztek. A kép pár éve egy Kolozsvár környéki falu, Kapjon kis templomának karzatán került elő, és a restaurálás után helyezték a jezsuiták által fenntartott marosvásárhelyi templomba. A színvonalas barokk alkotás egykor feltehetően a kolozsvári jezsuita rendházban állt.

A tárlaton a legtöbb kép Loyolai Szent Ignác és Xavéri Szent Ferenc portréja, mivel a rendalapítók közül őket ábrázolták a leggyakrabban. Kiemelkedőek a kézdiszászfalui templom oratóriumán előkerült táblaképek, amelyek a két rendalapító 17. századi ritka ábrázolásai. Alakjuk több 17–18. századi kehely díszítésén, metszeteken és festményeken is feltűnik.

A Jézus nevét viselő Társaság sok szempontból eltért a korábban alapított szerzetesrendektől: engedelmességet fogadva a mindenkori szentatyának Európán kívül is indítottak missziókat, az újkorban felfedezett világ minden tájára. Így a jezsuiták kisebb-nagyobb megszakításokkal a 16. század végétől Erdélyben is jelen voltak. Erdélyi megtelepedésüket Báthory István fejedelem, lengyel király tette lehetővé: az 1579-ben az ő hívására Erdélybe érkező jezsuiták első rendháza a reformáció során felhagyott kolozsmonostori apátság volt, ahonnan 1581-ben Kolozsvárra költöztek.

Ezzel egyidőben nyílt a gyulafehérvári, majd ugyancsak 1581-ben a nagyváradi rendház. A tárlaton Báthory István és Báthory Zsigmond metszetábrázolásai, a kolozsmonostori templom 1713-as pápai búcsúengedélye, valamint a gyulafehérvári ún. Báthory-templomból (amelyet a 19. század végén lebontottak) két faragvány került bemutatásra.

A jezsuiták néhány év alatt jelentős sikereket értek el a lelkigondozás, rekatolizáció és oktatás terén egyaránt. Oktatási rendszerük a korszakban a legmodernebbnek és leghatékonyabbnak számított. A jezsuita iskolák 1599-ben bevezetett, hosszú időn át érvényes tanulmányi szabályzata (Ratio atque institutio studiorum Societatis Jesu, Róma, 1586), valamint az első teljes magyar bibliafordítás (Káldi György SJ fordítása, Bécs, 1626), több teológiai mű és lelki-irodalmi kötet is megtekinthető a kiállításon.

A Báthory által alapított kolozsvári kollégium aztán a protestáns ifjak körében is népszerűvé vált. A kálvinista családból származó Pázmány Péter kisfiúként került a jezsuiták kolozsvári gimnáziumába, ahol 1583–1587 között végezte tanulmányait. Rövid időn belül, tizenhárom éves korában katolizált, majd 1588-ban belépett a jezsuita rendbe. 1616-ban esztergomi érsekké szentelték. Érsekként a magyarországi politikai és egyházpolitikai élet egyik legfontosabb szereplőjévé vált. 1635-ben pedig, a grazi mintájára, létrehozta a nagyszombati jezsuita egyetemet. Pázmány Péter egész alakos portréja, amely először látható kiállítva, a bíboros Bécsben festett képe vagy annak metszetváltozata alapján készült. A kolozsvári képet Czikó József készíttette 1729-ben. (…)

A 16–17. század során az országgyűlés négyszer űzte ki a rendet Erdélyből, a jezsuiták azonban a fejedelmi hatalom és a kis létszámú katolikus nemesség támogatásának köszönhetően mindannyiszor visszatértek. Székelyudvarhelyre 1592-ben érkeztek az első jezsuiták. (…) A Szent Miklós-templom oldalán egy 1679-es évszámmal jelzett kőkeret az egykori Xavéri Szent Ferenc-kápolna bejárata lehetett. A templom főoltárán négy jezsuita szent szobrát helyezték el, ezek közül kettő megtekinthető a kiállításon.

A rend 1674-ben Nagybányán is megtelepedett, ám pár év múlva (1677-ben) kiűzték őket a városból; 1691-ben végül ismét megkezdték működésüket. Szeben városába az osztrák hadsereggel 1688-ban mint tábori lelkészek jöttek és önálló plébániát alapítottak; Brassóba ugyancsak az osztrák katonaság kíséretében érkeztek.

A Jézus Társasága tagjai a rend 1773. évi pápai feloszlatásáig tehát Erdély-szerte rendkívül hatékonyan működtek: jelen voltak a pasztorációban, az oktatásban, a papképzésben, a könyvkiadásban és templomépítésben – a Kolozsváron épült, 1724-ben felszentelt Szentháromság-templom például az erdélyi barokk építészet monumentális emléke. A templom felszerelései, a kiállításon bemutatott kincsek is jelzik, hogy milyen igényes, magas művészi színvonalú alkotásokat hoztak létre, illetve rendeltek. Az augsburgi aranyműves, Joan Cristoph Fesenmayer 1642-ben készített, zománcképekkel díszített kelyhe is bizonyság erre.

A Jézus Társasága a 18. század folyamán Erdély területén zavartalanul és nyíltan, a Habsburg-ház támogatását élvezve fejthette ki missziós és oktatási tevékenységét. Újabb missziós állomások, rendházak és iskolák létesültek, a rendtagok száma pedig gyarapodott. A rend a feloszlatásáig kollégiumokat is működtetett Kolozsváron, Brassóban, Marosvásárhelyen és Nagyszebenben, a partiumi Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Nagybányán, valamint a bánsági Temesváron és Karánsebesen. A papképzésre is figyelmet fordítottak, Erdélyben 1583-ban Antonio Possevino jezsuita (közös pápai és királyi alapítással) Kolozsváron papnevelő szemináriumot szervezett.

A kolozsvári jezsuita templom főoltárán ma is megtalálható, egykori könnyező képet a 18. században Erdély-szerte tisztelet övezte és számos másolat készült róla, valamint offereket ajánlottak fel neki. A kiállításon a kolozsvári kegytárgyak között látható többek között néhány a kegyképnek ajánlott votív tárgy, valamint egy miseruha, amelyet szintén a kolozsvári kegyhelynek adományoztak (Haller Magdolna, 1781-ben). Szűz Mária tiszteletének erősítésére az erdélyi jezsuita iskolákban is meghonosodott a Mária Kongregáció.

A jezsuiták működésének látványos sikereit azonban Európa-szerte növekvő ellenszenv is kísérte. A rend 18. századi fénykorát az 1773. évi feloszlatás derékba törte. (XIV. Kelemen pápa Dominus ac Redemptor kezdetű brevejével 1773. augusztus 13-án feloszlatta a jezsuita rendet.) Azonban a pápai feloszlatás ellenére sem szűnt meg teljesen a jezsuiták működése, Erdélyben az exjezsuiták közül többen világi papokként tovább tevékenykedtek, például Török Ferenc székelyudvarhelyi főesperes-plébános portréján is az ismert jezsuita felirat jelenik meg: Ad maiorem Dei gloriam!

A rend 1814-ben kezdhette meg ismét tevékenységét VII. Piusz pápa 1814. augusztus 7-én, Sollicitudo omnium Ecclesiarum kezdetű bullájával újra engedélyezte a rend működését. A Társaság Magyarországon a 19. század derekán, 1853-ban telepedett újra, Szatmáron 1858-ban alapítottak rendházat.

A magyar jezsuiták 1909-ig, az önálló magyar rendtartomány létrejöttéig az osztrák rendtartományhoz tartoztak, az I. világháború utáni politikai átrendeződés azonban nehéz helyzetbe hozta a magyar rendtartományt. 1924-ben a rendfőnök megalapította a romániai missziót, amelyhez a szatmári rendházat is csatolták. Az 1940–44 közötti időszakban a szatmári és kolozsvári rendházak visszakerültek a magyar rendtartományhoz. Ebben az időszakban, 1942-ben honosodott meg Csíksomlyón is a KALOT, a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete.

A II. világháború utáni kommunista hatalomátvétel a magyarországi és romániai jezsuiták életében egyaránt üldöztetésekkel teli korszakot hozott. 1949-ben a kommunista államhatalom betiltotta a katolikus szerzetesrendek romániai működését, 1950 nyarán mintegy háromezer, különböző rendhez tartozó szerzetest hurcoltak el. 1950. december 12-én éjszaka a jezsuita szerzeteseket a szamosújvári ferences kolostorba szállították, ahol 1957-ig voltak kényszerlakhelyen.

A szamosújvári internálás alatt a „békepapi” mozgalom ellen szervezkedő jezsuiták közül többeket letartóztattak, és sok évi börtönbüntetésre ítéltek, Cornel Chira egykori tartományfőnök pedig a börtönben vesztette életét. A diktatúra bukását csupán két jezsuita szerzetes, Puni Emil és Godó Mihály érte meg.

A rendszerváltást követően Nemes Ödön spirituálisként a gyulafehérvári szemináriumban, illetve több erdélyi születésű jezsuita Kolozsváron és másutt teljesített szolgálatot. A rend tagjai 2008-tól Marosvásárhelyen telepedtek le, ahol átvették az egykori minorita templomot és rendházat, amelyben jelenleg kollégiumot működtetnek.

A tárlaton első alkalommal gyűlt egybe az erdélyi jezsuitákra vonatkozó anyag, és a kölcsönző egyházi intézmények – gyulafehérvári érsekség, a szatmári és temesvári püspökség, plébániák, valamint az állami intézmények – és munkatársaik jóvoltából több kifejezetten kuriózumnak számító műtárgy is látható.

Hegedűs Enikő művészettörténész a kiállítás megnyitásakor külön köszönetet mondott a magyarországi jezsuita rendtartomány erkölcsi és szakmai támogatásért, hogy térképeket, digitális anyagokat bocsájtottak rendelkezésükre, ritka tárgyakat kölcsönöztek: szentek csontereklyéit, Pálos Antal és Csávossy Elemér tartományfőnök börtönben, vécépapírra írt füzeteit imákkal, liturgikus szövegekkel, a bebörtönzött Tüll Alajos és Csávossy Elemér tartományfőnökök óráit, Nagy Töhötöm fényképezőgépét, Nemeshegyi Péter jezsuita Japánban viselt reverendáját, Márton Áron püspök köszönő levelét a Bécsben szolgáló András Imre jezsuitához (1972), Charles O’Neill jezsuita egyháztörténész professzor levelét Nicolae Ceaușescu román diktátorhoz, amelyben Godó Mihály jezsuita szerzetes szabadon bocsátását kérte (1981), vagy A Szív újság, a magyar jezsuiták havilapjának 1915-ben megjelent első számát.

A kiállításmegnyitón elhangzott szöveg teljes terjedelemben ITT olvasható.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír