A Kaposvári Egyházmegye fiataljai a 12. Nemzetközi Ministránszarándoklaton

Külhoni – 2018. augusztus 9., csütörtök | 12:13

A Kaposvári Egyházmegyét közel száz fiatal képviselte a július 28. és augusztus 5. között Rómában rendezett 12. Nemzetközi Ministránszarándoklaton. Három résztvevő beszámolóját adjuk közre.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Sándor László plébános

Július 30-án, éjjel 2 órakor 97-en elindultunk Rómába, hogy részt vegyünk a ministránsok nemzetközi találkozóján, melynek mottója „Keresd a békét, és járj a nyomában!” volt. A Kaposvárról induló buszon 49-en, a Siófokról indulón 48-an utaztak. Borza Miklós mint főszervező, valamint Bálint Gábor, Horváth András és Sándor László atyák és Tölgyesi Dávid, Vida Zoltán, Garaczi Gergely diakónusok kísérték a Kaposvári Egyházmegye ministránsait.

Az első megállónk Nagykanizsán volt, a Jézus Szíve-templomban, ahonnét Szűcs Imre plébános áldásával indultunk neki a nagy útnak. A hosszú utazás után estefelé elfoglaltuk szállásainkat Frascatiban, Róma mellett, és a vacsora után jöhetett a jól megérdemelt pihenés.

Kedden reggel a siófokiak szálláshelyén közös szentmisén vettünk részt, majd nyakunkba vettük az Örök Várost, hogy jó néhány nevezetességét megnézzük. Délután elindultunk a Szent Péter térre, hogy az audiencián találkozzunk Ferenc pápával. A világ különböző országaiból érkezett mintegy hatvanezer ministráns  várt arra, hogy láthassa a Szentatyát és hallgassa tanítását. A többórás várakozás a forróság ellenére jó hangulatban telt, sapkákat, kendőket cserélgettek a különböző nemzetiségű fiatalok, és egy gitár is előkerült a kaposvári csapatnál, hogy örömzenéléssel és dicsőítéssel tegyük tartalmasabbá az időt. Este fél 7 tájban megérkezett Ferenc pápa, aki pápamobilon végigment a téren, a ministránsok ovációjától kísérve. Meghallgattuk tanítását, válaszolt jó néhány kérdésre, majd közösen imádkoztunk. Az audiencia után visszatértünk szálláshelyünkre, hogy kipihenjük a nap fáradalmait.

Szerdán ismét felkerekedtünk, hogy láthassuk a Lateráni Szent János- és a Szent Péter-bazilikát. A Szent Péter téren a hosszas várakozás alatt ismét előkerült a gitár. Ezután a Szent Ignác-templomba mentünk, ahol a magyar zarándokokkal együtt szentmisén vettünk részt, melyet Ternyák Csaba egri érsek mutatott be a jelen lévő püspökökkel és papokkal. A szentmise után még sokáig énekeltünk a templom előtti téren, és örültünk egymásnak, kifejezve nemzeti összetartozásunkat.

Csütörtökön a Colosseum és az antik Róma megtekintése után a tengerparton nyertünk felfrissülést, majd visszatértünk a szállásra, hogy erőt gyűjtsünk a másnapi hosszú útra. Péntek reggel kissé talán szomorúan, de élményekkel telten indultunk haza. Talán mindannyian megtaláltuk a békét, és képesek leszünk annak útján járni az oltárszolgálat közben és a hétköznapok során is.

Hibszky Dávid ministráns

Már másodszor jártam Rómában, mégis lázba hozott a ministránszarándoklat gondolata. Rengeteg fiatal a Szent Péter téren, találkozás a Szentatyával, új ismerősök, maradandó élmények és persze az Örök Város megunhatatlan látványa. Noha nem kellett Rómáig gyalogolni, mégis éreztük mindannyian, hogy ez nem turistaút: a hosszú utazás, a tikkasztó hőség próbára tett bennünket. Természetesen megérte, mert a látnivalók leírhatatlanok: a Colosseum, a Trevi-kút, a lateráni bazilika – hogy csak néhányat említsek.


Minden utca, tér, bazilika és híd bizonyította számunkra Róma sokarcúságát. A Szent Péter téren körülnézve pedig észrevehettük, hogy nincsenek egyedül azok a lelkes fiatalok, akik hétről hétre ott szolgálnak az Úr oltáránál. A közös magyar szentmisénk a Loyolai Szent Ignác-templomban pedig egyenesen megható volt, amikor egy olasz templomban egyszer csak felcsendült a magyar himnusz. Úgy érzem, hogy Rómába minden katolikus embernek el kell zarándokolnia, mert ott Isten jelenlétét még erőteljesebben lehet érezni.

Tornyos Eszter ministráns

A római ministránszarándoklat mindenki számára egy életre szóló élményt jelentett, kezdve a Szentatyával való találkozással, a magyar misén át a strandolásig. A keddi program kezdése előtt körülbelül két és fél órával előbb érkeztünk a Szent Péter térre, de megérte várni, mivel az első sorokban állhattunk a kordonok mögött, így körülbelül öt méterre volt tőlünk Ferenc pápa. Számomra a városnézés is fantasztikus élmény volt.


Élőben tekinthettük meg azokat az épületeket és nevezetességeket, amelyeket a történelemkönyvek lapjairól már ismertünk. A városban tartózkodásunk második napján volt a közös magyar mise, amelyen mintegy kétezer ministráns, diakónus, pap és kísérő vett részt. A Szent Ignác-templomban a szertartás végét jelentő himnusz valahogy még inkább összehozott minket Rómában, ezerkétszáz kilométernyire otthonunktól. Természetesen a templom előtt nem maradt el a „ria-ria-Hungária” sem. Az utolsó nap a tengerparton hűsöltünk, ami valóban ránk fért a mediterrán klímán. Összességében csodás öt napot töltöttünk együtt, sok új emberrel ismerkedtünk meg, és élményekkel gazdagodva érhettünk haza.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Tőczik Benedek

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria